A járvány alatt – nem várt módon – ha lehet, még ádázabb támadások érik Magyarországot a liberális értékrend politikusai, felkent korifeusai és véleményformálói részéről. Meglepő módon már eddigi szövetségeseink, a lengyelek (igaz, csak az ottani liberálisok) is belénk álltak. Fricz Tamás politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója a PestiSrácok.hu vírusvlognak nyilatkozva elmondta: ez utóbbi egy teljesen új fejlemény, ám része egy nagyobb stratégiának.
Készítette: László Petra operatőr és Ferkó Dániel riporter
Facebook hozzászólás
Nick Rivers
2020-04-30 at 08:22
Az imádott nyugat elszedte javainkat beszantottak iparunkat piacot vettek nem gazdaságot a privatizációval.
saghy rozalia
2020-04-29 at 13:26
Világos, hogy folyamatosan támadni kell. A védekezés mellett.
János
2020-04-29 at 13:46
A védekezést be kell fejezni. Semmi értelme nem volt, csak hátrányunk származott belőle.
saghy rozalia
2020-04-29 at 13:11
Sok az összetevő de az eredmény azt mutatja, hogy valamit nem jól csinálunk.
Nyugaton ellehetetlenítik az ellenfelet és láthatjuk, hogy eredményes.
Nálunk a kesztyűs kéz megy továbbra is és ez a vesztünk lehet.
János
2020-04-29 at 13:44
Ez azért van, mert valamit nagyon jól csinálunk! 😊😊😊
hivő
2020-04-29 at 13:05
Csorba Erik
köszi a megosztást.
Szép összefoglalo
Dr Drábik Jánostol,
és ugy néz ki OV
is olvasta.
Benedek Károly
2020-04-29 at 12:53
https://www.origo.hu/nagyvilag/20200428-eric-zemmour-az-allam-virussal-szembeni-kudarca-mogott-franciaorszag-hanyatlasat-lathatjuk.html
A francia állam vírussal szembeni kudarca mögött Franciaország hanyatlása áll
” Egy olyan állam, amely már évek óta nem hisz önmagában, inkább Európában vagy a piacban hisz; amely megszüntette előrejelzési és szervezési képességeit, de még vészhelyzetben is kekeckedő normákat és ellenőrzéseket ír elő. (…)
Franciaország, amelyet a De Gaulle és Pompidou nevével fémjelzett iparosodó állam kiszakított a mediterrán végzetből, az elmúlt harminc évben feltartóztathatatlan hanyatlásba süllyedt.”
És rántják magukkal a románokat is.
Csak ők még nem tudják, mert a magyarfóbiájukkal, a magyarkártyával elködösítik a szemüket, agyukat.
Soha nem lesz Románia a románok nemzetállama. Pedig, ha a magyarokra támaszkodtak volna, például Erdélyben, akkor megmaradtak volna. De így nem lesz esélyük sem.
DE MI, MAGYAROK MEGMARADUNK!!!!
EZ FAKTUM!
János
2020-04-29 at 13:43
Erre céloztam magam is, mikor egy hónapja azt írtam: a COVID-19 megmutatja, hol van kupleráj a társadalmi berendezkedésekben, a lélekben.
Erkölcsi összeomlásással kezdődnek a bajok.
Mátyás
2020-04-29 at 12:25
Amíg a háttérhatalom a helyén van, addig semmilyen változás nem várható, ebben a teljesen egyenlőtlen háborúban, ahol a háttérhatalom ezerszer nagyobb hatalommal és anyagi háttérrel rendelkezik, mint a mi nemzeti kormányunk.
“Zárjátok börtönbe az ötven leggazdagabb bankárt, és nem lesz háború többet a Földön.…Ezeknek a pénzembereknek egyetlen célja a világuralom megszerzése, kifejezhetetlen adósságok létrehozatala által.… Ha az emberek igazán ismernék az eljárást, melynek révén a pénzt létrehozzák, a rendszer nem tartana ki 24 óránál tovább.”
Henry Ford (1863-1947) – amerikai üzletember, a Ford Motor Company alapítója
János
2020-04-29 at 13:39
Fejétől büdösödik a ….
jobb-ágy
2020-04-29 at 12:22
Az egész rendszer kiötlői a szcientológusok. Olyanok mint berg danika. Ritkán mutatkoznak a reflektorfényben, de az irányítást ők tartják a kezükben, a háttérben meglapulva. Anno az óvodai “nemtelen”rendszert is ők találták ki!
Tuskerózsa
2020-04-29 at 12:13
Ezt már regen el kellett volna kezdeni és nem hagyni hogy ez a csöcselék banda tönkre tegye az országunkat. Most már annyira felhalmozódtak a dolgok hogy ember legyen a talpán aki ezt ki tudja védni. Mialatt ezt a “diplomaciara” alapozott védörendszeert kialakatanák, már az alatt az idö alatt is támadni kéne, megkezdve a magyar baloldali liberálisokkal. Ha ök el tudják terjeszteni a mocskos, saját kezüleg kitervezett alattomos hazugságukat, miért ne lehetne kitárni a világ elött hogy ök miként és milyen eszközökkel támadják az országunkat. Most már az lesz a probléma, hogy a nemzetközi újságirók aannyira a bal oldal hazugságai mögé álltak hogy szinte senki nem marad aki az igazságot akarná felkarolni és tovább adni. Én tudom hogy a kormány meg akarja tartani a méltóságát, de az nem lesz elég hogy ezt a harcot megnyerjük. Támadni kell és erösen. Ebben az esetben a diplomacia és a jóneveltség nem fog müködni. Talán még idöben vagyunk.
Bánki PÉTER
2020-04-29 at 10:28
Azért sivalkodnak, visitoznak, mert mint a sarokba szorított állat érzik, hogy nincs menekvés! De a monguz legyőzi végül a mergeskígyót…
Fleto már csak tudja…hiába kígyózik, tekereg!😉☺
saghy rozalia
2020-04-29 at 13:12
Sivalkodnak, de látjuk, hogy eredményesebbek a kommunikációban. Valamit jobban csinálnak mint mi, fáj, de ez tény.
János
2020-04-29 at 13:35
Ez messze nem igaz. Hiába mantrázod.
CsZ
2020-04-29 at 09:59
Ez a járvány jó volt arra, hogy most már a hülye nem veszi észre
Háború folyik ellenünk.
Nem jól példát mutatunk a világnak. Méghogy más vélemény, mint amit gyurka bácsiék parancsolnak.
Ha nem sikerül példát statuálni velünk és a lengyelekkel akkor felbátrodhat a világ elhülyitett része és akkor egy ideig nem lesz világ királyság, amit már olyan régóta dédelgetnek ezek a sátán fajzatok.
A magyaroknak ez a világ megmentő szerep állandóan jár pedig jó lenne már másra lenne ez osztva.
Jobban szeretjük talán a lengyelekkel együtt a szabadságot?
Torockó
2020-04-29 at 09:55
Brüsszel megnézhetné a spárga-demokráciát Németországban. Hogy mit művelnek a rabszolgaként tartott európai polgárokkal. Hogyan is néz ki az a jogállam? Van pár millió bevándorolt agysebészük. Ők nem spárgáznak, hiszen agysebészek, csak sok éves szabadságukat töltik Európában. Megérdemelt (és fizetett) pihenőjüket. De a németek sem spárgáznak. Felsőbbrendűek ők is annál.
Virul az orwelli disznók (“liberális”)egyenlőség-eszméje….
Dobos László
2020-04-29 at 09:35
Fricz a múlt heti Demokratában már nyilatkozott. Nehéz az ügy, valóban, a kérdés, hogy időben tud-e ütemet váltani a kormány? Fricz is azt mondja, amit én itt már időtlen idők óta mantrázom, hogy az EU-t vissza kell vezetni egy EGK-állapotba, azaz, hogy legyen egy kizárólag gazdasági tárgyú és célú együttműködés. A kormánynak ki kellene vonulnia az EU-parlamentből (nemhogy a néppártból) kimondva, hogy bármikor bármilyen kezdeményezés jön ettől a bűnbandától, azt élből vétózzuk!!. Aztán szemezgetve fel kéne mondani minden EU-s megállapodás minden olyan klauzuláját, ami nekünk nem tetszik. Rágódjanak rajta az idők végeztéig, hogy akkor most miben is vagyunk benne és miben nem. Ki kéne lépni a strassburgi bíróságból is, de izibe. Tehát lenne munka a nemzetközi jogászoknak – de hát Bismarck megmondta: inkább legyenek jó ügyvédeim és rossz törvényeim, mint fordítva! Jó lenne, ha amit írtam valamelyik fidesznyik átküldené Viktornak, hogy kezdjen el gondolkodni rajtuk! És cselekedni – amíg nem késő!
saghy rozalia
2020-04-29 at 13:16
Úgy van ez mint a rendszerváltás idején volt. Változást akart a nép, de azok mozgatták a szálakat akik azelőtt. A média a kezükben volt. Most is nagy a mozgásterük.
János
2020-04-29 at 13:33
Az EU-t nem lehet visszavezetni sehova! Nekünk kell a változáshoz alkalmazkodni, érdekeink szerint.
nemzeti
2020-04-29 at 08:49
BÉKEMENET nem lehet,de ne álljunk már vissza teljesen !!!!!!
nemzeti
2020-04-29 at 08:48
A CÖF meg ne bizonytalankodjon. Határozottabb nyilatkozatok kellenének.
Globalista InterProlik
2020-04-29 at 12:59
Szerintem is.
És sokkal kiterjedtebb, személyes hálózatszervezés.
Melyik baromnak volt az ötlete vajon, hogy elsorvasszák
a polgári kör kiterjedt, erős hálózatát?
saghy rozalia
2020-04-29 at 13:23
Nagy tévedés, hogy egymást kell győzögetnünk. A háborút az ellenség ellen kell vívnunk de az eddiginél hatékonyabb fegyverrel. Láthatjuk, nem elég a jócselekedet.
saghy rozalia
2020-04-29 at 13:19
A nemzeti oldal nyilatkozatait azok olvassák akik nyilatkozat nélkül is tudják mi a dolguk.
Rég nem elég a nyilatkozat.
János
2020-04-29 at 13:24
Fritz Tamás bes.art. Valami gond lehet vele, vagy mindig is a másik oldalon állt.
János
2020-04-29 at 13:30
Fritz Tamás bes.art. Valami gond lehet vele, vagy mindig is a másik oldalon állt.
A helyzetértékelése helyen van és világos, de ebből ne következzen az önfeladás!
1984
2020-04-29 at 08:07
Hibrid háború folyik Magyarország ellen (is).
Hagyjuk már ezt a “liberálist”. Ez is az információs háború része, hogy annak hívatják magukat. Ezek liberálfasiszták, marxisták, kommunisták, nácik, újfasiszták, iszlamo-globalisták — minden, csak nem klasszikus liberálisok.
Ezek úgy liberálisok, ahogy a bevonuló szovjet hadsereg “felszabadító” volt.
Ezek annyira liberálisok
Bugris
2020-04-29 at 09:58
Egyetértek. De már elegem van, hogy mindig túl kell élnünk néhány gazembert. De azért harcra magyar!
Globalista InterProlik
2020-04-29 at 12:58
Globalista interprolik.
Csorba Erik
2020-04-29 at 07:56
Mindenkivel egyetértek: egyetlen esélyünk, hogy harcolunk, de hogy ezt jól tehessünk, előtte megpróbáljuk megérteni, hogy miért “nem ért véget a történelem”, és mi zajlik a világban. Kevéske adalék ehhez “Rendszerváltás 30 ” címszó alatt:
https://magyarnemzet.hu/velemeny/egy-bankar-rejtelyes-halala-7052252/
https://nagypolitika.hu/2016/08/09/a-lelkiismeretes-bankar-halala/
http://mek.niif.hu/06800/06897/html/0406.htm
oshon
2020-04-29 at 07:39
Ez NAGY CSATA uraim , es erre fel kell keszulnie MINDEN MAGYRNAK , mert most nem lesz ‘pardon’ … latszik a ‘hazai’ ellensegrol hogy ezek ki akarjak verni a MAGYARSAGOT belollunk ! Uraim , mindenki harcba kell hogy alljon , kicsitol nagyig sajat kornyezeteben , mert rajtunk mulhat hogy nyerunk vagy nem … es mar eltelt a vedekezes idelye , tamadni kell , tamadni folyton mert a legjobb vedekezes a tamadas ! Elsosorban a torvenyek betartasat kovetelni a torveny alkalmazoitol … a korrupt jogszolgakat be kell bortonozni , legyen az akarki , mert ezek gyengitik a Magyar Nemzetet ! Hajra Magyar Nemzet , Isten aldjon !
Fanfan
2020-04-29 at 07:39
Elkeserítő, de én úgy latom, hogy a libsi eszmeiség hat, és egyre nagyobb teret nyer! Az emberek nagy része a hazugsagot a rém és alhíreket fogadja el aztan ezt mantrazza.
János
2020-04-29 at 13:20
Ja. Szeretnéd, ha így lenni. De nem így lesz, kis kocsog!
Csak_úgy
2020-04-29 at 06:41
Közel 35 éve figyelem a politikát, a kommunizmusban és utána sem tudták kormányozni az országot a kommunisták. 89 után is hiába nyertek választást, csak arra futotta, hogy államadósságot csináltak. Soha, de soha egyetlenegy olyan intézkedésük nem volt, ami az ország érdekeinek, de főleg a lakosság sorsának jobbítását célozta volna. Mindig csak a nyomor és szegénység és a legalacsonyabb fizetés és nyugdíj jutott a magas adók, magas munkanélküliség voltak jellemzőek. Még mindig nem és nem akarunk ebből tanulni, hogy ilyenekre nem adjuk a voksot…
Girolamo
2020-04-29 at 06:22
Pokolian nehéz,vagy sem,az egyetlen járható utat tapossa Viktor.
Oroszország felé egyértelművé tette,az elmúlt években,hogy mi nem vagyunk benn a piszkos játszmákban.
A keleti nyitás,nemcsak gazdaságpolitika,hanem a bekerítésünk kivédése.
Szerbia tisztessèges,partneri megközelítése ,közös program beemelése,ezt a célt is szolgálja.
Ha egy út járható,aligha mérlegelhetünk,merre haladjunk.
A kufárok,a támogatásainkat is megvonnák.
Jelen helyzetben,Amerika is a szövetségesünk,annak ellenére,hogy az európai átalakulás,épp az ő érdeke.
Kína egy tapodtat sem enged az iszlámnak,”behívása” ki is fogja verni a bíztosítékot.
Ha ekkora pofátlan tamadássorozat sem rendezi sorainkat,akkor semmi.
Girolamo
2020-04-29 at 08:10
Aki nem vak,láthatja,miféle “tényezők” igazgatják,a “fejlett nyugatot”.
Csüngtünk rajtuk,de vége van.Szakítani a fél világgal nem lehet.Nekünk nem tetsző játékba,nem menjünk bele!
Ne várjuk mástól,hogy ünnepeljen bennünket!Amikor ünnepeltek,elvitték ami csak mozdítható volt.
Aki nem tud itt velünk azonosúlni,tisztességesen együttműködni,az számítson a törvényeinkre.Itt vannak dolgaink,ez az első.Az állandó fellazítás hatására,az egészségünk,minden ponton disszonáns részek kavalkádjának hat.
Nem engedhetünk többet sehol,senkinek.Nézze levegőnek a saját anyját minden pofátlan disznaja,a világnak!Már bocs!
János
2020-04-29 at 13:18
Ezért hangoztom én is évek óta, hogy a keleti nyitással (mely érdekeltségei folytán megteremthető az egyensúly), fenn tudunk maradni. Hosszú távon sem keletnek, sem nyugatnak nem érdeke az ellentétek fokozása; tudják, az a saját vesztük is.
Ez stratégiai haszna az “átjáróház” jellegű geopolitikai helyzetünknek.
János
2020-04-29 at 13:19
Nem kell betojni kedveseim!
😊😊😊😊 V4
Tomastom
2020-04-29 at 05:54
A kommunisták Brüsszelbe tették át székhelyüket, és most ott garázdálkodnak.
Ezt már 20 éve mondom….
János
2020-04-29 at 13:09
Jól mondod, de az igazi központ New York, London, Párizs, Amszterdam, Bécs, Budapest.
Konzulens
2020-04-29 at 00:43
Van der Leyennek 7 felnött gyermeke van, akik közül egyik sem Bangla Desben akar szoc. munkasként karriert csinálni. Ezert ö egyertelmüen többszörösen zsarolhato, tehát irányitott ember. Ne várjunk töle semmi objektivet es önállot, meg ha személyesen becsületes és semleges probálna is lenni. Eddigi megnyilvánulasai
egyertelmüen ezt igazolják. Ezert is egyeztek bele a ballibek a megválasztásába.
reagálok, mer kell
2020-04-29 at 01:08
Ezzel a logikával mindenki zsarolható, Orbántól Trumpig.
Kivéve a gyermektelen Merkelt, aki ezek szerint nem zsarolható, és nem is irányított ember.
Méghogy konzulens…
csakafidesz
2020-04-29 at 02:24
De nem is próbál becsületes lenni. Egy rohadt sváb ő is.
MG
2020-04-29 at 06:53
Merkel mióta svab? De ha az is, mit tudsz te a svabokrol?! Egy hihetetlenul szorgalmas, okos nep – csak tanulni lehet toluk! Nezd meg Bajororszagot, hátán cipeli az egesz Eu-t…
apro_marosan_petergabor
2020-04-28 at 23:56
Nem annyira rossz a helyzet, mint páran gondolják.
Von der Leyen nem egyenlő Junkerssel, ezt már többször is láthattuk.
Bár a németek komoly arányban át vannak programozva, azért ez csak a látszat, ne feledjük, a hírek onnan libero szűrővel jönnek. Az AfD létezik, s erősödik, bármannyire is igyekeznek szalonképtelennek beállítani.
Olaszország is változik, Görögország változott.
És más országokban is komoly változások történtek. Kétségtelen a nyugatot a libero média uralja, de pozíciói inognak.
Az inga nagyon kilendült egyirányba, vissza kell lendülnie.
Ennek a meccsnek még nincsen vége.
A saját környezetedre (ismerősök, rokonok) és s a szavazófülkére koncentrálj!
csakafidesz
2020-04-29 at 02:22
“Von der Leyen nem egyenlő Junkerssel, ezt már többször is láthattuk.”
Rosszabb! Junkers nyíltan hazudott ez a Leyen sokkal kétszínűbb.
János
2020-04-29 at 13:01
Nem az EU vezetése a lényeg, a tömeg. Az pedig forrong a felszín alatt nyugaton is. Tudják már jól, ki az igazi ellenség, kik zsákmányolták ki őket évszázadokon keresztül. Hiába a média túlsúly, az csak a felszín.
Nem véletlen akarnak a sorosfélék idegen elemeket betelepíteni, mert tudják jól: az eddig kislányoltakat már nem tudják félrevezetni, bennük már nem bízhatnak.
János
2020-04-29 at 13:02
… kizsákmányoltakat már nem …
saghy rozalia
2020-04-29 at 13:04
Az eredmény a fontos, azt pedig a vezetés irányítja, nem a tömeg, amely forrong de annyiban marad. Még szavazni sem megy el.
Királytigris
2020-04-28 at 22:27
Túléltünk már tatárt, törököt, Habsburgot, németet, szovjetet, túléljük ezeket a sorosi sameszeket is.
El kell menni a falig, majd kilépni ebből a Szaros Gyuri bácsi által gittegyletté silányított EU-ból! Van élet az EU-n kívül is.
GYŐZŐ2022
2020-04-28 at 22:31
👍👍👍👍👍
🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺
Kata58
2020-04-28 at 23:04
Ott a pont. Sajnos..
csakafidesz
2020-04-29 at 02:20
Most már világos, hogy:
CSAK AZ EU-N KIVÜL VAN ÉLET, AZ ANGOLOK IS FELISMERTÉK!!
Zolika Lassu
2020-04-29 at 07:04
Csak kívül van!!!
Érsek Gyorgy
2020-04-28 at 22:19
Abban reménykedtünk hogy az EU-s választások után javul a nemzeti kormányok, a nemzeti gondolatok helyzete, sajnos rosszabb lett. A féktelen liberalizmus, felmenoikkel, az eledezo bolsevikokkal, hatalmas média és anyagi segítséggel meg akarják buktatni Európa és nem az unió, egyetlen vedelmezojet Orbán Viktort. Ha ez sikerül nekik akkor már csak a koporsót kell leengedni a sírban, amit már jó ideje megastak. A koporsóban Európa fekszik.A földrész új anyakonyveben már mint muzulmán gyarmat szerepel.
Királytigris
2020-04-28 at 22:28
De mi abba a koporsóba nem fekszünk bele!!!
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
János
2020-04-29 at 12:52
Ha megásták, csak bele kell lőkni őket!
Ènaki
2020-04-29 at 13:19
Verje meg őket a teremtő Isten. Mocskos vèrebek.Pòràzra kell ķötni őket,ne ugassanak annyit.
gyozo2022
2020-04-28 at 22:13
GYŐZNÜNK KELL!
KELL!
AZ A DOLGOTOK, HOGY TEGYETEK ÉRTE!
Tamás
2020-04-28 at 22:33
A DOLGUNK, kedves uram!
János
2020-04-29 at 12:50
Nem kedves. Gyanítom, jobbikos. Azok ilyen bunkók.
gyozo2022
2020-04-29 at 12:56
Mi teszünk!
Dolgozunk, küzdünk és szavazunk!
Nem siránkozni, visszafogni kell, hanem erőt demonstrálni.
Például tanulni 2019-ből és kőkemény kampányt folytatni egészen 2022-ig, a következő 2/3-ig.
Csak, hogy értsd.
saghy rozalia
2020-04-29 at 13:02
Bizony,a dolgUNK.