A EU legfelsőbb bírósága elrendelte a melegházasság átnyúló elismerését
Precedensértékű döntés született Luxemburgban. A melegházasság érvényességének kiterjesztése ugyanakkor nemcsak önmagában problémás, de alapjaiban kérdőjelezi meg a tagállami hatáskörbe tartozó jogszabályok érvényességét, értelmét.
Kezdjük az alaphírrel, amely szerint a luxemburgi bíróság legújabb döntése értelmében kötelező lesz elismerni egy másik tagállamban megkötött melegházasságot is. A döntés alapját egy lengyel homoszexuális pár pere szolgáltatta, akik még 2018-ban Németországban, az ottani törvényeknek köszönhetően esküdtek össze. A házasságot ezt követően megpróbálták Lengyelországban is érvényesíteni, a lengyel hatóságok viszont a lengyel jogszabályokra hivatkozva visszautasították azt. A homoszexuális párt ezt követően fordult a luxemburgi grémiumhoz, amely abszolút nem váratlan döntést hozott: kötelezte Lengyelországot a házasság elismerésére.
Sőt, itt sem álltak meg,
a döntést precedensértékűnek titulálva minden más tagállam számára is kötelezővé tette.
A Politico beszámolója alapján a bíróság azzal indokolta meg döntését, hogy a lengyel hatóságok eljárása ellentétes az uniós joggal, mert „sérti” a szabad mozgáshoz való jogot „és a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot”. Az ítéletet összefoglaló sajtóközleményben hozzátették azt is,
a tagállamok ezért kötelesek elismerni a másik tagállamban jogszerűen szerzett családi állapotot.
Úgy nem kötelező, hogy de
Külön megmosolyogtató a bíróság azon megengedő kitétele, hogy a tagállamok „mérlegelési jogkörrel rendelkeznek az ilyen házasság elismerésére vonatkozó eljárások megválasztásában”. Azaz, az eljárás formáját a tagállamok legalább szabadon megválaszthatják, ha már az eljárás végeredményébe nincs is beleszólásuk. Ráadásul, azt is hangsúlyozták, hogy
az ítélet nem kötelezi az országokat arra, hogy a belső törvényeikben vezessék be az azonos neműek házasságát.
Ugyanakkor, tehetjük fel a kérdést, mi szükség belső törvényekre, ha a „külső törvények”, azaz más tagállamok belső törvényei is kötelezőerejűek a többiek számára? Teljesen mindegy innentől, melyik tagállam hogyan szabályozza belsőleg ezt a kérdést, hiszen elég csak egy „másképp gondolkodó” állam. Elég csak Berlinbe utazni egy melegházasságért, és az máris mindenhol érvényes.
Van, hogy jól jönnek a tagállami hatáskörök
A visszatetsző ítélet persze valójában az Európai Unió teljesen félreértelmezett működéséig vezethető vissza. Tapasztaljuk, hogyan igyekeznek a brüsszeli technokraták minél több hatáskört elvonni a tagállamoktól, hogy saját ideológiai elképzeléseket ráerőltessék Európa nemzeteire. Jelen esetben azonban megfordult a helyzet. A bíróság ugyanis itt általános érvényű jogokra hivatkozva (szabad mozgás, magánélet) érvel egy tagállami hatáskör érvényessége, ráadásul általánosan kötelező érvényessége mellett.
Tehát, ha a tagállami hatáskörbe tartozó házasság intézménye kellően tág és liberális a brüsszeli ideológiai elvárásoknak megfelelően, akkor azt bírósági döntéssel teszik kötelezőerejűvé minden más tagállam számára. Jól ki van ez fundálva.
Fals logika
A bírósági döntés logikája valójában ott bicsaklik meg, hogy a tagállami hatáskörbe tartozó szabályozások, amilyen a házasság is, az adott tagállam állampolgárai számára kötelezőek. Tehát, magától értetődően egy lengyel állampolgárra a lengyel házassági jogszabályok vonatkoznak, egy németre pedig a németek. Milyen kifacsart jogi okoskodás vezetett odáig, hogy egy lengyel állampolgárra a germán, bocsánat, a német házassági törvények is vonatkozhatnak? Ez ellentmond(ana) a tagállami hatáskör fogalmának. Tehát korántsem elég Berlinbe utazni házasságot kötni, az érvényes házassághoz német állampolgárnak is kell lenni. Akkor válnak érvényessé a tagállami jogok.
Dehát, hogy a luxemburgi bíróság nem így döntött, abból persze mindjárt sejthetjük, hogy ideológiai megfontolások állnak a háttérben.
A döntés messze túlmutat a melegházasság kérdésén
Viszont, ha már a precedensnél tartunk, a döntés valójában igen veszélyes vizekre vezeti az európai joggyakorlást. Egy szándékosan szélsőséges példával élve, bár jelenleg egyetlen uniós tagállamban sincs halálbüntetés, de a fenti logikát alkalmazva, ha egy tagállamban mégis volna, és az halálra ítélné bármely másik tagállam egyik állampolgárát, akkor az érintett tagállamnak kötelessége lenne azt végrehajtani. Luxemburgban legalábbis így gondolják. Nyilván könnyen találhatunk az eltérő tagállami szabályozásokban olyan pontokat, amelyek más tagállamok számára visszatetszőek, akár elfogadhatatlanok lennének, mostantól viszont csak egy luxemburgi per kell ahhoz, hogy máshol is kötelezővé tehessék.
- Luxemburgban tehát csúnyán megerőszakolták a tagállami hatásköröket. Európa pedig tapsol, hogy győzedelmeskedett a szabadság. Miközben épp most tiporták halálra...
