
A kormány elkötelezett a családok védelme mellett, ezért ösztönözni és segíteni kívánja a háztartásokat abban, hogy megtakarításaikat értékálló eszközökbe fektessék, hiszen a szankciós infláció miatt a lakosságnál lévő mintegy 7 ezer milliárd forintnyi látra szóló bankbetét jelentősen veszít értékéből – hívta fel a figyelmet keddi közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).
A kormány döntése értelmében október 1-től a bankok kötelezően tájékoztatják az ügyfeleket arról, hogy mekkora bevételt érhettek volna el, ha biztonságos és értékálló állampapírba fektetik megtakarítható pénzüket. Annak érdekében, hogy függetlenül a pénzügyi szolgáltatójától, mindenki számára azonos és közérthető információ álljon rendelkezésre, a kormány egységes tájékoztatást írt elő
– emlékeztetett a minisztérium. A GFM hangsúlyozta: a banki tájékoztatás hozzájárul a családok pénzügyi tudatosságának növeléséhez, a háztartások vagyonának megvédéséhez.
A tájékoztatás is része annak az intézkedéscsomagnak, amellyel a kormány növelni kívánja az állampapír iránti keresletet, amely egyrészt magas kamatot biztosít a kisbefektetők számára, továbbá az így elért kamatnyereséget is Magyarországon tartja. Az intézkedések működnek, a lakosság egy hónap alatt közel 600 milliárd forintnyi állampapírt vásárolt. A kormány mindenkit arra biztat, hogy megtakarításait értékálló megtakarításba helyezze el
– zárta közleményét a minisztérium.
Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Faludi Imre
Solaris
2023-08-29 at 17:06
A lakosság nagyrésze semmilyen megtakarítással sem rendelkezik, nem akarok fejből százalékokat mondani.
A dolgozó lakosság fele örülne a KSH-s átlagjövedelemnek.
Akinek van egy kis pénzecskéje tudja pontosan, hogy hova tegye,
feleslegesen nyüstölik a bankokat az álompapírreklámmal.
Lekötött pénzzel, hiába jön szembe egy alkalmi vétel (lakás,autó,telek)
mire a pénzéhez jut, a lehetőség HUSS.
Dodo
2023-08-29 at 12:12
Egy igazi bolsevik nem vesz állampapírt, valójában részvényeket vásárol a 30-40% -os haszon reményében. Szóval, a tudatosság megvan.