Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
A Bild arról ír, hogy 31 embert sebesített meg, köztük két gyermeket életveszélyesen egy szír férfi, aki Essen utcáin tombolt: házakba szökött be, tüzeket gyújtott, furgonnal rontott üzleteknek és épületeknek, és machetével támadt a járókelőkre, akik tárgyakat vágtak hozzá.
A rendőrség nem tudja, hogy mi áll a felfoghatatlan ügy hátterében, de nyilvánvalóan hasonló, mint a számtalan korábbi eset mögött Nyugat-Európában. Mint a Mandiner hozzátette: délután 5 óra körül az Altenessener Strasse és a Pielsticker Strasse sarkán lévő lakóházban gyújtott tüzet az elkövető, ezután a Zollvereinstrasse felé hajtott, ahol egy másik házban is felgyújtott valamit. Aznap este összesen 29 ember sérült meg a tűzesetekben, ám a tűzoltóság már 31 sérültről beszélt.
A szülők a házaik tetejéről, az ereszcsatornáról adták le gyermekeiket egy segítő karjaiba, két sérült gyerek ennek ellenére még most is életveszélyben van
– írják. A férfi utána visszaszállt a furgonjába és a Katernberger Strasse felé hajtott, ahol nekiment egy zöldségesüzletnek, majd visszatolatott és újra nekiment. Ezt követően egy másik üzlet felé vette az irányt a Katernberger Strassén: kiszállt, és elővett egy bozótvágó kést. A rendőrség végül elfogta az ámokfutót, a férfi kezén égési sérülések voltak.
Olyan videók keringenek az interneten, amelyeken az elkövető bozótvágóval fenyegeti a embereket:
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Hannibal Hanschke
Jósnő
2024-09-29 at 14:10
Nagyon sajnálom, de nekem a féktelenségről a Tisza párt és elnöke jut eszembe. ….mert, hogy Németország nekem másodlagos téma. Mi lenne, ha itt is a pénzéhesek vezetnék az országot. Mi magyarok sem mernénk odalépni egy őrjöngő migránshoz, mert kés van nála? Nem, nem, ennek Magyarországon nem szabad megtörténnie, még akkor se, ha valaki Eurót osztogatna a Kossuth téren.
Bàstya elvtàrs
2024-09-29 at 14:01
Nem làtom a balliberàlis cirkuszkeltöket. Kàrpàti, Zolee és a többiek hol vagytok most?
Kussoltok mint szar a füben.
lényeges különbség
2024-09-29 at 14:00
…..”hadonászott”..nagy különbség vagy pedig kettesével ölik a parasztot a cigányok…..kinek mit intézett a kurmánya …igaz?
TS
2024-09-29 at 13:51
Ki mit szakított, szagolja!
GJ
2024-09-29 at 13:44
EZT IS PROXY MEGOLDÁSNAK SZÁNTÁK A GLOBALISTA ZSIDÓINK ÉS FÉLSZERZETEINK.
A hülyeségnek mindig ára van.
Őszintén remélem, hogy most azok is megszívják, akik ezt az egész őrületet kitalálták és elterjesztették.
Borítékolható volt
2024-09-29 at 13:40
Red Panther
2024-09-29 at 13:19
“A németek keményen védjék a határaikat,…”
A baj majd akkor lesz, ha annyira csökkentik a támogatásukat a németek meg a többiek is, hogy már számukra mindegy lesz hova mennek Európában.
Drogkereskedéssel, nők futtatásából meg rablásokból bárhol jobban megélnek mint a régi hazájukban.
ciki
2024-09-29 at 13:39
“Gyújtogatott egy matchetével hadonászott egy szír ámokfutó Németországban”
ma is egy alsótagozatos gyakornok az ügyeletes szerkesztőtök 😀
Semmi meglepő...
2024-09-29 at 13:32
Már semmi meglepő, napi hír németből, franciáktól, svédektől, stb. A németek tanulnak-e már arabul..?
Borítékolható volt
2024-09-29 at 13:27
Úgy néz ki, hogy a migránstámogató lobbi terve fordítva sült el. Nem ide, keletre jönnek az agysebészek, hogy helyettük innen menjenek a jól képzett és megbízható munkások nyugatra, hanem már a németek, de svédek és franciák is, főleg nyugdíjasok jönnek ide, akiket kiszorítottak hazájukból az illegálisok.
Red Panther
2024-09-29 at 13:19
A németek keményen védjék a határaikat, nehogy ezeknek a gyilkolászó terroristáknak kedvük támadjon Németországot elhagyni.
Wir schaffen das
khm
2024-09-29 at 13:16
Nem vallási bűncselekmény. Ugye nem?
Rajzos
2024-09-29 at 12:25
Nem csak Észak-Rajna veszt(fália) a migránsokon,hanem egész Germánia!
Interessant
2024-09-29 at 12:01
Észak-Rajna-Vesztfália egy késes gócpont, egy Bermuda-háromszög.
Ott követik el a németországi késes bűncselekmények kb. felét.