Pesti Srácok

Gyurcsányné segítségével vezethették meg a fiatalokat a DK nyári táborában

Gyurcsányné segítségével vezethették meg a fiatalokat a DK nyári táborában

Gyurcsány jófejkedése mindig tartogat valami meglepetést. Most feleségét, Klára asszonyt húzta elő a varázscilinderből. Annak apropóján, hogy tegnap véget ért a Demokratikus Koalíció három napos nyári egyeteme, Ferenc galériával tűzdelt, ömlengős posztot osztott meg közösségi oldalán. Ahogyan korábban említette, pokolian jól fogják érezni magukat Balatonlellén. Nos, most meg is mutatta, mennyire.

Korábban írtunk már róla, hogy Gyurcsány Ferenc kedvelheti a nyári ruhatrendeket: rövidnadrágban osztotta az észt a balatonlellei DK-s nyári táborban. 18 és 30 éves fiataloknak tartott fejtágítót a szemkilövető bukott miniszterelnök, aki közel 80 fiatalnak mesélt. Arra a kérdésre, hogy vajon felesége, Klára asszony elkísérte-e őt, most megkaptuk a választ: igen! Gyurcsány helyzetértékelése szerint a résztvevő fiatalok okosak és nyitottak voltak.

– emelte ki Gyurcsány. Mint írja, velük volt reggeltől estig.

PestiSracok facebook image

Kérdés, vajon hazudott-e nekik reggel, éjjel meg este?!

Bevallása szerint figyelte őket, beszélgetett velük, és meglátta bennük a holnap Magyarországát.

– írta a DK elnöke.

Forrás: Facebook

Azt írta a jófejkedő Ferenc, hogy kevés előadást tartottak.

– írja Gyurcsány.

Forrás: Facebook

– emelte ki a fiatalokat megnyerni akaró bukott ex-miniszterelnök, aki felesége segítségét is igénybe vette a fejtágítón.

Kérdés, ő vajon mikkel tömte tele a fiatalok fejét?! Önök mire tippelnek?

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.