A kognitív disszonancia írja a legjobb kémfilmeket
Eddig azt hittem, de valójában az idei nem egy unalmas választási kampány, hanem egy közepesen rossz Guy Ritchie-film és egy hidegháborús kémregény szerelemgyereke. A főszerepben a nárcizmus napszemüveges világbajnokával, a háttérben pedig a kijevi drámaíró szakkörrel. PLusz van egy kis hazaárulás is.
Emlékeznek még, amikor a baloldal azt mondta, "mikroadományokból" kalapozták össze a milliárdokat? Nos, Péteréknél a „mikro” valahol a heti kétmilliárd forintnál kezdődik. 2022-ben és ezúttal is egy megoldás van: kövesd a pénzt. Most ezt viszonylag könnyű, mert egy cirillbetűs furgont kell keresni, meg a hazaárulás nyomait.
Képzeljük el a jelenetet: gurul az ukrán "aranykonvoj" Kecskemétnél, benne a Fire Point fegyvergyár visszacsorgatott aprópénzével, amit állítólag egy "kamu rakéta" árából spóroltak össze. Peti meg valahol egy budai luxuslakásban épp azt gyakorolja a tükör előtt, hogyan nézzen egyszerre aggódón és messiásian, miközben a fekete sporttáskákban érkezik a heti betevő. Mert hát a "rendszerváltáshoz" nemcsak hit kell, hanem jó sok készpénz is, lehetőleg ezúttal sorszámozatlanul. És mivel a Dnyeper-Tisza barátság-projekt legfontosabb összetartóereje a készpénz, ami úgy tűnik, már nem fog érkezni, Magyar Péternek új eszközöket kell keresnie. És erre egy 19 éves srácot szemelt ki.
A Gundalf-sztori a politikai erkölcstelenség egyik Bajnai-emlékdíjas mintapéldája: nem elég, hogy beszerveznek egy 19 éves srácot arra, hogy menjen neki a titkosszolgálatoknak- erről már sokan és sokat írtak-, de miután a hazugság kipukkan, még rátesznek egy lapáttal, egyszerűen feldobják- vagy a saját választóiknak való hazudozásra veszik rá.
Ez nem más, mint hazaárulás
Merthogy a srác bement a 444-be és elmondta, hogy ő szándékosan félrevezette a titkosszolgálatokat, ami azt jelenti, hogy a magyar kémelhárítás ellen dolgozott. Ráadásul tudatosan. Ez gyakorlatilag hazaárulás. Ha pedig az nem igaz, hogy a meghallgatásán hazudott a szolgálatoknak, akkor most hazudik bele a tiszás választók szemébe.
Ők pedig ünneplik ezért. Nem tudják, hogy azért ünnepelnek-e, mert valaki tökéletesen hülyének nézi őket (a tény, hogy Magyar Péter még a közélet része lehet, ezt a verziót támasztja alá), vagy azért, mert valaki képes volt orbanofóbiájában elárulni a saját hazáját.
Érdekes kitekintés ennek a látszólagos paradoxonnak a feloldására Orbán Viktor kijelentése, miszerint a Fidesz „a melósok” pártja lett, az úgynevezett értelmiség pedig inkább ellenzéki (egy részük pedig fideszes). Ez részben a hírfogyasztási szokásoknak és a kommunikációs stílusnak is betudható.
A baloldali sajtó (békeidőszakban, kampányidőszakon kívüli működés során) jellemzően sejtetésekkel, suttogó propagandával operál, amely bár közvetíti a narratívát, de közvetlen véleményt nem fogalmaz meg. Azzal válik a rendszeres hírfogyasztók, ami inkább az értelmiségre jellemző, hogy a befogadó fél a saját véleményének véli a baloldali sajtótermékek által sugárzott narratívát, amelyet aztán kampányban explicit módon is megfogalmaznak ezek a médiatermékek és a hálózatban szereplő influenszerek, amely a már kialakult, saját véleménynek tűnő gondolatot pozitív visszacsatolással erősíti meg.
Ennek a körmönfont kommunikációs csavarnak az eredménye a konstans kognitív disszonancia, amelynek egyik lenyomata, hogy a magukat most éppen nemzeti érzelmű, az átláthatóságot követelő ellenzékinek azonosító szavazók egyszerre fogadják el ésszerű ténynek, hogy Gundalf se nem hazaáruló, se nem hazudott nekik. Mert Gundalf sztorija illeszkedik a saját véleménynek gondolt központi balos narratívába. És míg a mások véleményét gondolhatjuk hibásnak, a mások által bemutatott tényeket hazugságnak, a saját véleményünkre alapozott tények kívülről megingathatatlanok.
Ebben az értelmezésben tehát Gundalf egyszerre nem hazudott arról, hogy hazudott, és nem követett el hazaárulást azzal, hogy megpróbálta félrevezetni a hatóságokat egy kémelhárítási ügyben.
