
Azután, hogy kiderült, Judith Sargentini, a holland zöldek EP-képviselője szinte kizárólag Soros Györgyhöz köthető szervezetektől kért háttérinformációkat a Magyarországot növekvő antiszemitizmussal és a jogállam leépítésével vádoló jelentéséhez, most fotókon lepleződött le, hogy Sargentini Soros-aktivistákkal készül a nagy napra, azaz Magyarország jövő szerdai megbélyegzésére. A képeket Jade Tenwick, az SB OverSeas nevű migránssegítő civil szervezet tagja tette ki a Twitter-falára, s azokon ő maga, valamint Pardavi Márta, a magyarországi Soros-hálózat egyik vezéralakja, a Helsinki Bizottság társelnöke Sargentinivel cseveg, majd közösen részt vesznek egy rendezvényen. Tenwick a posztban megköszöni, hogy Pardavi felfedte előttük: Magyarország egy borzalmas hely, ahol tönkreteszik a civil szervezeteket.
Köszönöm Pardavi Mártának, az NGO-k magyarországi ellehetetlenítéséről szóló informatív beszélgetést. A migránsellenes retorikát a hatóságok támogatják —> egy közösség, ahol az emberi jogokat nem tisztelik. Ez nem az én Európám.
– írta Jade Tenwick a Twitteren, a csatolt képen a Helsinki Bizottság társelnöke, Pardavi Márta is látható, aki a posztok szerint beavatta a beszélgetés tagjait a magyar civil szervezetek borzalmas helyzetébe, amit elítéltek a résztvevők, és közölték, elfogadhatatlan számukra a jelenlegi magyar bevándorláspolitika. A találkozó azért említésre méltó, mert Jade Tenwick egy Soroshoz köthető NGO, az SB OverSeas aktivistája, vagyis Soros György aktivistái együtt készülnek az Európai Parlament plenáris ülésére és együtt készítik fel Judith Sargentinit az általa jegyzett, nyilvánvalóan hazugságoktól hemzsegő jelentés vitájára. Az eseményen résztvevők szintén lelkesen posztolgattak a találkozóról, ezekben pedig csillogó szemekkel aggódtak hazánk jövőjéért.
Orbán Viktor személyesen vesz részt szeptember 11-én az Európai Parlament plenáris ülésén, amelyen a Sargentini-jelentés vitáját tartják. A dokumentumról másnap szavaz a parlament Strasbourgban. Judith Sargentini az Európai Zöld Párt képviselőjeként készítette el a magyar jogállamiságról szóló jelentését, amelyet júniusban fogadott el az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE), 37 tag támogatásával és 19 ellenszavazattal. A dokumentum felveti annak lehetőségét, hogy Magyarországtól megvonják a szavazati jogokat. A jelentés szerint Magyarországon szűkülnek a szabadságjogok. Sargentini teljességgel figyelmen kívül hagyta a magyar kormány válaszát, amelyben pontról pontra cáfolták a felhozott vádakat.
Vezető kép: Twitter
Torockó
2018-09-06 at 19:28
Szerintem, ha az EP-ben a néppártból Magyarország ellen szavaznak, azaz a néppárti magyar kormány ellen is, akkor nem szabad ott maradni. Más pártcsaládot kell választanunk. Ez lenne a büntetésük, totálisan jogos és igazságos.
levegö
2018-09-06 at 22:34
Nem, ki kell lepni a pöcegödörböl szar szag van. nem erzed?
alexander kovats
2018-09-06 at 18:36
olvasom a hozzászólásokat és örömmel látom, h mindent elmondtatok.
egy dolgot tennék hozzá: nem azzal van baj sohasem, h valaki muszlim, roma, zsidó. azzal van baj, h méltósaga nem ér fel odaig, h embernek tekintessék.
az emberből valik jó szerető, jó anya és apa, példamutató polgár és hazafi.
a gyenge emberi jellem és az egyre gyengülő emberi jellem számára a liberalizmus, kánaán! csak annyira selejtesek, h sajat tetteikben sem képesek meglatni, h épp ők maguk a legfasisztább kommunisták.
mind a úgy vergődik a színpadon, mint az a bizonyos .aszatlan .urva. férfi avagy nő létére. óriási hianyossagokkal, elkalibrált mércével mérve bezsákolnak és kiporcióznak mindent ami szent.
igazi kommunista szemléletűek, kik a sajat házuk táján képtelenek rendet tartani, és teremteni, ezért ellenségnek mondják és einstandolják a masét, és fasiszták, mert gondolkodasukkal szembenállókat, aljas és demokráciát nem kímélő módszerekkel szerelik le.
levegö
2018-09-06 at 15:12
Csak hogy tudjåtok a kepen låthato “civilek” a Szar-gentinivel mind egytöl eggyik zsidok
Rendszeres
2018-09-05 at 23:33
Kíváncsi vagyok Szeptember 11.-ére.
Azért a dátum elég jelentőség teljes – lehet, hogy újabb tornyok omlanak le csak most igaztalan emberek vesznek majd el bennük és fény derülhet a tényekre.
Ezeknek egyébként tényleg elment az eszük, amit Európával tenni készülnek az felfoghatatlan és visszafordíthatatlan…
MagyEmb89
2018-09-05 at 19:36
Ne értetlenkedjen senki rajtuk, ezek így lettek kitenyésztve, hogy Európa sírásói legyenek. Már fiatal korukban beléjük súlykolták az ideológiát, és az egyetemen befejezték a kondícionálásukat, és már csak a jelre vártak, hogy mikor kapják meg a jelet.
Érdekes módon a lassan növekvő bevándorlási hajlam az egekig ugrott 2015-ben és a természetes védelmi mechanizmusokat kikerülve egy sosem látott tömeget vándoroltattak be, akik majd segíteni fogják a céljaikat. A diverzitás ugyanis eggyenlő a fehér népcsoportok végleges fölszámolásával. Vagy egy ellehetetlenítő mechanizmust használnak erre (fehérbűntudat, a fehéreknek nincs kultúrájuk) vagy pozitív diszkrimináció (fekete nem lehet rasszista, a kannibál nigériai, vagy a vallási fanatikus tömeggyilkos kultúrája ugyan annyit ér mint a minimum 2000 éves Judeo-keresztény kultúra, kezdve a görögöktől.)
Ez a liberális halálkultusz hívő bagázs nem más mint egy gyorsan burjánzó, szétterjedő rákos daganat Európa testén.
Ghandi
2018-09-05 at 17:26
Régebben, talán egy éve Kósa vagy Lázár válaszolt egy riporter kérdéseire: Mi lesz, ha Magyarország kifogy minden jogi eszközből, és eljön az a pillanat, amikor az EU kerek-perec kimondja: Kötelesek vagyunk muszlimok ezreit befogadni? A kérdezett nem válaszolt nyíltan, de mégis igen sokat mondott: “Annak beláthatatlan politikai következményei lesznek!” (A válaszra szó szerint emlékszem).
Ez a barom EU a tűzzel játszik! Én és a legtöbb ismerősöm úgy gondolja, inkább az életszínvonalunk csökkenjen, mint veszélybe kerüljön az országunk, a szabadságunk, a biztonságunk! Ha kilépésre kényszerítenek minket, az EU nem széthullik majd, hanem szétrobban! Lesz majd egy nyugati, polgárháborúktól évtizedekig sújtott kalifátus, és egy Kelet-Közép európai, kiegyensúlyozott unió, ami évszázadokra megtanulta a leckét: Degeneráltak uralmából, muszlim bevándorlókból soha nem sülhet ki semmi jó! Legyen hát, ha így kell lennie!
márta
2018-09-05 at 16:21
A fohászom: a migránsok következő áldozati ezek legyenek—tanulják meg a magyarok Istenit a mocskos brigantijai !!!!!!!
Mikrobi
2018-09-05 at 15:06
Ja és még valami: az a fránya növekvő antiszemitizmus. Ezt hallgatjuk idestova 3 évtizede ezektől a vadliberális majmoktól. Hogy itt nálunk állandóan növekszik az antiszemitizmus. Közben meg virágzik a zsidó közösség és kultúra Budapesten. Egyes embereket csak azért fizetnek, hogy két-három naponta felböfögjenek ilyen baromságokat és ebből marha jól megélnek.
Mikrobi
2018-09-05 at 15:00
Arról nem is beszélve, hogy ez a Jade nevű lény nyíltan feminista. Teljes szereptévesztésben vannak, és ránk akarják erőltetni afrikai feketék millióit. Azt nem értem, hogy ha ennyire imádják a migriket, akkor miért nem Líbiában vagy Marokkóban vannak? Miért egy akolmeleg brüsszeli kávézóból osztják az észt?
aladin
2018-09-05 at 14:57
Pardavi egy szemét kis nö lehet, Ez még mer itt az utcán közlekedni. Ugy látszik, hogy ez a bevándorlok szopogépe akar lenni azért ragaszkodik ennyire utánuk.
Fülöp Ida
2018-09-05 at 14:01
Ezeknek a sorosista fiúknak és lányoknak halvány lila gőzük sincs valójában, hogy milyen veszélyt hoznak rá Európára és saját magukra is. Vagy lehet, hogy nagyon megunták már a jólétet. Líbiában kiújultak a harcok, valaki feltüzelt a háttérből egy milíciát… Habár egy hetes harc után aztán újabb tűzszüneti megállapodás jött létre, de a helyzet ingatag. Érdekes módon a Tripoliban is a sorosista szervezetek egyik fő ellensége, a korrupció ellen indított harcot a 7. Brigád… A sok migránssal akár Európában is kialakulhatnak ilyen fegyveres szervezetek. Soros egyik olasz embere szerint a volt és a mostani olasz belügyminiszter tehet az újabb líbiai káoszról… http://multikultiszemlelo.blogspot.com/2018/09/egy-hetes-harcok-utan-ujbol-beke-van.html
Ghandi
2018-09-05 at 17:34
Osztom a véleményedet! Korábban azt gondoltam, a libsik szimplán aljas emberek, akik ártani akarnak. Azonban néhány percet beszélgettem egy soros aktivistával… Nem bántani akarom, de nagyon-nagyon tudatlan és naiv volt. Olyan valaki, aki simán megvezethető. A másik példám az ostobaságukra, a liberális bringások, akik azt mondták, majd ők bebizonyítják, hogy az ISIS harcosai valójában nagylelkű emberek, akik a szabadságukért harcolnak, és csak a jobboldal feketíti be őket Nyugaton. Az ostobaságukért az életüket kellett adniuk. A nagylelkű ISIS harcosok gyilkolták meg őket…
ómió
2018-09-05 at 14:00
Gyuri gazdi zsoldosai már megint együtt?
galagonya
2018-09-05 at 13:28
Ezek a nemberek nem veszik eszre, vagy nem akarjak eszrevenni, hogy
jövöbeli eletük sirjat asak.
Varga Gábor Vilmos
2018-09-05 at 13:08
Ezek a fiatal értelmiségieknek önmagukat képzelő félre vezetettek, nem tudják, milyen felelősség oly ügyben hamis információk alapján megszólalni, amilyen nemtelen politikai játszmákba rángatták be őket. Fel sem fogják i zúdúl Európára, ha a SOROSS elképzelés nyerhet teret.Egy kultúra pusztul el a re zúduló kéretlen más kulturákban eddig élt emberek mondták ki: ott kell a problémát kezelni, ahol azok keletkeztek.Az ellenőrzés nélküli beáramlás önmagában hordja a lehetőségét EURÓPA elpusztításához. Nem kellett volna nem kért és nem igényelt segítséget adni az un. ARAB TAVASZ polgárháborús eseményeihez! Mert már mindenki meggyőződhetett arról miszerint az áhított BÉKE nem következett be. EURÓPA mai vezetői alkalmatlanok arra hogy egy ilyen kontinens nemzeteinek, népeinek akaratát képviselje. ORBÁN Viktor meg fogja védeni álláspontját és a felelősséget érző képviselők nagy része mellé fog állni ebben a gyomort forgató képmutató hazúgság rágalom hadjáratban.
jámbor lászló
2018-09-05 at 12:58
Ezek érzik a vesztüket, a kutya is akkor szokott megveszni amikor legjobban megy neki