Pesti Srácok

A legjobbak elleni eredmények mutatják meg igazán, mekkora bravúr a bent maradás

A legjobbak elleni eredmények mutatják meg igazán, mekkora bravúr a bent maradás

Nyolc mérkőzésen hét vereség és csupán egyetlen győzelem. A legtöbb sportesemény után hasonló mutatóval nem beszélhetnénk bravúrról, ám az A-csoportos jégkorong-világbajnokság szabályt erősítő kivételnek számít. Az egyetlen győzelmünket ugyanis éppen a legfontosabb meccsen arattuk, amellyel ott maradtunk a világelitben.

Lejátszotta utolsó mérkőzését is a magyar jégkorong-válogatott a svájci A-csoportos világbajnokságon. A zárómeccsen Lettország volt az ellenfél, amely érvényre juttatta a papírformát, és magabiztos győzelmet aratott Majoross Gergely legénysége ellen. A 8–1-es végeredmény a játék képe alapján nem tűnt túlzónak, a baltiak mindent egybevetve megérdemelten nyertek ilyen arányban is.

A legjobbakkal szemben is kiállta a próbát a magyar csapat
A legjobbakkal szemben is kiállta a próbát a magyar csapat

Együttesünk világbajnoki szereplése azonban így is egy újabb sikertörténete a magyar jégkorongsportnak. Noha a létesítményhelyzet az elmúlt másfél-két évtizedben rendkívül sokat javult a korábbiakhoz képest, válogatottunk – minden mutatót figyelembe véve – még mindig erőn felül teljesít akkor, amikor kivívja a bent maradást a legjobbak között. Erre nem is okvetlenül a britek legyőzése világít rá igazán, jóllehet azzal sikerült megőrizni A-csoportos tagságunkat, hanem a többi mérkőzés.

A legerősebb riválisok közül az Egyesült Államok elleni párharcunk sikerült a legjobban. A jenkik ellen szerzett három gól – amely ráadásul mindhárom tudatos támadás végén, kidolgozott akcióból született – rendkívüli teljesítménynek tekinthető, miként a döntetlenre lehozott utolsó harmad is. Ezen kívül a finnek elleni nyitómeccs hozott még figyelemre méltóan szoros végeredményt, a többi „nagy” elleni párharcunk eléggé egyoldalúra sikeredett.

Érdemes ugyanakkor mögé nézni az önmagában szikár végeredményeknek és megnézni azt, hogy a riválisok milyen szintű keretekkel érkeztek a tornára. Az Egyesült Államok csapatában három kiugróan tehetséges és természetesen NHL-draft előtt álló egyetemistát leszámítva mindenki a világ legerősebb bajnokságában (NHL) edződik. A legjobbak közé felzárkózó, házigazda Svájc szintén másfél sornyi NHL-játékost tudhat soraiban, a többiek pedig a kanadai légiósoktól hemzsegő hazai bajnokságban hokizik. Finnországról tudni érdemes, hogy hosszú évek óta visszatérően döntősök, többször aranyérmet is nyertek a korosztályos vb-ken, fantasztikus a hátország náluk, miközben azért több, mint a keret fele náluk is NHL-es. A németek és a lettek is kiemelkedő „rosterrel” érkeztek Svájcba. A baltiaknál annyi változott, hogy amíg korábban az orosz bázisú KHL-ben játszottak a legjobbjaik, mostanra a lett hokisok áttették székhelyüket a legjobb európai bajnokságokba. Svájcból, Csehországból és Finnországból érkezett a keretük zöme.

Ezekkel a játékosokkal kell felvennie a versenyt a mieinknek, ahol a keret döntő többsége az osztrák ligában vagy a magyar bajnokságban játszik, NHL-játékosunk pedig nincs. Az osztrák liga persze nagy előrelépés, kiváltképp, hogy már nemcsak a Fehérvár, de a Ferencváros is ott szerepelt a mögöttünk hagyott idényben, de hiába lényegesen erősebb a „sógorok” bajnoksága, mint a miénk, azért az sem vetekszik a legerősebb európai pontvadászatokkal, nem is beszélve az NHL-ről.

Találat az osztrák kapuba
Találat az osztrák kapuba

Jellemző, hogy az osztrákok három győzelme számukra ugyanúgy a bravúr kategóriájába tartozik, mint nekünk a mi bent maradásunk, pedig a kép úgy teljes, hogy a három győzelemből kettőt a két közvetlen rivális – Nagy-Britannia és Magyarország – legyőzésével érték el, igaz, ők nagy meglepetésre elkapták a letteket is. Svájctól ők is éppen kilencet kaptak és Németországtól is pont ugyanolyan arányban kaptak ki, mint mi.

Elmondható, hogy a legerősebb csapatok és a bent maradásért küzdő csapatok között jelentős szakadék tátong, így nekünk egy-egy elitvilágbajnokságon két célunk lehet. Az élcsapatok ellen az, hogy megmutassuk: nem érdemtelenül vagyunk ott a „nagyok játszóterén” és próbáljunk tanulni a világklasszisoktól, a közvetlen riválisok ellen pedig természetesen az, hogy olyan eredményt érjünk el, amely végső soron elegendő az elitben maradáshoz.

Ez utóbbit Majoross Gergely együttese maximálisan teljesítette, mert bár Ausztria ellen szoros meccsen kikaptunk, a mindent eldöntő britek elleni párharcot ragyogó játékkal, kapott gól nélkül behúztuk, amellyel őket visszalöktük a második vonalba, mi pedig bent maradtunk. Csapatunk ennek révén emelt fővel térhet haza Svájcból, mi szurkolók pedig máris dörzsölhetjük a tenyerünket, hiszen jövőre, a németországi rendezésű elitvilágbajnokságon ismét ott lesz majd a magyar válogatott.

Vezető kép: a Nemzetköz Jégkorong Szövetség hivatalos oldala (iihf.com)

 

Ajánljuk még

"Az árulók nem mi vagyunk, és nem én változtam, hanem Orbán" - Itt az exkluzív Csintalan-Vincze PS-interjú! (videókkal!)

Magyar ugar 2018 április 23.
Jajj, Istenem, ne hülyéskedj már, hogy Simicska Lajos záratta be a Magyar Nemzetet, meg a Lánchíd Rádiót. Értem én, hogy elzáratlan pénzcsapok özönével a hát mögött nehéz megérteni, de előbb, vagy utóbb mindenki megtanulja, hogy milyen ez, hogy adott esetben a hónap végén elfogyhat a lóvé és arról kell dönteni, hogy az egész család megy-e a levesbe - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott exkluzív páros interjúban Csintalan Sándor, aki lányával, a konzervatív értékeket valló és a Fidelitasban politizáló Vincze Emíliával beszélgetett portálunkkal. A Hír TV műsorvezetője, Simicska Lajos bizalmi embere elárulta, Simicska döntésébe nem volt beavatva, mert ilyen döntést neki kell meghoznia, de barátai és kollégái kerültek szörnyű helyzetbe. Csintalan szerint a G-napon az kockáztatott, aki a Magyar Nemzetnél, Lánchíd Rádiónál és a Hír TV-nél maradt. Szarvas Szilveszter ezzel kapcsolatban vitába szállt Csintalannal.

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.