nyári tábor
Nyitrai Zsolt: eddig mintegy ötezer diabéteszes gyermek vett részt az Erzsébet-táborokban
A kormány támogatja a cukorbeteg gyermekek nyári táboroztatását, eddig közel ötezer diabéteszes gyermek vett részt az Erzsébet-táborokban - mondta Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a közösségi oldalán vasárnap megosztott videóban.Újabb bolsevik szikra pattant ki Jámbor elvtárs fejéből, most sem sikerült igazat mondania
Sok olyan párt van az ellenzéki oldalon, amelyeknek a nevükben a végzetük. A Párbeszéd is ilyen, amely mindig csak a feljebbvalójukkal folytat párbeszédet. Szeretnék elhitetni, hogy az emberekkel is, de a párt népszerűségi mérései azt mutatják, ez még nem jött össze. Ha Jámbor András bármikor megszólal, kiderül, hogy tévúton vannak nemcsak a párbeszédei, de a sima beszédei is. Most éppen az derült ki, hogy alaptalanul vezette félre a közvéleményt azzal, hogy szerinte a Fidesz megtámadta a Szikra-tábort.Még az úttörőtáborokban is jobb volt az ellátás, mint az újpesti napközis táborban
"Azért ez több, mint gyalázat!" – így jellemezte Facebook-bejegyzésében Wintermantel Zsolt kormánypárti politikus azt, hogy milyen ellátást kapnak a gyerekek az újpesti napközis táborban. A tábort a helyi önkormányzat szervezi, és ami még inkább felháborító, hogy ezért a "menüért" a szülők 2985 forintot is fizettek.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: idén ötezer diákot várnak a nyári honvédelmi táborokba
Összetartó közösség, életre szóló élmények várják a honvédelmi táborokba jelentkező fiatalokat, akik megismerhetik ennek a hivatásnak a szépségét – idézte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert a tárca az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye.Soros feministái szerveznek nyári tábort tinilányoknak
Soros György magyarországi feminista szervezetei, a Patent Egyesület (Patriarchátust Ellenzők Társasága) és a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület) tinédzser korú lányoknak szervez nyári tábort. A Facebookon megjelent hirdetésük illusztrációján szőrös női láb és női nemi szerv is látható – írja a Tűzfalcsoport. A cikk rámutat, hogy a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványok támogatásával létrejött Patent Egyesület tavaly még azt szorgalmazta: a magyar nyelvben a nyugati politikailag korrekt beszéd mintájára hagyjuk el az anya és apa szavak használatát, mert azok olyan szerepeket takarnak, amelyeket nem biztos, hogy szeretne elfogadni a férfi vagy a nő. Az abortusz esetében az elvetetni egy gyermeket kifejezés helyett a megszakítani a terhességet kifejezést javasolták.Ingyen nyári gyermektáborokat szervez a Katolikus Karitász
Az idén mintegy 3600 rászoruló gyerek nyaralhat ingyen a Katolikus Karitász gyermektáboraiban – ismertette az egyházi jótékonysági szervezet országos igazgatóhelyettese az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.Idén nyáron ismét rendeznek honvédelmi táborokat
Idén nyáron ismét rendez honvédelmi táborokat a Magyar Honvédség – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI megkeresésére. Tavaly a járványhelyzet nem tette lehetővé a honvédelmi táborok szervezését, most a Magyar Honvédség újra megnyitja kapuit a katonai élet iránt érdeklődő fiatalok előtt – írták. Idén 31 helyszínen 40 táborban, csaknem 1200 gyermek táboroztatására van lehetőség. A táborokra már lehet online jelentkezni a honvedelmitabor.hu oldalon.Novák Katalin: Nyolcvanezer gyermek vett részt a napközis Erzsébet-táborokban
Minden eddiginél több, nyolcvanezer gyermek vett részt a napközis Erzsébet-táborokban idén nyáron – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken, az utolsó tábori napon az MTI-vel.Gyurcsányné segítségével vezethették meg a fiatalokat a DK nyári táborában
Gyurcsány jófejkedése mindig tartogat valami meglepetést. Most feleségét, Klára asszonyt húzta elő a varázscilinderből. Annak apropóján, hogy tegnap véget ért a Demokratikus Koalíció három napos nyári egyeteme, Ferenc galériával tűzdelt, ömlengős posztot osztott meg közösségi oldalán. Ahogyan korábban említette, pokolian jól fogják érezni magukat Balatonlellén. Nos, most meg is mutatta, mennyire.Ajánljuk még