Ma már mindenki látja, hogy a szólásszabadság nem fontos a baloldali politikusoknak – nyilatkozta Frank Füredi, a Mathias Corvinus Collegium brüsszeli központjának (MCC Brussels) vezetője Brüsszelben, csütörtökön.
Füredi azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy az e heti kétnapos Nemzeti Konzervativizmus Konferenciát (NatCon) három brüsszeli polgármester is megpróbálta betiltani, de a rendezvény végül lezajlott. Az MCC Brussels csütörtökre összehívta “a média és a szólásszabadság fenntartása mellett elkötelezettek gyűlését”, amelynek célja, hogy nyilatkozatot adjon ki a szólásszabadság védelmében.
Frank Füredi nyilatkozatában kiemelte: a brüsszeli incidens után már senki nem taníthatja Magyarországnak, “hogy hogyan kell viselkedni”, mivel az események rávilágítottak, hogy “Magyarország sokkal szabadabb ország, mint Belgium”. Hozzátette, hogy a liberális belga szövetségi kormányfő, Alexander de Croo annak ellenére, hogy “nem szereti a magyar politikát”, kimondta, hogy az országában ilyen jellegű betiltások nem történhetnek meg.
Füredi hozzátette, hogy a konferencia ellehetetlenítésére tett kísérletek tulajdonképpen “nagyon jó reklámot” csináltak a rendezvénynek; a professzor nemcsak Európából, de a tengerentúlról is biztató üzeneteket kapott. Arra is felhívta a figyelmet, hogy várhatóan Magyarországot támadni fogják majd a júliustól kezdődő uniós magyar elnökség folyamán. Frank Füredi aláhúzta: a csütörtöki rendezvény célja az volt, hogy összehozzon olyan embereket, akiknek fontos a szólásszabadság védelme Brüsszelben, mert ez számukra fontos kérdés, és ezért harcolni fognak érte.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS