Pesti Srácok

Független történészi munka: olyan vádakkal támadják Sulyok Tamást, amivel még a kommunisták sem

Független történészi munka: olyan vádakkal támadják Sulyok Tamást, amivel még a kommunisták sem

Egyvalamiben biztosak lehetünk történelmi tanulmányaink alapján: a fenyegetés leghalványabb csíráját sem kellett felmutatni a '40-es, '50-es évek szovjet megszállása alatt ahhoz, hogy az ember egy politikai per áldozata legyen. Most Sulyok Tamás, a frissen megválasztott köztársasági elnök nagyapjával kapcsolatban ásott elő terhelőnek tűnő állításokat egy újabb "független" történész, csakhogy már saját érvelésével megcáfolja az alapvető állításokat.

Sulyok Tamás nagyapja nyilas volt, és újságcikkben üdvözölte az 1944-es német megszállást – állítja a HVG360-on megjelent írásában Karsai László történész. A cikket a teljes balliberális média egészpályás letámadásban teríti, méghozzá azzal a felütéssel, hogy nem áldozat volt Sulyok nagyapja, hanem nyilas, ezért kerülhetett a rendszer célkeresztjébe. Csakhogy a hangzatos címválasztás mögött kiderül, hogy Karsai érvelése valójában sántít, ugyanis a feljegyzések szerint valójában Sulyok nem üdvözölte a német megszállást; nevét csak felhasználták.

– olvasható a cikkben. Vagyis még a statáriális politikai pereket oly gyakran alkalmazó bíróság sem látta megalapozottnak Karsai vádjait; ezt csupán a "független" sajtó állítja. Adódik a kérdés, hogy ha ez az információ már az alap írásból kiderül, a független sajtó vajon miért próbálja a baloldali politikai érdeknek megfelelően hajlítani a történelmet?

PestiSracok facebook image

Forrás: HVG; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.