Pesti Srácok

Gulyás Gergely az egészségügyi dolgozók munkáját méltatta

Gulyás Gergely az egészségügyi dolgozók munkáját méltatta

Az egészségügy rendkívüli teljesítménnyel állt helyt egy nagyon nehéz időszakban – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn, Budapesten, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház udvarán, a koronavírus-járvány elleni védekezésben kimagasló teljesítményt nyújtók munkáját elismerő Köszönet a hősöknek-díjak, azaz a Szent Corona-emlékérmek átadásán. Gulyás Gergely felidézte, hogy az egész ország félt, miként jutunk túl a járványhelyzeten és mennyien éljük túl.

– emelte ki. Hozzátette: sikerült nagyon sok emberéletet megmenteni, és bár sokakat vesztettek el, Magyarország az oltási kampánynak köszönhetően – hogy 3–4 hónap alatt tízmillió oltást adtak be – hónapokkal előbb tudja lezárni a járvány legnehezebb időszakát, és hónapokkal korábban érezhetjük úgy: a veszély, amit a tavaszi hónapokban át kellett élnünk, nem fenyeget minket.

PestiSracok facebook image

– mondta.

– fogalmazott, és köszönetet mondott az egészségügyi védekezésben résztvevőknek. Gulyás Gergely megjegyezte: elszenvedtünk fájó veszteségeket, de megmaradt az ország, helyreállt az egészségügy, és azt reméljük, nyugodtabb hónapok vannak előttünk.

Példaképek

A Köszönet a hősöknek-díjat a koronavírus-járvány első hulláma után megalapító Bedros J. Róbert országos kórházfőparancsnok-helyettes, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója az ünnepségen azt mondta, azért hívta életre az elismerést, hogy arcot és nevet adjanak az egészségügy arctalan és névtelen hőseinek, és megmutassák az egész országnak: a példaképek itt vannak az egészségügyi intézményekben és számukra minden élet fontos.

– mondta.

Több mint ezer ajánlás érkezett

Szólt arról is, hogy a díjra ezernél is több ajánlás érkezett. Az országos kórházfőparancsnok-helyettes szerint az ajánlások legfontosabb tanulsága, hogy az egészségügyi dolgozók számára természetes gesztusok reményt, törődést, vigaszt jelentettek a betegeknek és hozzátartozóiknak. Hozzátette: a díjazottak önfeláldozó és elhivatott munkájával a családjuk is komoly áldozatot hozott, lemondtak az együtt töltött idő egy részéről, közös programokról, ugyanakkor családok ezrei köszönhetik ennek az áldozatnak, hogy szeretteik ma is ott lehetnek velük, ezért köszönetet mondott a díjazottak hozzátartozóinak is. Megjegyezte: az egészségügyben dolgozó több mint százezer ember megérdemelné az elismerést az elmúlt több mint egy évben végzett elhivatott és önfeláldozó munkájáért, de csak a legjobbakat van módjuk kitüntetni. Megköszönte a 4iG Nyrt., a Docler Holding és az OTP Bank Nyrt. támogatását; a cégek összesen 30 millió forintot ajánlottak fel a kitüntetettek pénzjutalmára.

Az ünnepségen száz szakorvos, háziorvos, szakdolgozó és mentő vehette át a Szent Corona-emlékérmet és a pénzjutalmat Bedros J. Róberttől a járványhelyzetben tanúsított önfeláldozó munkájáért, kimagasló szakmai teljesítményéért és betegközpontú szemléletéért. Díjat kapott mások mellett Müller Cecília országos tisztifőorvos, Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa, valamint Gál János, a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszékének igazgatója. Az emlékérmet Bedros J. Róbert arról a Szent Coronáról nevezte el, aki a II. században a járvánnyal sújtott területeken mentette az emberéleteket. Az ünnepségen egyperces néma főhajtással emlékeztek a koronavírus elleni harcban életüket feláldozó egészségügyi dolgozókra. A díjazottak munkáját Leslie Mandoki koncerttel köszönte meg a rendezvényen.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.