Pesti Srácok

A cigány kártyát úgy forgatja az ellenzék, ahogy éppen jó nekik

A cigány kártyát úgy forgatja az ellenzék, ahogy éppen jó nekik

Mindig mondtuk, hogy a hazai ellenzék nem következetes politikát folytat. Ennek egy ékes példája az, ahogyan a cigánysággal bánnak, ha úgy tetszik felidézzük, hogyan forgatják a cigány kártyát. Ha kell, ők a "Fidesz könnyen lefizethető hülyéi", de ha a helyzet azt kívánja, anyatigrisként védik őket.

Egészen megdöbbentő az a performansz, amit az ellenzék az utóbbi napokban művel. Ha épp nem a szerencsétlen sorsú gyerekeket használják fel gusztustalan politikai játszmáikra, akkor a cigányságot veszik elő. Az utóbbi napok történései jól mutatják, hogy még a profiknál is jobban forgatják a cigány kártyát.  

A cigánykártyát Fekete-Győr András forgatja a legjobban az elmúlt napokban, de nem igazán nézi vissza saját posztjait.
A cigány kártyát Fekete-Győr András forgatja a legjobban az elmúlt napokban, de nem igazán nézi vissza saját korábbi posztjait. Forrás: Facebook

Emlékezzünk csak vissza, amikor úton-útfélen azzal kampányoltak, hogy az ő szemszögükből nézve már-már a civilizációtól elzárt cigányság könnyen megvehető a Fidesz számára, ők azok, akik nem gondolkodnak, amikor néhány ezer forintért behúzzák az x-et a kormánypártra. Nem egy, nem két videó született arról (például a 444.hu élen járt ebben), hogy interjút készítettek egy-egy cigánnyal, akik elismerték, hogy a kormánypártra szavaztak és elindult a gyűlölködés ellenük, hogy na, tessék, ezek az emberek a Fidesz szavazói. Bár ezek a videók évekkel ezelőtt készültek, most is kétféleképpen cigányozik az ellenzék. 

Egyrészt becsmérlik és burkoltan cigányozzák Gáspár Evelint, Gáspár Győző lányát, aki két nyelven beszél, egyetemet végzett és most a külügyminiszter mellett dolgozik. Másrészt áldozati pózba vágják magukat, mert Lázár János mint belső tartalékról beszélt a cigányságról kétségtelenül rossz példát hozva velük kapcsolatban. 

Pár napja még ezzel a képpel kampányolt Fekete-Győr András burkoltan cigányozva. Forrás: Facebook

Ezt követően indult az igazi gyűlöletcunami, először Gyöngyösön borult a bili, ahova fizetett provokátorokat küldtek, akik Lázár János lemondását követelték, majd kiderült amikor egy fiatalember beköpte őket, hogy pénzért csinálták a balhét, jól megverték. Pócs János országgyűlési képviselő vette szárnyai alá a férfit, majd őt is megfenyegették egy élő adásban. 

A lázáros kijelentés óta egyébként Fekete-Győr András is akcióba lendült, csináltatott egy Lázár fejes wc-kefét és azt árverezi el, a bevételt pedig a miskolci Ámbédkar Iskola kapja, amelynek vezetője Orsós János, aki nem csak felkérdezte Lázár Jánost az egyik rendezvényen, hanem durván is be szólt neki a Facebookon. Pedig ha jól végiggondolja, nem Lázár János nézi le a cigányságot kegyetlenül, hanem azok, akik most simogatják őket. 

 

A cigány kártya Orbán Viktorral kapcsolatban is még mindig előhúzható 

Érdemes a korábbi éveket is nézni a cigányozással kapcsolatban a politika színterén. Az ellenzék ugyanis évek óta azt terjeszti, hogy a miniszterelnök is cigány származású. Erről még Orbán Viktor édesanyja is beszélt a vele készült interjúban a Békemeneten, ahol egy családhoz kopogott be aláírást gyűjteni és azt kapta, hogy a fia cigány, majd amikor felfedte, hogy ő az édesanyja, akkor nagy lett a csend. 

Úgy tűnik tehát, hogy a cigányozás egy visszatérő ütőkártya az ellenzék oldalán, és jó lenne, ha maguk a cigányok néznék meg, hogy ki, mikor és hogyan állt valóban melléjük. A miniszterelnöknek ugyanis sosem volt becsmérlő kijelentése velük kapcsolatban, sőt olyan intézkedéseket hozott, hogy a szorgalmon és a tehetségen múljon az, hogy kiből mi lesz, ne pedig azon, hogy ki, honnan jött. 

 

 

Ajánljuk még