Pesti Srácok

Görögország hivatalosan is legalizálta a melegházasságot

Görögország hivatalosan is legalizálta a melegházasságot

Görögország az első keresztény ortodox többségű országként legalizálta az azonos neműek házasságát. Emellett az azonos nemű párok mostantól törvényesen fogadhatnak örökbe gyermekeket – írta meg a BBC. A görög törvényhozás a csütörtöki 176-76 arányú parlamenti szavazás után fogadta el az új jogszabályt.

Kirjákosz Micotákisz, görög miniszterelnök azt mondta, hogy az új törvény „megszünteti a korábbi súlyos egyenlőtlenséget”. A parlamenti döntés megosztotta az országot: a készülő új jogszabály bevezetését hangos társadalmi vita kísérte, heves ellenállással, amelyet az ortodox egyház vezetett, írja a Mandiner. Támogatói még tiltakozó gyűlést is tartottak Athénban. A folyamatot azonban nem sikerült megállítaniuk. Sokan transzparenseket helyeztek el, kereszteket tartottak, imákat olvastak és bibliai részeket énekeltek a főváros Syntagma terén. Az ortodox egyház feje, Jeromosz érsek szerint

A törvényjavaslatnak csupán egyszerű többségre volt szüksége ahhoz, hogy átmenjen a 300 tagú parlamenten. Kirjákosz Micotákisz miniszterelnök támogatta a törvényjavaslatot, de az ellenzéki pártok támogatására is szüksége volt ahhoz, hogy átmenjen a javaslat a törvényhozáson. Egyedül a jobbközép kormánypárt pár tucat képviselője ellenezte a kérdést.

PestiSracok facebook image

Forrás: Mandiner; Kiemelt kép: X-fotó

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.