Fucsovics Márton drámai mérkőzésen szenzációs győzelmet aratott a háromszoros Grand Slam-torna-győztes Stan Wawrinka felett az ausztrál nyílt teniszbajnokság második fordulójában. A magyar Davis Kupa-válogatott vezére – aki a nyitókörben az ausztrál Marc Polmanst búcsúztatta – előzőleg úgy nyilatkozott, nagyon várja kettejük ötödik csatáját.
Jó meccs lesz! Most fordul majd a kocka, és neki lesz inkább vesztenivalója. Nem félek a meccstől, sokkal jobban szeretek kiemelt játékosokkal játszani, mert jobb, ha őket nyomja az esélyesség terhe
– fejtette ki Fucsovics a találkozó előtt. Az előző négy összecsapásból az ATP-rangsorban 55. Fucsovics egyet tudott megnyerni, 2018-ban, Genfben, amikor végül megszerezte karrierje eddigi egyetlen tornagyőzelmét.
A 10 500 férőhelyes John Cain Arenában rendezett ötödik meccset a magyar játékos kezdte jobban, és 3:1-re elhúzott. A 35 éves olimpiai bajnok – aki 18. a világranglistán, de volt harmadik is – 4:4-nél utolérte őt, ám 5:5 után megint elbukta az adogatását, ami már a nyitószettjébe került. A folytatásban a nyíregyházi teniszező – akit tavaly a szupersztár Roger Federer állított meg a melbourne-i nyolcaddöntőben – bátor ütésekkel 4:0-ra vezetett, és alig 33 perc alatt dupla játszmaelőnybe került. Az Australian Open 2014-es bajnoka azonban nem adta fel, a harmadik felvonás elején rögtön brékelt, majd a különbséget tartva szépített. A negyedik szett a másodikhoz hasonlóan ismét simábban alakult, a svájci 4:0-ra, majd 5:1-re elhúzott, és csaknem három óra elteltével kiegyenlített.
Jöhetett a döntő játszma, ebben Fucsovics Márton 4:3-nál elvette riválisa adogatását, de nem tudta kiszerválni a mérkőzést. Wawrinka újra feltámadt, és rövidítésre mentette a szettet, amely ötödik játszmáról lévén szó, nem hét, hanem tíz nyert pontig tartott. A tie-breakben az ellenfél a védjegyének számító fonák egyenesekkel 6-1-re meglépett, majd 9-6 után három meccslabdát sem tudott kihasználni. A hajrá egyértelműen Fucsovicsé volt, aki megfordította az állást, és 3 óra 59 perc elteltével boldogan terült el a pályán. A találkozó után a magyar sportoló boldogan értékelt az Eurosport kamerája előtt:
Meghalok, nagyon fáradt vagyok, két ötszettes meccset játszottam, hihetetlen támogatást kaptam a drukkerektől, köszönöm. Nehéz visszaemlékezni a meccs elejére. Tudtam, hogy visszajön a meccsbe Stan, mert mentálisan nagyon erős játékos. Az ötödikben próbáltam a lábammal aktívabb lenne, és mentálisan próbáltam erős maradni. Ez a kedvenc tornám, kétszer is eljutottam a negyedik körig, de most nem is tudom, hogy ki a következő ellenfelem, csak szeretném kiélvezni a napsütést és a pillanatot.
A kanadai Milos Raonic lesz Fucsovics Márton ellenfele a következő körben, miután négy játszmában legyőzte Corentin Moutet-t.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS