Az adózók által felajánlható 1 százalék régóta fontos eszköz a civil szféra számára, hogy különböző célokat támogathasson. Legyen szó gyermekegészségügyi alapítványokról, rászorulókról vagy állatmenhelyekről, ez az apró, de jelentős összeg sok helyen életmentő támogatást jelent. De mi történik, ha egy olyan szervezet is feni a fogát erre a forrásra, amely (többnyire külföldi pénzekből) már így is jelentősen ki van tömve? A válasz nagyon egyszerű: piszkosul megszedi magát. Gulyás Márton és a Partizán kiváló példa erre. Ezzel persze (kivételesen) nem tesznek semmi törvénybe ütközőt, de felmerül a kérdés, hogy mennyire etikus egy gyermekkórházzal versenyt kalapozni. Mi most megkérdeztük az utca emberét, hogy mit szólnak Marci szemérmetlen harácsolásához. Nézzétek meg a teljes videót!
Mivel külföldi hárombetűs szervezetek által is támogatott magyarországi médiabirodalom egy kicsivel több erőforrással rendelkezik hirdetés terén, mint például a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány, így jóval több helyen volt képes hirdetnie magát. Ez pedig azt eredményezte, hogy Marci és a Partizán az első helyen végzett. 416 millió forintot sikerült összeszedniük, ami nélkülük mehetett volna jobb helyre is. Erről bővebben IDE KATTINTVA olvashattok.
Az 1% ereje
Az adózók évente dönthetnek arról, hogy jövedelemadójuk 1%-át milyen civil szervezetek javára ajánlják fel. Elsőre úgy tűnhet, hogy ez elhanyagolható összeg, ám a valóságban milliókat érhet egy-egy szervezet számára. Azok a nonprofit szervezetek, amelyek közvetlenül támogatják az egészségügyet, a rászorulókat vagy az oktatást, rendkívül sokat profitálnak ebből az összegből. A probléma ott kezdődik, amikor a jótékony célra szánt összegekért olyanok szállnak ringbe, akik a legkevésbé sincsenek rászorulva erre a pénzre.
A Partizán értékrendje
Az adó 1 százalékáért folytatott versenyben igazán érdekes eredmények születtek. Gulyás Márton és a Partizán nem kevesebb, mint 416 millió forintot gyűjtött össze. Ezzel szemben a második helyen végzett Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány csupán 331 millió forintnyi felajánlást kapott. Még lesújtóbb a helyzet a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat esetében, akik mindössze 157 millió forintot tudtak összeszedni. Hiszen végső soron mennyivel fontosabb egy Pumped Gabó interjú, mint egy kórterem felújítása vagy egy mentőautó beszerzése, ugye?
A számok világosan megmutatják, hogy egy csúcsra járatott kampány és egy túlfinanszírozott médiabirodalom hogyan tudja háttérbe szorítani azokat a szervezeteket, amelyek valóban nélkülözhetetlen munkát végeznek. A számok ugyanakkor arra is rávilágítanak, hogy milyen morális értékeket vall a Partizán. A baloldal egész évben a “romokban lévő egészségügyről” prédikál, de amikor pár száz millió forint a tét, az elvek megszűnnek létezni.
Ha Gulyás Márton legközelebb séta közben megéhezne, azt javasoljuk neki, hogy rúgja be egy árvaház ajtaját, és csavarja ki valamelyik gyerek kezéből az utolsó falat kenyeret. Neki biztosan nagyobb szüksége van rá, főleg, hogy ilyen kedvezőtlenül váltják most a dollárt.
CSÁD
2024-09-30 at 10:10
https://www.patreon.com/TheFairRight
a 18 db patrenálód pénzéből mennyi wc papírt lehetne már venni a kórházakba? Nem sokat, mert a wc papír drága lett, a nézőid meg bsznák jobban támogatni a “munkásságod”.
Van
2024-09-30 at 10:08
sumer2024-09-30 at 09:43
Nem a cikk jó ,csak akinek egy kicsi agya van annál ez kiveri a biztosítékot!
Nem csalódtam.
sumer
2024-09-30 at 09:43
Biztos jó kis cikk, ha már szinte az összes koala-liberó-PS-gumi-maci-partizán brummogni kényszerült alatta… :)))))
Királytigris
2024-09-30 at 09:42
Enteriőr2024-09-30 at 09:29!
Bizonyítékok?
Tegyél feljelentést!
Az aranyos kis fogsorocskáddal harapd a szenyát.
2024-09-30 at 09:41
Ha arra járnék a PS szerkesztőség felé, és menet közben megéheznék, szívesen berúgnám Ádika irodájának ajtaját, és kicsavarnám a kezéből a rántott húsos szendvicset, azzal a felkiáltással, hogy te szar, az én adómból ne falatozz.
Persze nem enném meg, a nyáladzása miatt, meg hát félek hogy buzi is, és több a nyálban az idegen hímivarsejt a megszokott értéknél. Reggel. Estefelé csökken ugyan, de aztán megint telítődik.
Királytigris
2024-09-30 at 09:39
Persze a 4-es metrómutyi 463 milliárdjából is azért az egészségügyet nagyon, de nagyon gatyába lehetett volna rázni, de az MSZP-SZDSZ tandem ellopta. Hol a dohány?
Királytigris
2024-09-30 at 09:36
A Puskás stadion felújítása az indokolt volt. Az ok. Na de a többi? Meg a temérdek foci akadémia, miközben a magyar foci egy kalap szart ér… MINEK? Ezekből a felesleges stadionokból, meg foci akadémiákból hány MRI készüléket lehett volna venni?
Ez itt az igazi kérdés!
Georg
2024-09-30 at 09:33
A címet elolvasva csak az jutott eszembe, hogy “na elmentek ti a jó k*rva anyátokba”, csakhogy finoman fogalmazzak..bár persze mit is vár az ember a PS propagandistáitól.
Amúgy Orbán Balázs lemondott már? Vagy még nem jöttek meg a “ mérés” eredményei?
matrix
2024-09-30 at 09:32
ádám egyre durvábban tolja a kreténséget…
Oltári hazugságok a köbön.
2024-09-30 at 09:30
Hahó te hazug kis pöcs!
Írjál már egy pár sort arról te kis buzernyák, hogy mi lett azzal a feljelentéssel, amit az influenszer tüntike után tettél, hogy tudniillik hasbarúgott a feldühödött csőcselék.
Mert erről mélyen hallgatsz azóta is.
Csak nem ezzel is át akartad baszni a retardált híveket?
Köcsög vagy te hallod. Nem kicsit.
Enteriőr
2024-09-30 at 09:29
600 milliárdból vajon hányat lehetne venni? Ugye Tiborcz?
Királytigris
2024-09-30 at 09:24
Hány MRI készülék jönne ki ebből a 400 millióból?
Ilyen egyszerű ez Ádika..
2024-09-30 at 09:23
Ja, ha a fidesz/mészáros/szíjj/stb bűnbanda nem harácsolta volna el az adóbefizetések/eus milliárdok nagy részét, akkor több jutott volna a Bethesdának, meg nekem is.
Beleskapitány
2024-09-30 at 09:03
Mentőautókra és kórterem felújításra én az adóm 98%-át adom. Mert az az állam dolga. A maradék 1+1%-ot, meg ahova akarom.
riseup
2024-09-30 at 09:00
Na, végre beismeritek hogy az egészségügy romokban, és a civil szervezeteknek felajánlható 1% reményében hoznak létre alapítványokat a kórházak. Aztán a rohadék emberek mégis úgy gondolják hogy az egészségügy finanszírozása az állam feladata lenne a befizetett adókból és egészségbiztosítási pénzböl, és van pofájuk olyan civil szervezeteket támogatni akik nem jutnak állami forrásokhoz. Elképesztö 🙂
🐒
2024-09-30 at 08:47
De mivel az baloldali hazugság, hogy az egészségügy ne lenne rendben, így nyilván nincs is szükség arra, hogy az “egészségügyet támogató” szervezetek több pénzt kapjanak, mint amit a bölcs vezérünk szán nekik.
Vagy akkor mégis kellene extra pénz az egészségügybe, fideszesek?
Orbán Balázs után mindenki kedvet kapott az önleleplezéshez?
Vass Gábor
2024-09-30 at 08:43
Ez az igénytelen, hazug, proli prosti srácok nevű fideszes propagandaoldal vajon milyen pénzekből működik? Ki a faszom tartja el ezt a szart?
marika
2024-09-30 at 08:39
…..ez, a pénz(és a hatalom)minden áron való harácsolása,sajnos,’jellembeli’vonás,tulajdonság a Gulyás és az egy akolból származókra!…
Ago
2024-09-30 at 08:33
Ádám b.a.z.d.m.e.g. Never go full retard.
Szerintem a Pesti tv-re elköltött pénzt is nyugodtan lehetett volna a Heim Pálnak adományozni, mivel minden értelmes ember az első pillanatban tudta, hogy életképtelen ötlet. Miért nem a Heim Pálnak adtátok a pénzt, Ádám?
Ballibebb
2024-09-30 at 08:31
CÖF mennyit kapott, hmm?
Van
2024-09-30 at 08:10
“Gulyás Márton és a Partizán 400 millió forintot szívott el az egészségügytől?”
A kormány kötelessége az egészségügy müködtetése.
Tu tényleg ennyire gülyének nézitek a kormánypárti szavazókat!?
vicc elek
2024-09-30 at 08:05
Remélem az ide adakózókat utóléri a karmájuk…