Pesti Srácok

Határidő van, migrációs paktumra fel

Határidő van, migrációs paktumra fel

Sokszor tették már fel a kérdést, hogy meddig lehet hülyének nézni embereket. Az időkeret az emberiség "fejlődésével" egyenesen arányosan nő, lassan a végtelen felé közelítünk. A valóság elfogadása a kényelem közepette egyre nehezebb, így van ez a migrációs paktummal is.

Mert bizony határidő van, a migrációs paktum hatályba lépésének határideje a mai nap. Persze ezt nem úgy elképzelni, ahogy a tiszás szavazók egy része április 13-án, amikor azt mondták, hogy tessék, nyert a Tisza Párt, még sincsen háború. Ezek folyamatok, nem egyik pillanatról a másikra történik, mégis látszik a megkezdett út iránya és a cél. Egy kormányváltás tehát nem jelenti azt, hogy a következő nap még a Nap is másként süt ránk, pedig sokszor azt érezzük. Az új irányok azonban egyre inkább láthatók és egy idő után egyértelműen számon is kérhetők. Nemsokára így lesz ez  a migráció, a gender és a megszorítások témájában is, lehet egy ideig terelni, mellébeszélni, de bármi is az igazság, egyik vagy másik irányba ki fog derülni.

Így reagált Magyar Péter a migrációs paktum veszélyeire figyelmet felhívó tüntetésre. Pökhendi módon és hergelve.
Így reagált Magyar Péter a migrációs paktum veszélyeire figyelmet felhívó tüntetésre. Pökhendi módon és hergelve.
Fotó: Hatlaczki Balazs

Migrációs paktum, amiről hallani sem akartunk

Igen furcsa, hogy néhány évvel ezelőtt jóval több mint 3 millió ember mondta, hogy nem akar se tömeges, se fokozatos, se semmilyen migrációt. Ezt az elmúlt kormány kőkeményen tartotta is, ezzel aztán igazán nem lehet megvádolni a Fideszt, aki pedig a vendégmunkás és a migráns között egyenlőségjelet tesz, az vagy ostoba vagy szándékosan mossa össze a fogalmakat. A Tisza Párt ugyancsak ígéretet tett a kampányban, hogy nem enged be migránsokat, tartja a déli határt és nem megy szembe azzal az akarattal, amelyet a saját szavazói nagy többségben támogatnak. Aztán most mégis homály van és nem látunk tisztán, a kormány pedig nem igyekszik eloszlatni a kételyeket. Az, hogy nem jönnek illegális migránsok hazánkba, az egyelőre nem megnyugtató üzenet, hiszen tudjuk, hogy nem a déli határkerítésnél kell igazán félni, hanem a Nyugat-Európában regisztrált, már nem illegális migránsok befogadásától. 

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Magyar Péterrel tartott közös brüsszeli sajtótájékoztatóján utalt is a migrációs paktumra, nem mellesleg a gyermekvédelmi törvény eltörlésére is. Amennyiben a híreket, pletykákat le akarja zárni és cáfolni szeretné a kormány és Magyar Péter, a saját érdekében már régen lépnie kellett volna és tisztán elmondani, hogy mi a helyzet a paktum terén. Mert itt nem lesznek félmegoldások, sokáig a kulimászt sem lehet kenni, az mindenesetre riasztó, hogy a kormányfő Orbán Viktorra mutogat vissza, mint aki a migrációs paktumot aláírta, elfogadta, így ami most következik, az az ő hibája. Pánikszerű, arrogáns és arcátlan kijelentés ez, hiszen azt azért mindenki tudja, hogy Orbán Viktornak a legnagyobb problémája pont abból volt, hogy nemet mondott a migráció kérdésében, ezért kapta Magyarország a napi egymillió eurós büntetést és a lengyelekkel karöltve csak mi, magyarok mondtuk 2024-ben, hogy NEM kellenek migránsok. Így talán az elvakult tiszásokon kívül ezt tényleg nem hiszi el senki más.

Ha azonban ezt mondta Magyar Péter, akkor valami nem stimmel. Mert amikor sikerpropaganda van, abba nem hogy nem férhet bele Orbán Viktor neve, de kifejezetten bűn kiejteni. Amikor valami rossz eseményre akarja felhívni a figyelmet az új miniszterelnök, akkor viszont Orbán Viktorral kezdődik és fejeződik a mondat. Meteorpusztítás, világháború, lopás, rablás, napfogyatkozás, aszály, háború? Mindegy, a hibás Orbán Viktor és a tizenhat éves kormányzás, amiből tizennégy évet Magyar Péter ezzel a közösséggel töltött. Mit kérnek tehát a magyar emberek? A hangulatvideókon, posztokon, beállított képek helyett munkát és tiszta beszédet, a fenyegetés és hergelés helyett párbeszédet és némi őszinteséget. Kezdhetik rögtön a migrációs paktummal, milliók várják az őszinte beszédet!

 

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.