Karácsony Gergely adott egy interjút a Telexnek arról, hogy csődközeli állapotban van a főváros. Megint. A főpolgármester ugyanakkor elmondta azokat a kulcsmondatokat, amelyekből kiderül, hogy a főváros nincs csődközeli állapotban. Sőt, leleplezte magát a tekintetben is, hogy miért áll valójában a fizetőképtelenség határán a főváros. Csak mivel a cikk a Telexnél jelent meg, nem úgy lett megírva az interjú, hanem olyan propagandásan.
Szóval Karácsony Gergely mindjárt a cikk elején elárulja, hogy ugyan most nincs pénz, DE LESZ. Mégpedig szeptemberben. Akkor érkezik meg a főváros számlájára az iparűzési adóbevétel, a HIPA, ami jó sok pénz, egy jelentős hányada Budapest bevételeinek. Még egy csekély értelmű párbeszédes szavazó (nem kell aggódni, hihetetlenül kevés embert sértek meg ezzel a mondatkezdéssel) fejében is rögtön megszületik a felismerés, hogy aha, szóval az iparűzési adók ezek szerint szeptemberenként érkeznek. A csekély értelmű párbeszédes szavazót viszont érdemes emlékeztetni arra, hogy a Covid-járvány előtti gazdasági csúcsévben, 2019-ben 164 milliárd volt a főváros HIPA-bevétele, és az ugyan kicsit visszaesett, de mondjuk miközben a főváros 2021-ben 135 milliárd forintra számított, végül közel 158 milliárdot szedett be, és – most jön a lényeg – 2022-ben már 196 milliárd volt ez az összeg. Azaz a bevétel bőven meghaladja a Covid-járvány előtti csúcsévet. Ráadásul maga a főváros számol úgy, hogy az idei évben várhatóan 76,4 milliárd forinttal növekszik az iparűzési adóbevétele a 2022. évihez képest.
Ebből egyszerűen össze lehet rakni a képet: a folyamatosan növekvő HIPA-bevételek ellenére Karácsony Gergely már áprilisra elherdálta azt a bevételt, amivel szeptemberig ki kellett volna húznia. Ezt is adhatta volna címnek a Telex, de mégsem ez lett az interjú címe, hanem az, hogy „Karácsony Gergely levélben kérdezi meg a budapestieket, járjon-e a villamos”. Merthogy olyan csődközel van – nyilván a kormány miatt –, hogy már a villamosokba sem jut delej.
De lépjünk is egyet hátra a történet ezen pontján, hiszen, ha visszaemlékszünk, Budapest 2019, azaz Karácsony Gergely megválasztása óta folyamatosan csődben van. Minden év minden egyes percében csődközelben van. A csőd köpönyegként lebeg Karácsony Gergely mögött. 2014-től a csődköpeny baljós árnya Zuglót is fenyegette, csak aztán az ottani semmittevését úgy hálálták meg a budapesti szavazók, hogy felfelé buktatták. Ment vele a csődárnyék is. Ezt a csődköpenyt különben úgy kell elképzelni, hogy amikor Karácsony Gergely még egyszeri vidéki szegénylegény volt, aki elindult a városba szerencsét próbálni, az édesanyja a hamuba sült pogácsa mellett ezt a csődköpenyt kanyarította a vállára, mondván: ez a mi családunk egyetlen vagyontárgya, nekünk nem hozott szerencsét, látod, szegények vagyunk, mint a templom egere, de te csak vidd magaddal a városba, hátha neked szerencsét hoz. És Karácsony Gergely elment a csődköpenyével a városba, és rögtön megválasztották királynak, illetve főpolgármesternek, mert elhozta a csődöt.
A fővárosi királysággal egy baj van, hogy nem örökre szól, hanem időnként nyerni kell hozzá egy választást, és erre éppen nemrégiben hívta fel Gyurcsány Ferenc, az ellenzék vezére Karácsony Gergely figyelmét, megjegyezve, hogy szerinte a főpolgármester nem használja ki kellően a hatalmát a kormány elleni harcban. Nem mintha ez dolga, feladata lenne egy főpolgármesternek, mármint a kormányt támadni, mindenesetre Karácsony Gergely ettől a figyelmeztetéstől kicsit begyulladt. És kitalálta ezt a nem túl eredeti ötletet, a csődpánikot.
Az elképzelés egyik fele lényegében zseniális: a csőddel, villamosok leállásával való fenyegetés, a hisztériakeltés tökéletesen alkalmas arra, hogy a fővárosiakat meggyőzze, Budapest a kormány támadása alatt áll (és nem fordítva, ahogy Gyurcsány sugallta). Ezzel persze egyetlen probléma van. Karácsony Gergely minden állításával szemben a kormánynak NEM érdeke, hogy csődbe juttassa a fővárost. És pontosan a Karácsony Gergely által felvázolt indokok miatt, sőt, még néhány miatt azokon túl is. A kormánynak nem érdeke csődbe juttatni, ellehetetleníteni a főváros működését, mert az valóban az ország gazdasági motorja, sok millió ember otthona, turisztikai célpont, kulturális és adminisztratív központ, és nem utolsó sorban Magyarország fővárosa, az ország szíve. Mindezen indokok miatt egyértelmű, hogy a kormány csak szavazatokat veszítene, és a saját működését nehezítené meg, ha Budapestet ellehetetlenítené. A kormány ezért ezt nem is csinálja.
Karácsony Gergely viszont csinálja, hiszen láthatóan neki semmi sem drága, másrészt képtelen hibázni. Bármit szerencsétlenkedik, bénázik, csak annál jobban támogatják az ellenzéki szavazók. Abszolút nyertes helyzetben van. És nem kell csinálnia semmit. Neki nem kell például főpolgármesterkednie, elég generálnia egy újabb csődpánikot, belengetni, hogy leáll a villamos, és hátra lehet dőlni. A munka rá eső része ezzel el lett végezve. Nincs pénz, a kormány tönkreteszi Budapestet, ezzel mindent IS meg lehet magyarázni. Pont.
A probléma most inkább ott van, hogy a főpolgármester tetemes havi milliókból fenntartott tanácsadói kara a pánik elterjesztése és elmélyítése végett kitalálta, hogy konzultációt indít. Amelyben ráadásul olyan blőd lehetőségek közül lehet választani, hogy menjen-e a villamos, vagy a főváros inkább ne fizesse be a szolidaritási hozzájárulást (amelyből különben valóban bajbajutott önkormányzatokat segítenek ki). Karácsony Gergely, aki magát szociológusnak tartja, nyilván tisztában van vele, hogy ha valami, akkor ez nem valódi kérdésföltevés. Ez kérdésben terjesztett pánik. Másrészt hasonlót a kormány is feltalált már, ahol valódi kérdésekre is lehet válaszolni, és úgy hívják, hogy nemzeti konzultáció. Na, most ez az a nemzeti konzultáció, amit az ellenzéki politikusok, többek között a Párbeszéd vezetőinek felszólítására az ellenzéki szavazónak ki kell törölnie a hátsóját, majd össze kell tépnie, fel kell gyújtania, a hamut pedig egy dögkútba kell szórnia. Sőt, ha teheti, az ellenzéki szavazónak a szomszédja postaládájából is ki kell szednie a konzultációs levelet, és ugyanezt végre kell vele hajtania.
Ha indul ilyen konzultáció, onnantól kukába ment az ellenzék nemzeti konzultációval szembeni összes eddigi gyűlölethadjárata. Mert azt nem lehet megetetni az emberekkel, hogy van jó konzultáció, meg rossz. Másrészt, azért azt is megkérdezi magában még a csekély értelmű párbeszédes szavazó is, hogy mibű? Magyarra lefordítva: hogy miből van erre pénz, ha nincs pénz.
Szóval Karácsony Gergely nemzeti konzultációs kérdőívet küld ki arról, hogy nincs pénze még nemzeti konzultációs kérdőívet sem kitölteni, amiben megírhatná, hogy nem fognak járni a villamosok a kormány miatt. Amelyek amúgy járni fognak, mert ez a csőd is olyan, hogy valójában nincs. És nem is lesz. Egy tényezőben azonban nagyon bízik Karácsony Gergely, hogy hiába nem volt csőd és nem is lesz, az emberek folyamatosan azt érzik, hogy a csőd VAN. És emiatt a Fidesz népszerűsége csökken. Karácsony Gergely az interjú végén el is árulja, hogy szívesen kötne „nagyon komoly tétben” fogadást (mibű?), hogy 2024-ben az ellenzék jóval nagyobb arányú győzelmet arat Budapesten, mint 2019-ben.
Azt gondolom, hogy az összes olyan kerületben győzni fogunk, ahol 2019-ben, és még lesz legalább három-négy kerület, ahol nyerni tudunk. És én is jobb eredményt fogok elérni, mint ‘19-ben
– fogalmaz a polgármester. És különben minden oka megvan a kincstári optimizmusra. Tényleg nem tud hibázni. Tényleg nem kell csinálnia semmit. És imádják érte.
Vezetőkép: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS