Lassan indul az év, már régen elmúlt elseje, de Gyurcsány csak most jelentkezett idei első videójával. A késés okait nem keressük, elég annyi hozzá, hogy meglepően hangsúlyos szerepet kapott a beszélgetésben az alkohol.
Ferenc megnyilvánult az alulfizetett DK-s gyakornokoknak, és az ex-munkásőrök seregének, én pedig mint szintén alulfizetett propagandista, kénytelen voltam megnézni a videóját. Nézzék meg önök is, hogy ne legyek egyedül:
Nem sikerült? Megértjük, önök mögött nincs több éves tapasztalat arról, hogyan kell kibírni Dobrev Klára sajtótájékoztatókat. Akkor röviden összefoglalom.
Szóval, azzal indul az egész, hogy Ferenc kijelenti, hogy szerette az apját, amikor elitta a pénzt. Ezután kijelenti, hogy ő túl kívánja élni 2142-t (vagyis legalább száznyolcvanegy évesen is ölelgetni tervezi a párttársait a parlamentben Klára asszony nagy örömére). Mindezek után párhuzamot vont a kormány és az apja alkoholizmusa között (ne akarják értelmezni, hosszú volt a szilveszter).
Végül pedig Ferenc testvér kijelenti, hogy Donald Trumpnak ki kéne józanodnia. Nem állítok mi semmit, hiszen tudom, hogy Feri nem iszik, de elnézve a videót ez a zárás egy kicsit úgy hangzik, mikor anno főiskolás koromban éppen beérkeztem egy vendéglátóipari egységbe, ahol az ott már hosszabb ideje tobzódó haverom kivette a sört a kezemből azzal, hogy “mosmá télleg ne igyál többet”. Majd a korsó tartalmának felét kilocsolva megpróbálta felhajtani a maradékot. Biztosan csak véletlen asszociáció.
Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok
Yy
2025-01-11 at 20:25
Az az idő reg elmult,hogy politikai ertelemben tervezgessél.Aki egyszer leirta magát a nep kivetette soraiból,annak tervezni kár. Ferkonya! Ember tervez,Isten végez. Ámen
aladin
2025-01-11 at 20:13
Hogy lerongyolodott ez a Gyurcsány, már vagy 17-18 éve a politikában egy nulla, annyi hogy vezeti a kis árnyékszéki kormányát de azt is nagy kudarcok közepedte. Szar érzés lehet, ha 2026-ban megint nem lesz senki, ugy értem a kormány tagjaként de legyen nyugodt mert lesz még 2030 is hátha akkor majd sikerül fog.
Annonim
2025-01-11 at 20:08
Csak nezlek;fájdalmasan nézlek , nem tudom,hogy mi az amit erzek
Becsaptál.becsaptál o de csúnyán becsaptál es mi magyarok megfizettünk erte, de te is.
K
2025-01-11 at 19:53
–Egyébként szuper a fenti kép, kénytelen vagyok mindig nevetni ha bármikor meglátom Gyurcsányt.
János
2025-01-11 at 19:53
Jobb mint Havas Henrik❗😄
Igyál még Feri és táncolj, akkor talán megéled a jövőhetet!
Alkesz de egyben már egy kabaréroncs❗❗❗
A szavazói hasonszőrű szesztestvérek.
aladin
2025-01-11 at 19:52
De Gyurcsány Trump nem iszik ugy mint te, most is látszik rajtad hogy ittál és részeg vagy mert hülyeségeket beszélsz.
K
2025-01-11 at 19:45
–A liberális Gyurcsány kormány nyomort és gazdasági összeomlást okozott.
–A FIDESZ 1 millió munkahelyet létesített, a rezsit támogatja, a családokat támogatja, megvédi a lakosságot a terrorista bevándorlóktól, a gyerekeket megvédi a gender LMBTQ homoszexuális agitátoroktól és a pedofiloktól, megvédi a lakosságot a háborútól, stb.
….
–Lehet választani, de inkább a FIDESZ az akit választani lehet, mert a FIDESZ betartja ígéreteit, nem úgy mint a liberálisok.
2 ÉNAKI
2025-01-11 at 19:43
Egyszerüen hiaba javítok a gep a rossz valtozatot hozza.
2 ÉNAKI
2025-01-11 at 19:38
Hogy kijózanodjon ki,arrol lehetne beszelni. Mondd te eletedben volt mar olyan,hogy szeszmentes voltal. Ha a masik ertelembe.boncolgatom a jótanságot,akkor bizony te 2006 ota bem vagy józan,anbak okán,hogy szeretnel e kurva nemzet miniszterelnöke lennu,ahonban bizony akinwk nem tetszik el lehet menni. Az a miniszterelnök aki honfitarsai köze lövetett az leírta magát és a nep zöme kiközösíti.Nincs jogod Trumpot krititalni.
Grünwald Ézsiás
2025-01-11 at 19:20
Solaris
Te gyíkfejű kis idióta! Nagyon fáj a léted?
matrix
2025-01-11 at 19:09
Solaris
2025-01-11 at 18:26
Szerintem is szánalmas,hogy naponta itt PS-forumon szennyezed a levegöt és környezeted !
Büdös a szád és a kapcád !
matrix
2025-01-11 at 19:02
Dk,s alkesz drogos Dobravertné Feri
“mi a magyar-hafiak “az
“Európai Egyesült Allamok”-ban gondolkozunk !
Igazi magyar-hazafi !
Cefre kancsó löre bugykos
Solaris
2025-01-11 at 18:26
“késés okait nem kerssük, elég”
DÁVIDKA,
szánalmas…