Pesti Srácok

Gulyás Márton is megszólal abban a svéd oktatófilmben, amiben Magyarországot diktatúraként mutatják be (videó)

Magyarországon csak kevesen tudnak arról, hogy a svéd iskolatévé mivel tömi a svéd gyerekek fejét Magyarországgal kapcsolatban társadalomtudomány-órán. A Mandiner rábukkant egy videóra, ami elvileg „Az EU és a demokrácia” téma feldolgozására szolgál, 10 perc 40 másodperces, és már az elején feltűnő, hogy Gulyás Mártonnal indul, aki felütésképpen kijelenti: Magyarországon a demokrácia 2010 óra lassanként megszűnt.

Ezután a narrátor elmondja, hogy a kormány korlátozza a sajtó- és a szólásszabadságot, sőt, (kapaszkodjon meg minden svéd nyolcadikos) rendeletben szünteti meg a genderszakokat – amit kommentálva egy korábbi svéd EP-képviselő rámutat, hogy betelt a pohár, Orbán Viktor átlépett minden határt.

Majd a véleménypluralizmus jegyében érkezik Judith Sargentini, majd a CEU svéd oktatója, aki a Nádor utca 9. előtt rámutat, hogy az a régi épület már 200 éve áll ott, most viszont átköltöznek egy újabba – amit az ifjú skandináv néző nyilvánvalóan úgy fog érteni, hogy a gonosz magyar kormány erőszakkal lerombol egy nagymúltú intézményt.

De mást is mond még ez a CEU-oktató, méghozzá azt, hogy amikor 1997-ben Magyarországra érkezett, nagyon pozitív és optimista volt a hangulat, de aztán jött az Orbán és ma már (értsd: a felvétel készítésének idején, azaz 2019-ben) óriási a csalódás.

A filmben továbbá Gulyás Márton leszögezi:

És természetesen egy Budapesten élő svéd lány is megjelenik, aki iskola után döbbenten mutatja osztálytársnőinek ötödikes öccse tankönyvét, amelyben egy egész oldal kifejezetten a hazaszeretetről szól.

Ez, a film szerint azt jelenti többek között, hogy Magyarországon nagyon erős az az elképzelés, hogy van az „igaz magyar nép”, amiből például a nyelvi kisebbségek és a romák gyakran ki vannak rekesztve, de így frankón az egész társadalomból, mert „ez a világkép a Fidesz alapja”.

Forrás: Mandiner; Fotó:

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.