ep-lista
Tizenhárom párt indul az EP-választáson – Lejárt a listák bejelentésének határideje
Lejárt péntek 16 órakor a listák bejelentésére meghatározott határidő az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak júniusi választására, a két nyilvántartásba vett lista mellett további 11-et jelentettek be, azaz legfeljebb 13 párt, illetve pártszövetség listája szerepel majd június 9-én a szavazólapon.Ma lejár az EP-listák bejelentésének határideje
Lejár pénteken 16 órakor az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak júniusi választására állított listák bejelentési határideje. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) eddig két listát vett nyilvántartásba.Giorgia Meloni bejelentette, hogy pártja listavezetőjeként indul az EP-választásokon
Jobboldali kormánya megváltoztatta Olaszországot, és most az ország meg tudja változtatni Európát is - jelentette ki vasárnap Pescarában az olasz kormány vezetője, Giorgia Meloni, egyúttal bejelentette, hogy pártja listavezetője lesz a júniusi európai parlamenti választásokon.A Fidesz–KDNP adta le elsőként az EP-választáshoz szükséges 20 ezer aláírást
A Fidesz–KDNP adta le elsőként az európai parlamenti (EP-) választáshoz szükséges 20 ezer aláírást a Nemzeti Választási Irodában (NVI); az NVI hivatalosan nyilvántartásba vette a pártszövetség listáját – írta a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfőn, a Facebook-oldalán.Barabás Richárd nem olyan finnyás, mint Jávor Benedek, ezért ő kerül fel az MSZP–DK–Párbeszéd közös EP-listájára
Jávor Benedeknek nem fér bele az MSZP-vel és a DK-val való közös indulás az EP-választáson, ezért inkább kihátrált a jelöltségből, de nem kell aggódni: van helyette más, aki ennyire nem finnyáskodik. Ez az illető pedig az újbudai alpolgármester, Barabás Richárd, aki feltehetően majd nagyobb hangot ad a másságnak az EP-ben, ha bekerül.Az ismert transzvesztita, Lady Dömper is jelentkezne Magyar Péter EP-listájára
A magát liberálisnak tituláló Magyar Péter a szervezete honlapján szeretne jelentkezőket gyűjteni az EP-listájára. Az ismert transzvesztita előadó, Petróczi Zoltán, művésznevén Lady Dömper a rajongóival „szavaztatta meg”, hogy jelentkezzen-e Magyar Péternél EP-képviselőnek.Deutsch Tamás: összeállt a Fidesz–KDNP EP-listája
A Fidesz országos elnöksége a KDNP-vel egyetértésben döntött a kormánypártok 2024-es európai parlamenti listájának javaslatáról, amelyet a Fidesz választmánya április 15-én fogadhat el – közölte Deutsch Tamás EP-listavezető, aki az MTI-nek csütörtökön nyilatkozva arról is beszámolt: új jelöltként szerepel a listán mások mellett Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárkamara elnöke és Szekeres Pál olimpiai bronzérmes vívó, háromszoros paralimpiai bajnok.Nagyobb csere várható a kormánypártok brüsszeli frakciójában
Még több fideszes képviselő távozhat Brüsszelből, a befutónak számító helyek felét új jelöltek foglalhatják el – számolt be a Népszava. A lap szerint a három korábban ismert hazatérő helyett gyakorlatilag sorcserét hajtanak végre a kormánypártok, így összesen hatan nem indulnak újabb mandátumért.Borvendég Zsuzsanna politikai szerepet vállal
Borvendég Zsuzsanna elévülhetetlen érdemeket szerzett azoknak a kommunista diktatúrában létrehozott hálózatoknak a kutatásában, amelyek a hatvanas évektől, sajnos a 2010-es évekig meghatároztak sok mindent a magyar gazdaságban és szinte mindent a tulajdonosi szerkezetben. Most politikusi pályára lép.Ajánljuk még