Jobboldali kormánya megváltoztatta Olaszországot, és most az ország meg tudja változtatni Európát is – jelentette ki vasárnap Pescarában az olasz kormány vezetője, Giorgia Meloni, egyúttal bejelentette, hogy pártja listavezetője lesz a júniusi európai parlamenti választásokon.
Meloni, aki az Olasz Testvérek (FdI) párt elnöke, döntő csatának, történelmi fordulópontnak nevezte a választásokat. “A cél az, hogy Európa közelebb legyen a népeihez, vagyis jobbra mozduljon el”.
A jobboldalnak európaiságból nem adhat leckét a baloldal, az egykori kommunista párt utódja, amely Moszkvát Brüsszellel váltotta fel
– hangoztatta.
Kijelentette: az Európai Unióban nincsenek másodosztályú tagállamok, és mindenkivel fent kell tartani a kapcsolatot.
Hangsúlyozta, hogy a baloldal a tömeges illegális bevándorlást támogatja, amely egyedül az emberkereskedőknek jó, az ő meggazdagodásukat szolgálja.
MTI; Fotó: MTI/EPA/Olasz miniszterelnöki hivatal sajtóirodája/Filippo Attili
Facebook hozzászólás
K
2024-04-28 at 20:33
–Államadósságot csak a LIBERÁLIS baloldal tud csinálni (mert lopnak) ,… még Olaszországban is , nemcsak Magyarországon vagy bárhol másút.
–A jobboldal inkább visszafizeti az államadósságot.
K
2024-04-28 at 18:29
–Én is sajnálom Giorgia Melonit, mert az olasz államadósság nagy mértékben megköti a kezét.
Sajnos nem csatlakozott a Pápa béke elveihez úgy mint a FIDESZ, holott ő is katolikus.
–Remélem sikerül a nemes céljainak érvényt szerezni.
Úgy gondolom nem fog az EU parlamentbe menni képviselőként, csak pártjának listavezetője .
sorry
2024-04-28 at 18:05
Attól tartok, Meloninak “Bele tört a bicskája” a kormányzásba. Sajnos. Gúzsba kötve nehéz táncolni. A kormánya bukása elöl az EP-be menekül. Nekem ezt jelenti a hír.
Talpra magyar!
2024-04-28 at 16:44
Giorgia Meloniék egy olyan állami kasszát örököltek vettek át a hazaáruló gazember olasz balliberálisoktól zöldektől akik teljesen annyira eladósították az olasz államot hogy teljesen a milliárdos Soros féle gerinctelen kommunista fasiszta gyarmatosító banda szart sem érő USA és eu-s pénzeiktől függenek.
dr. Kolompár G.
2024-04-28 at 16:18
Kapott ajánlatot az USA-ból. A feladat: hazavágni az újabb jobboldali tömörülést. Ide a bökőt..
hozzaszolo
2024-04-28 at 16:16
Salvini meg kormányoz.
Reggel ki kell önteni az éjjeli edényt. Mert a libsik majd csak nézik. Biztos nem!
khm
2024-04-28 at 16:13
Ezek szerint lemond a kormánya vezetéséről. Illetve nem tudom,hogy Olaszországban milyenek a törvények,de kétlem,hogy egyszerre mind a kettőt elbírja.
matrix
2024-04-28 at 15:50
EP választások parasztvakító fake a soros SS GAYROPA fényezésére !
Továbbra is a KORRUPT PARAZITA MAFIA csúcs ragadozó patkányok döntenek a nevedben !
Háború pénzelése a kötelező-ellenség akit gyülölni kell orosz
az illagális soros-népcsere faj keverék terv multi buzi buzik az oktatásban stb