Pesti Srácok

melegházasság

„Dizájner gyermekvállalás” – Fogyatékkal élő gyermeket „rendelt” magának egy leszbikus pár az USA-ban

Dezse BalázsDezse Balázs Világugar 2024 február 12.
Miközben az ellenzék a gyermekvédelmet – amit papíron soha nem támogattak – éppen politikai haszonszerzésre használja fel, egészen elképesztő történetek látnak napvilágot azokban az országokban, amelyeket éppen ennek az ellenzéknek a szövetségesei vezetnek, és amelyre ezek az emberek ködfátyolos szemmel, jó példaként tekintenek. Történt ugyanis, hogy egy amerikai, fogyatékkal élő (süket) leszbikus házaspár elhatározta, hogy fogyatékkal élő gyermeket(!) szeretne rendelni magának (mesterséges megtermékenyítésből származó örökbefogadásról, vagyis béranyaságról van szó), a saját szórakoztatásukra, de hogy ez ne hangozzon ennyire rettenetesen, a woke sajtó elnevezte a szerintük “bátor” ügyet “dizájner gyermekvállalásnak”. Ha ez most nehezen emészthető, akkor nyugodtan olvassák el még egyszer, vagy inkább elmondom máshogy: egy szivárványos pár szándékosan megnyomorított, majd örökbefogadott egy gyermeket, kizárólag azért, hogy a csecsemő rájuk hasonlítson, és ezzel tönkretették az életét, lényegében pusztán azért, hogy a saját mentális betegségüket és perverziójukat megpróbálták ezzel kielégíteni. Ha még bírják gyomorral, akkor folytatom a részletekkel, és rátérünk arra is, hogy ez hogyan lehetséges anélkül, hogy az emberiség egy emberként lázadjon fel ez ellen.