Pesti Srácok

Gulyás Michelle elárulta, mi a sikerének titka - A rendőr hadnagyként szolgáló olimpiai bajnok tanácsait érdemes megfogadnia Önnek is!

A párizsi olimpia zárónapján nagyszerű győzelemmel, világcsúcs-pontszámmal aranyérmes öttusázó Gulyás Michelle vallott arról, hogyan lehet felülemelkedni a negatív kritikákon és mi a siker titka. A sportolónő az NKE egykori hallgatója és jelenlegi oktatója, rendőr hadnagyként olimpiai szereplésével az online csalások elleni kampányba is becsatlakozott.

Gulyás Michelle a fantasztikus sporteredmény kapcsán a sajtónak nyilatkozva elmondta, az idény közepén voltak fizikális gondjai, a világbajnokságon a sikertelen lovaglása miatt nem tudott jó eredményt elérni és úgy jöhetett ki az olimpiára, hogy a három magyar kvótás közül Guzi Blanka mellett az ő részvételét támogatta az elnökség Erdős Ritáéval szemben.

– tette ugyanakkor hozzá. Elmondta, igyekezett kizárni, hogy olimpián van, és csak arra figyelni, hogy mi a dolga, miközben próbálta átvenni a fesztiválhangulatot. Mint mondta, öttusaversenyen maximum kétszáz ember szokott lenni, nem tizenötezer, és amikor bejött a stadionba az elődöntőnél, körbe nézett és kirázta a hideg.

PestiSracok facebook image

– elevenítette fel vasárnapi versenyét. Azt mondta, az utolsó lövészet után érezte, hogy meglesz az aranyérem. Amikor látta, hogy a francia Elodie Clouvel kettőnél, a dél-koreai Szong Szunmin egy zöld lámpánál tart, tudta, hogy első lesz. A lőállásból kilépve a magasba lendítette mindkét karját és felszabadultan, energiával feltöltődve kezdte zárókörét, az utolsó métereken pedig már a szemét törölgetve futott boldogan a célba.

– idézi fel a győzelem előtti perceket. Szavai szerint annyira feldobódott volt, hogy úgy érezte, még Usain Boltot is lefutná. A korábbi vb-ezüst- és -bronzérmes öttusázó a búcsú alkalmával világrekordot jelentő pontszámmal győzött.

– mondta önkritikusan és szerényen.

Megéri megfogadni egy olimpiai bajnok tanácsát

Gulyás Michelle ugyanakkor felkészülését és olimpiai szereplését arra is kihasználta, hogy az online-visszaélésekre felhívja a figyelmet, hiszen nem mellékesen rendőr hadnagy is. Az online csalások megelőzésével kapcsolatos kampányba becsatlakozva több videóban is felhívta a figyelmet azokra az általános érvényű elvekre, miszerint:

  • szállást csak megbízható oldalon foglalj, légy körültekintő!
  • jegyeket csak a hivatalos forgalmazótól vásárolj!
  • ha sporteseményre fogadsz, akkor azt csak legális oldalon tedd!
  • sose csatlakozz nyílt wifi hálózathoz! Vigyázz az adataidra!

Mint egyik videójában kitér rá a csalók is szoktak előre tervezni.

– tanácsolja a videó.

Az olimpiai arany titka

- fejtette ki korábban sikerének titkát Gulyás Michelle. Az NKE-nek adott interjúban arról is beszélt, hogy

Orbán Balázs közösségi oldalán gratulált a ragyogó eredményhez. A politikus úgy fogalmazott:

Forrás: MTI/police.hu/Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.