Ha Daniel Freund az, akkor Ilaria Salis is Magyarország-szakértő

Az a különös helyzet állt elő, hogy ide, hozzánk, Magyarországra lejött egy agresszív emberekből álló csapat, és embereket vert. Majd az a különös helyzet állt elő, hogy az egyiküket, akit elkaptak, már az Európai Parlament tagja, aki azért kapja a fizetését, mert Magyarországra jött embert verni. Próbáljuk meg nem ezek alapján megítélni az Európai Uniót. Próbáljuk meg…

Igen, igen, kacarásztunk már eleget azon, ahogy a levitézlett német zöldpárti képviselő, bizonyos Daniel Freund a legutóbb már Magyarország-szakértőként próbálta eladni magát egy német lapnak, ám hiába is építette karrierjét a magyargyűlöletre, mivel kispályás a magyarverő antifa Ilaria Salishoz képest. Ha valaki, hát ő legalábbis sokkal inkább Magyarország-szakértő, mint az erőlködő Freund. Vessük csak össze a két „politikus”, a két „expert” képességeit, tapasztalatait. Először is Ilaria Salis járt Magyarországon, ez már csak azért is biztos, mert kis hazánkban tartóztatták le. Freundról nem tudjuk, hogy ellátogatott e hozzánk, mert, ha történt is ilyen esemény, azt nemigen reklámozta. Ilaria Salis ugyanakkor nemcsak, hogy járt Magyarországon, de minden érzékelésével befogadta hazánkat. És nemcsak a szagokat, illatokat és ízeket. Míg ugyanis Daniel Freund csak maximum egy meztelen csiga érintéséhez hasonló lagymatag kézfogás erejéig kapaszkodott össze nemzetünk egyes, feltehetően baloldali tagjaival, addig Ilaria Salis sokkal behatóbb tapasztalatokkal rendelkezik arról, milyen a magyar csontok ropogása, milyen az ütések nyomán felserkenő vér színe…Hogyan viszonyul a magyar hús rugalmassága mondjuk egy kalapács – ha már Hammerbande – sújtása alatt, vagy, hogy milyen a magyar mellkas tompa puffanása, ha belerúgnak. Ilaria Salis ezen felül belülről ismerte meg a magyar igazságszolgáltatást és bizonyos elemeiben a magyar büntetés-végrehajtást, miután elkapták. Hát ki merné nem Magyarország-szakértőnek nevezni ilyen tapasztalatok után, pláne annak fényében, hogy a kortalanul örökösen elhasznált ötvenesnek kinéző antifa addigi összes leélt életének csúcspontjaként látogatott hazánkba ütni? Ilaria Salis egész életének értelme és lényege Budapesten csúcsosodott ki.

Ejtsünk szót persze az alkalomról is, amiért a Magyarország-szakértő hazánkba látogatott. Erről a csak kínosan megmagyarázható, de leginkább megmagyarázhatatlan Kitörés napi szélsőjobbos sétáról. Merthogy akármilyen módon indokolnánk is, a II. világháború vége felé megesett esemény végeredményben a német nácik utolsó bosszúja volt a magyarok felé, amikor konkrétan szétostromoltatták Budapestet a magukat nyilván inkább magyar földön beásó németek. Ők utóbb kétségbeesésükben kitörtek és voltak közöttük magyarok is. Történelmünk kapcsán ezernyi alkalmat tudnék megnevezni, még vesztes pillanatokat is, amelyekről érdemes volna egy tüntető séta keretében megemlékezni, de az úgynevezett Kitörés napja sosem tartozhatna közéjük. Ezért is borítékoljuk el, hogy nincs az a történelmi indoklás, ami a szélsőjobbon kívül bármely magyar szemében emlékezetesnek, megünneplésre méltónak értékelné ezt az eseményt.

Modern magyar demokráciánk ugyanakkor elbírja ezt is. Ha már Kádár Jánost lehet koszorúzni, ha már apácaruhába öltözött férfiak csókolózhatnak a fővárosban, a magyar ember ezt is elviseli. Úgymond tolerálja. Ami inkább hányingerkeltő, hogy a saját hülyéink mellé például tényleges náci romantikával rendelkező németek is felzárkóznak, és ide utaznak az úgynevezett Kitörés napjára. Az ugyanis végképp nem fér bele, hogy hozzánk, Magyarországra Németországból járkáljanak konkrét nácik a szép múltra emlékezve, tüntető sétákat tartani. A saját hülyéinket, mondom, elviseljük, de még a saját hülyéinktől is elvárnám, hogy megmondják az aktuális Günternek, vagy Friztnek, hogy leszel szíves hazahúzni a picsába, Budapest ostroma miattatok lett olyan bestiális, a magyarok kitöréséhez közötök nincs, mert ahogy akkor, úgy azelőtt is csak ágyútöltelék voltunk, ahogy a magyar főváros is csak egy feláldozható putri volt. Pedig lett volna már akkor is ötletünk pár német város szétlövetésére a mi fővárosunk helyett.

És, persze normális esetben, ugyan kit zavarna, ha ennek ürügyén, vagy bármely más apropóból német nácikat vernek olasz kommunisták, és viszont. Egy jó magyar ilyenkor, ahogy mondani szokták, kikéri a kávét. Még véletlenül sem avatkozna közbe. Egyetlen probléma zavarja meg a hazai néplelket, ha ez az országa területén történik. Az ugyanis joggal zavarja a magyar közvéleményt, ha más nemzet bármilyen ideológiáktól megittasult tagja ide jár hozzánk intézkedni, rendfenntartani, helyreállítani az Erő egyensúlyát. Majd, ha úgy akarunk dönteni, hogy megrendszabályozzuk a magunk szélsőbalos marxistáit vagy nácijait, vagy igen, az ultraliberális nihilistákat, ahogyan nem tesszük, mert nevetünk csak rajtuk, rosszabb esetben elviseljük, de ha még lenne is ez irányú szándék, az is belügy. Mondom, még, ha lenne is ilyen szándék, az is a mi dolgunk. A belső magyar társadalomé. Ebbe kívülről senki nem szólhat bele, mert ettől erős, és éppen így erős a mi demokráciánk, ettől vagyunk biztonságosak. Pláne annak ismeretében, hogy Ilaria Salis és bandája ártatlan magyarokat is megvert.

És itt  érdemes kitérni Ilaria Salisra, akit a liberális média “tanárnőként” aposztrofál ugyan, miközben a valóságban egy olykor pedagógiai feladatok elvégzésére alkalmazott apuci kedvencéről van szó, akinek első, igazán valós munkahelye éppen az Európai Parlament lesz, nehogy véletlenül elítéljék. Még véletlenül sem védve az antifát, sőt, inkább azt jellemezve, Ilaria Salis Magyarország-szakértő valójában keserű életének frusztrációit élte ki itt kis hazánkban, és ennek semmi köze sem volt bárminemű ideológiához. Ilaria Salis ugyanis a modern kor eltemetett, elhazudott terméke, egy olyan generáció tagja, amely sehogyan máshogy nem tud feltűnni sem a korban, sem saját családjában, mint elfojtott indulatával. Ilaria Salis ebben az értelemben nem antifa, csak egy meg nem értett klinikai eset. Az elhagyott, figyelemhiányos modern gyermekek szélsőértéke. Ilaria Salis nem azért jött Magyarországra, hogy nácikat verjen, hanem azért, mert azt hitte, hogy nálunk büntetlenül kiélheti a frusztrációit. Csak időközben kiderült, hogy Magyarország nem az afrikai pampákon van. Ezért is kereshetünk félrevezető mellékvágányokon magyarázatot a helyzetre, és utálhatjuk például az antifát. De ez az emberverő gyülekezet valójában elhagyott, szerencsétlen, a modern kor frusztrált pszichológiai problémákkal küzdő gyermekeinek a gyűjtőhelye, akik éppen túl gyengék, vagy túl erősek megkérdőjelezni a saját nemüket, a saját identitásukat. Merthogy ez a két út sejlik fel előttünk a modern kor elhanyagolt gyermekei kapcsán.

Ami még inkább szánandó, vagy inkább jellemző, az az olasz közösség hozzáállása. Azoknak az embereknek a kiállása, szavazata, akik kisegítették a normális jogi eljárás alól Ilaria Salist, az agresszív, pszichiátriai gondokkal küzdő örök gyereket. Merthogy Salisról időközben a Szabadság-szoborhoz méltó falfirkák születtek, Salis megjelent a kortárs művészetben, Salist körbevette egy óvó közeg, amely piedesztálra emelte. Ámde hamis módon. Ugyan sokat emlegetjük a magyar nemzeti minimumot, de Salis példája arra sarkall, hogy európai minimumról is kezdjünk el beszélgetni. Nem lehet ugyanis olasz nemzeti hős egy dologtalan, feltehetően, már gyermekkorában elcseszett, agresszív, de segítségre szoruló nő.

Kezdjük a nemzetek közötti minimumot azzal, hogy magunkba szállunk, és Ilaria Salist nem olasz nemzeti hősként, hanem a modern kor áldozatának tekintjük. Igen, Ilaria, mi szánunk, még ha idekotródtál embert verni, akkor is. Az már csak a kor fricskája, hogy mostantól azért, mert embereket vertél Magyarországon, az Európai Parlamentben ülhetsz, fizetésért.

Vezetőkép: Hatlaczki Balázs/PS