melegházasság
Belgiumból támadja az egyházat az LMBTQ-propaganda – Flamand katolikus püspökök az azonos nemű párok megáldását szolgáló liturgiára tettek javaslatot
Belgium flamand püspökei kedden javaslatot tettek közzé a homoszexuális párok megáldását lehetővé tevő liturgiára. A belga püspöki konferencia honlapján közzétett dokumentumban az egyházi elöljárók olyan szertartást javasolnak, amely egy imát és egy áldást tartalmazna a stabil kapcsolatban élő azonos neműek számára. A konferencia hangsúlyozza, hogy a liturgia nem egyenlő azzal, mint amit a katolikus egyház a házasság szentségének tart.Szeptemberben szavaz a szenátus az USA-ban az azonos neműek házasságáról
Megkezdte kedden őszi ülésszakát az Egyesült Államok Kongresszusa, amelynek felsőháza, a szenátus ősszel az azonos neműek házasságát törvénybe iktató demokrata javaslatról is szavaz, amelyet a képviselőház júliusban már elfogadott.Droglegalizáció, állampolgárság a bevándorlók gyerekeinek – Így kampányol az olasz baloldal
A balliberális pártok egész Európában ugyanolyanok – talán csak annyi a különbség, hogy máshol őszintébbek, mint nálunk, hiszen amíg a magyarországi ellenzék nem mert nyíltan kiállni olyan kényes témák mellett, mint az illegális bevándorlók betelepítése, addig a választásra készülő olasz baloldal gond nélkül bevallja, hogy több migránst szeretne. Ez ugyanis Salviniék ellenfeleinek fő ígérete – ez, és a könnyű drogok legalizálása.Így már biztos, hogy legyőzik az oroszokat – Zelenszkij támogatná az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatát Ukrajnában
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden támogatásáról biztosította az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatának engedélyezését Ukrajnában. Az ukrán elnök egy online petícióra válaszolt, amelynek aláírói az azonos neműek házasságának bevezetését követelték. Június eleje óta több mint 28 ezer aláírás érkezett be.Az amerikai képviselőház elfogadta az azonos neműek házasságának védelméről szóló törvényjavaslatot
Elfogadta az azonos neműek házasságának védelméről szóló törvényjavaslatot az amerikai képviselőház, amelyet a demokraták kezdeményeztek azért, mert az abortusztörvény miatt azt gondolják, hogy a más jogokat is felülbírálhat a legfelsőbb bíróság, olyanokat, amelyeket a konzervatívok kritizálnak. A Szenátusban valószínűleg a törvényjavaslat már nem fog átmenni, mert ott már a republikánusok vannak többségben.A szlovén alkotmánybíróságon is fogott az LMBTQ-érzékenyítés: megállapították, hogy a melegek alkotmányos joga házasodni és gyermeket vállalni
Nem egyeztethető össze az alkotmánnyal az azonos neműek házasságának és a gyermek örökbefogadásának tilalma a szlovén alkotmánybíróság szerint – jelentette pénteken a szlovén közszolgálati televízió. Hat hónapot adtak a parlamentnek, hogy módosítsák a diszkriminatív jogszabályt.Kemény üzenetet küldött Márki-Zay Péternek a CitizenGO, amiért katolikusként támogatja a „melegházasságot”
Bár az Alaptörvény jelenleg egy férfi és egy nő között ismeri el a házasságot, a Márki-Zay Péter által vezette blokk választási győzelem esetén kétharmados parlamenti többség hiányában is le tervezi cserélni az Alaptörvényt, ami után megnyílhat a lehetőségük az azonos neműek közti úgynevezett úgynevezett „házasság” legalizálására. Mindeközben a nemzetközi intézmények (ENSZ, EU) felől is nagy nyomás helyezedik hazánkra az LMBTQ-kérdésekben. A CitizenGO petíciót indított, amelyben felhívják a figyelmet arra, hogy egyre több keresztény és katolikus politikus áll be az LMBTQ-politika mögé, így lelkiismereti kérdésnek érzik hazánkban időben felszólalni, amikor egy katolikus miniszterelnök-jelölt támogatásáról biztosítja a homoszexuálisok úgynevezett „házasságának” törvényes elismerését – olvasható a CitizenGO felhívásában. Ebben Márki-Zay Péternek azt is megüzenték: tarthatatlan álláspontot képvisel.Niedermüller, ez a rémisztő képződmény nagyon mélyre süllyedt: szerinte az egyházak gyűlölködő pártpropaganda eszközeivé váltak
Niedermüller Péter újabb egyházellenes nyilatkozatot tett. Miután tizennégy egyház képviselői álltak ki közös nyilatkozatban amellett, hogy "a házasság szentsége egy férfi és egy nő között valósul meg", a DK-s politikus dörgedelmes Facebook-bejegyzésben szipogta világgá, hogy ez mennyire "kirekesztő". A polgármester nyilván megijedt a "rémisztő képződményektől".Svájcban megszavazták a melegházasság legalizálását
Bár még csak az előzetes eredmények kerültek nyilvánosságra, a jelek szerint Svájcban minden bizonnyal megszavazták a melegházasság legalizálását. Az országban egyébként már tizennégy éve élhetnek együtt bejegyzett élettársi viszonyban az azonos neműek; ezt a jogkört szélesíti ki a vasárnapi népszavazás.Ajánljuk még

















