Pesti Srácok

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: idén ötezer diákot várnak a nyári honvédelmi táborokba

null

Összetartó közösség, életre szóló élmények várják a honvédelmi táborokba jelentkező fiatalokat, akik megismerhetik ennek a hivatásnak a szépségét – idézte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert a tárca az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye.

– írta a Honvédelmi Minisztérium.

PestiSracok facebook image

– tudatta a honvédelmi miniszter, hozzátéve: a harcos, a túlélő, a honvédelmi sport, az önvédelmi, az infokommunikációs, a vitorlás és a rádióamatőr táborok kapui még mindig nyitva állnak a fiatalok előtt.

A fiatalok júniustól augusztusig csaknem száz táborban, 135 turnusban az ország mintegy 59 különböző helyszínén nyaralhatnak. A 12 és 18 év közötti diákok 17 féle tematika közül választhatnak maguknak érdeklődési körtől függően. A honvédelmi miniszter közlése szerint a honvédelmi táborokban nem katonákat nevelnek; a fiatalok játékos formában ismerkedhetnek meg a Magyar Honvédséggel, a katonák életével, miközben a nyár legnagyobb kalandjában vehetnek részt. A táborokról azt írták: minden reggel hat órakor ébresztővel, közös tornával kezdődik a nap. A gyerekek napközben izgalmas programokon, légpuska-lövészeten, ügyességi versenyen, airsoft-játékon vehetnek részt, miközben elsősegélynyújtásból, tereptanból is ismereteket szereznek. Hozzátették: a diákok a tábor végére megtanulják, mi a fegyelem, a precíz rend, az összetartás és az egymásra figyelés. Megismerik a saját határaikat, miközben új élményeket és barátokat szereznek.

A honvédelmi táborokba jelentkezni a hivatalos honlapon lehet, de további információért érdemes folyamatosan figyelemmel követni a tábor Facebook-oldalát is – áll a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még