Pesti Srácok

Droglegalizáció, állampolgárság a bevándorlók gyerekeinek – Így kampányol az olasz baloldal

null

A balliberális pártok egész Európában ugyanolyanok – talán csak annyi a különbség, hogy máshol őszintébbek, mint nálunk, hiszen amíg a magyarországi ellenzék nem mert nyíltan kiállni olyan kényes témák mellett, mint az illegális bevándorlók betelepítése, addig a választásra készülő olasz baloldal gond nélkül bevallja, hogy több migránst szeretne. Ez ugyanis Salviniék ellenfeleinek fő ígérete – ez, és a könnyű drogok legalizálása.

A környezetvédelem és igazságos adórendszer bevezetése mellett az azonos neműek házasságának legalizálását is biztosítaná a balközép, olasz Demokrata Párt (PD) szombaton, Rómában bemutatott választási programja szerint. Olaszországban 2016 óta az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatban élhetnek, a PD azonban ezen túlmenően a házasságkötés lehetőségét is biztosítaná a szexuális kisebbségek számára. Enrico Letta, a baloldali párt főtitkára a pártprogram ismertetésekor hangsúlyozta továbbá, hogy a PD szerint az olasz állampolgárság megilletné azokat a kiskorúakat, akiknek a szülei bevándorlók, de ők maguk az olasz iskolarendszerben tanulnak. Jelenleg ezek a gyerekek legkorábban csak nagykorúvá válásukkor kaphatják meg az állampolgárságot. Ugyanakkor nemcsak az azonos neműek házassága az egyetlen megosztó programpont: a PD főtitkára kijelentette, hogy jóváhagynák a kannabisz gyógyászati alkalmazását. A szociáldemokraták emellett egy, az eutanáziáról szóló törvényjavaslatot is parlament elé bocsátanának.

A szeptember 25-i választásokra készülve a PD múlt héten kötött szövetséget a Zöldekkel és az Olasz Baloldallal (SI). A baloldali koalíció a legfrissebb felmérések szerint 33 százalékon áll. A PD-nél ugyanakkor erősebb a jobboldali Olasz Testvérek (FdI), amely egyedül, pártkoalíció nélkül is 22 százalékon áll. A kormányalakításra a jobboldali pártszövetségnek van a legnagyobb esélye a választások után.

Letta több nyelven közzétett videójában azt üzente, hogy a jobboldali fordulat veszélybe sodorhatja az országot.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Letta, aki 2013 tavaszától egy éven át maga is miniszterelnök volt. Leszögezte azt is: szeretné meggyőzni az embereket, hogy a baloldalra, és ne a jobboldali pártszövetségre szavazzanak.

– tette hozzá Letta.

Forrás: MTI; Fotó: EPA/Yoan Valat

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.