Emberek, elgondolkozunk egyáltalán azon, hogy mit is csinál velünk az EU éppen?

Az apró probléma az, hogy ehhez német vezetésű és német uralom alatt álló birodalommá kell alakítani az EU-t. Manfred Weber láthatólag erre tette fel az életét és elég jól halad, rejtélyes támogatóinak hála a projekttel. És ugye ez úgy szokott működni, hogy az ilyen nagy embert, mint Manfred, nem a feladat végrehajtása után koronázzák istencsászárrá jutalomból, hanem még előtte, hogy hatékony lehessen és minden eszköz a kezében legyen ahhoz, hogy a nagyralátó célokat megvalósítsa. Csak egy biztos, minket nem kérdeznek meg erről. Minket Manfred császári ambícióiról most áprilisban kérdeznek meg utoljára. Ha a magyar szuverenitást Magyar Péternek adjuk, akkor ő azzal azonnal szaladni fog Weberhez.

Manfred Weber így csinálna belőlünk provinciát

Képzeljétek el, hogy egy városban laktok, ott van házatok. A városnak van önkormányzata, amely sokáig úgy működött, ahogy egy normális önkormányzat, segítette az emberek mindennapi életét, és alig szólt bele valamibe, különösen nem az emberek mindennapi életébe.  Aztán jött egy új testület és egy új polgármester és a hirtelen elkezdte a következőket csinálni (a teljesség igénye nélkül): egyirányúsítani az utcákat, eldönteni, hogy mit lehet árulni a boltokban, hogy ki melyik boltban vásárolhat, és a többi. Aztán az újak szerint a régi vallások templomai már nem számítanak szent helynek többé, ellenben egy másik egy újonnan betelepülő vallás templomai egészen erős sérthetetlenség és érinthetetlenség birtokába kerülnek hirtelen.

Aztán az önkormányzat a szomszédos önkormányzatok közül némelyeket halálos ellenségnek nyilvánít, mert azoknak is vannak olyan ötleteik, amelyekkel a befolyásukat akarják növelni a környéken. Aztán a régi lakosok azt tapasztalják, hogy minél kevesebb ideje lakik a városban valaki, annál nagyobb szava van a közügyek eldöntésében. Aztán egyszer csak megint, hirtelen, már nem a tulajdonosok dönthetik el, hogy kinek adják ki albérletbe a tulajdonukat. Aztán már azt sem maguk dönthetik el, hogy abba a lakásba ki költözhet be, amelyben maguk a régi lakók élnek. Aztán már nem a helyiek dönthetnek arról, hogy kik és mit tanítsanak az iskolákban, hogy a gyerekeik milyen szakmát válasszanak, sőt, abba sem szólhatnak bele, hogy a gyerekeiknek és bizony az idősebb férfiaknak is katonáskodni kell, mert a szomszéd városok nagyon elpofátlanodtak.

Nyugat-Európa itt tart most. És nekünk is meg akarják mondani, hogy melyik benzinkútra járjunk tankolni, kitől vegyük az élelmiszert és persze azt is, hogy mit ehetünk, mit nézhetünk meg az interneten, és kit és hogyan küldhetünk el egy kommentben a jó fenébe. Sokkal több mindent vehetnek el tőlünk, mint amit mi el tudunk képzelni. A nyilasok és Rákosi óta nem vettek el tőlünk ennyit. Még Kádár is többet hagyott a hatvanas évek közepétől – azt gyanítom –, mint amit ezek hagyni fognak. 

Ha nem vehetünk attól energiahordozót és egyéb nyersanyagokat, akiktől akarunk, akkor pillanatokon belül minden egyéb szabadságunk is elvész. Nem egyszerre veszik el a szuverenitásunkat, hanem csak egy kis részét szedik el, de egyetlen napon sem pihennek. És ez itt Manfred, aki mindezt javasolja, sőt, a legújabb ötlete szerint Európában ő szeretne egyszerre lenni az önkormányzat, a képviselő testület, a polgármester és a jegyző is egy személyben. Sok szavunk van az ilyesfajta alakokra egyébként a régi időkből, istencsászár, führer, főtitkár. Bajban vagyunk feleim.

Hallgatom, nézem olvasom, miket beszélnek össze és vissza a tiszások, valahogy mindig arra lyukadnak ki, hogy ők a mi nevünkben is odaadnák minden jogunkat Brüsszelnek, mert nekik ezek valahogy nem fontosak, nekik csak a gyűlöletük fontos. A tiszás kisebbség, mint annyiszor a történelmünkben, úgy akar többség lenni, hogy beáll valami nagynak tűnő külső erőhöz segédcsapatnak.

Az EU birodalmasításának Weber által kínált módja igen gazdaságos, ha olyan birkák vagyunk jó néhány európai nemzettel együtt, hogy a teljes szuverenitásunk elvesztését végig asszisztáljuk, csupán azért, mert az jogi aktusokkal, szavazásokkal és „bírósági” ítéletekkel történik. Ha ezt eltűrjük, akkor meg is érdemeljük a sorsunkat.