A gender-elmélet hatása Dobrev Klára férfiasságára

A Gyurcsány-Dobrev házaspár éppen szerepcserében van. Eddig azt gondoltuk, hogy csak politikai értelemben kezdtek új életet, de láthatólag egyéb leosztásokat is megújítanak Magyarország ezen sorstragédiájában. Az egy dolog, hogy a magát dinasztikus alapon Magyarország királynőjének vagy egyre inkább királyának elképzelő Dobrev Klára lesz az Apró-ház megnevezett trónörököse, de igazán az az izgalmas, ahogy a gender-elmélettel megismerkedő főkommunista leszármazott elkezd úgy kinézni, mint ahogy az erős, öntudatos, önmegvalósító nőt a feministák – szegények! – elképzelik.
A gender-elmélettel történő megismerkedés komoly rombolást visz végbe a kognitív funkciók között is, az alany például képtelen lesz a fogalmak jelentős részét értelmesen használni. Ez mondjuk a kommunistáknál is így volt már, a liberálisoknál szinte a dühöngésig vagy az apátiáig fokozódott a mentális szétesés, hogy aztán a feminizmus sokadik hulláma és a gender-elmélet befogadása után egy komplett elmegyógyászati esetté álljon össze az egész.
Orbán Viktor, a magyar nyelv általános jelentéstani szabályainak megfelelően, valami olyasmit talált mondani, hogy „férfias” vitára készül az aktuális uniós csúcson. Ez a következő reakciót (tünetet) váltotta ki azoknál az embereknél, akik a Dobrev Klára néven futó brandet futtatják a közösségi médiákon:

- „Orbán azt nyilatkozta, hogy férfias vitára készül a ma kezdődött uniós csúcson. Nem tudom, milyen az a férfias tárgyalás. Észérvek helyett ököl? Kompromisszumok helyett zsarolás?”
- „Szerintem a magyar miniszterelnöknek határozott, értelmes és nyitott vitára kell készülnie. Legalábbis mi, nők így csinálnánk.”
Hajlandó vagyok optimista lenni és ezért feltételezem, hogy Klára asszony legalább utólag jóváhagyja, amit posztol a saját oldalán, de formálisan mindenképpen azonosul a neve alatt megjelenő gondolatokkal. Ezért a környezetemben élő összes nő nevében felszólítom, hogy ne használjon ilyen kifejezéseket, hogy „mi, nők”! A „mi, emberek” is határeset, de miután mi tényleg liberálisak vagyunk, ezt még eltűrjük valahogy.
De egy olyan ember, akiből ennyire látványosan hiányzik minden kedvesség, ne merészelje azt gondolni, hogy a nők többsége olyan, mint ő!
Dobrev Klárából elemi erővel robban ki a férfiak és a férfiasság elleni gyűlölet. Furcsa, hogy egy több gyermekes anya sikertelen nőnek érzi magát, és ezért egyrészt maga megpróbál férfias lenni, de úgy, hogy közben a férfiakat minden módon megpróbálja férfiatlanítani. Érzékelhető, hogy a poszt motivációja alapvetően az irigység.

Különös, hogy egy egyébként minden mozdulatában ripacskodó, férfiasságot imitáló nőről gondolják azt, hogy vezetheti a nőket a férfiak ellen.
Dobrev Klára szerint a nő az új férfi, és ebből kifolyólag sem normális nőkre, sem normális férfiakra nincs szükség.
Dobrev Klára a legszebb példája a feminizmus eszelős önellentmondásának, a feministák jelen állapotukban ugyanis azt gondolják, hogy jobb férfinak lenni, mint nőnek, és ebből következőleg egyre férfiasabbak akarnak lenni. A genderfertőzött személyek rendszeresen a nőket akarják rohamra vezetni a férfiak ellen, természetesen azért, hogy elfoglalhassák a férfiak helyét a hatalom csúcsain. De ahogy egyre többet veszítenek a nőiességükből, egyre boldogtalanabbak lesznek, mert egyrészt a nőiesség és a női örömök feladása is egy trauma, másrészt átlag férfinak lenni nem annyira jó, mint azt szegény hülye feministák gondolják. A világszinten néhány százezer, egyébként általában szintén boldogtalan életet élő alfahím helyzetére irigykednek, és a férfiasodásuk során már nem csak boldogtalan nők, hanem boldogtalan férfiak is egyszerre.
Két boldogtalanság, sőt három, mert az külön számít, ha valaki rendszeresen az otthonában találja Gyurcsány Ferencet este, amikor hazamegy (mert én általában a nőknek szurkolok), ez bárkinek sok lenne.
A férfiasság és a nőiesség valójában persze nem ellentétpár, hanem együtt adja meg az ember definícióját, még csak teljesen ki sem zárják egymást, hiszen a különböző, inkább nemhez kötött tulajdonságok is csak különböző mértékben vannak meg a két nemben átlagosan, az inkább férfi vagy női tulajdonságok megléte a másik nemben semmilyen módon nem teszi kérdésessé az illető biológiai nemét.
Elképesztő, hogy egy vezető ellenzéki politikus egy egyértelmű és a mindennapi jelző használata miatt ilyen primitív és ostoba támadást indít, arra játszva, hogy az elmebeteg nyugati mintára gyűlöletet szítson nők és férfiak között. Egyébként szerintem tényleg valószínű, hogy nem is érti a férfias szó jelentését, amiből az is következik sajnos, hogy a nőies szó jelentésével sincs tisztában.
A nárcisztikus egoisták általában annyira elmerülnek magukban, hogy mások személyiségét, sőt a nemiséget sem képesek megérteni.
Dobrevék, a maguk végtelen egyszerűségében, azt próbálják eladni a szintén nem az eszükről híres ellenzéki szavazóknak, hogy a férfiasság egyet jelent az agresszivitással. A nőiesség pedig a „kompromisszumkészséggel”. Kérem az olvasókat, hogyha van valakinek olyan ismerete, hogy a liberálisok, a feministák valaha kötöttek olyan kompromisszumot, amit be is tartottak, feltétlenül írják meg.
Kevés agresszívebb, rossz értelemben feminista nőt ismerhetünk, mint Dobrev Klára. Aki ráadásul Gyurcsány Ferencet tekinti az ideális férfinak. Szerintem nem tekinthető kompetensnek a nőiesség és a férfiasság kérdésében, legfeljebb abban tarthatjuk profinak, hogy képes egy újabb reménytelen társadalmi ellentétet kirobbantani, illetve tovább szítani. A nők és a férfiak teljesen értelmetlen háborúja, az új osztályharc meg persze ugyanolyan szörnyű lesz, mint az előző. Csak azt, normális nők és férfiak nélkül, sem a magyarság, sem az emberiség nem éli túl.