Pesti Srácok

Orbán Viktor: olyan kormányt válasszanak, amelyik nemet tud mondani a háborúra

Orbán Viktor: olyan kormányt válasszanak, amelyik nemet tud mondani a háborúra
Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

Nem szabad ukránpárti kormányt választani, nekünk magyar kormányra van szükségünk - jelentette ki Orbán Viktor kedden Egerben. A miniszterelnök azt kérte, hogy olyan kormányt válasszanak, amely nemet tud mondani, nem zsarolható, nem helyezhető nyomás alá és eddig is bizonyította, csak és kizárólag a magyar emberek érdekét követi, ha a háború kérdéséről van szó.

A miniszterelnök azt mondta, szükségünk van azokra a választás megnyeréséhez, aki négy éve már szövetséget kötöttek velük és szükség van újakra is, mindenkire, aki megértette az elmúlt négy évben: Magyarország jövője azon áll vagy bukik, hogy sikerül -e a kormánynak kívül tartani a Magyarországot a háborún. Úgy fogalmazott: mi békét akarunk, akkor is, ha Brüsszelből és Kijevből nyomást helyeznek ránk. Nemet kell mondanunk a háborúra és azokra, akik a hatalomra kerülésük érdekében leszerződtek Brüsszellel. Nem szabad ukránpárti kormányt választani, magyar kormányra van szükség - hangsúlyozta Orbán Viktor.

Nincs indulat a szívünkben az ukránokkal szemben, de nem tartozunk nekik semmivel - jegyezte meg. Emlékeztetett: a háború kitörése óta mindent megadtunk Ukrajnának, amit egy keresztény országnak meg kell adnia. De nem kérhetik tőlünk, hogy ne vásároljunk olcsó olajat és tönkretegyük ezzel a gazdaságunkat, nem kérhetik, hogy gyerekeinket elküldjük az ő háborújukba, és nem kérhetik, hogy tönkretegyük a magyar gazdaságot, mert a pénzt, amiért a magyarok megdolgoztak, nekik kell megkapniuk. Ezért nekünk minden indulat nélkül, de határozottan nemet kell mondanunk minden törekvésre, hogy Magyarországot Ukrajna oldalán belevonják a háborúba. Azoknak a magyar labancoknak, akik leszerződtek Brüsszellel, hogy a hatalomra kerülésük érdekében Brüsszel meg Ukrajna támogassa őket, azoknak is nemet kell mondani - jelentette ki.

Minden eszközzel bele akarnak bennünket kényszeríteni egy olyan gazdasági helyzetbe, amelynek az árát végül nekünk kell megfizetnünk. Ezért olajblokád alá vették Magyarországot - figyelmeztetett. Hozzátette: nincs joga Zelenszkijnek és az ukránoknak, hogy olajblokád alá vegyék Magyarországot.

Ma éppen azt javasolták az Európai Unióban, hogy szavazzuk meg azt a pénzt Brüsszelben, amit az ukránok kértek, és majd másfél hónap múlva megindítják a vezetéket. A helyzet világos: ha van olaj, van pénz, ha nincs olaj, nincs pénz - szögezte le Orbán Viktor.

Felidézte ugyanis, hogy 22-szer romlott el az a "nyavalyás vezeték", de mind a 22-szer megjavították. "Most, néhány héttel a választás előtt huszonharmadszor valahogy nem. Úgyhogy nem hiszünk a meséknek" - fogalmazott, hozzáfűzve: Ukrajna nem számíthat Magyarország egyetlen támogató döntésére sem, egészen addig, amíg meg nem adják nekünk azt, ami jár.

Orbán Viktor reagált a közönség soraiból érkező felszólításra, miszerint Magyarország állítsa le az Ukrajnába irányuló áramszállítást is. Ezzel kapcsolatban óvatosságra intett, mondván, az ukrán nép nem ellenségünk, másrészt mert ott magyarok is vannak.

Értékelése szerint valójában a magyarok pénzét akarják megszerezni. Felidézte: az elmúlt 10 évben a kormány olyan adórendszert vezetett be, hogy a nagy multik extraprofitjuk egy részét be kellett fizessék a magyar költségvetésbe. "Az elmúlt 10-15 évben a nagy nemzetközi cégektől 15 ezer milliárd forintot vettünk, vettem el, és adtam oda a magyar embereknek, a családoknak, a nyugdíjasoknak és a dolgozóknak" - emlékeztetett. Hozzátette: eközben az ellefélnél "felüti a fejét valaki a Shelltől, a másik az Erstétől". Ez mind arról szól, hogy a nemzetközi nagytőke arra készül, hogy megnyerje ezt a választást, és azt a pénzt, amit az elmúlt 15 évben odaadtunk a magyar embereknek, visszaszerezzék - összegzett. Figyelmeztetett arra is, hogy hétfőn bejelentették, bizottságot állítottak fel a Mol átalakítására. "Nem fogjuk megengedni, hogy most leválasszanak bennünket az olcsó olajról, amit a Mol hoz be, és helyette a Shell drága üzemanyagát kelljen választanunk. Nem fogjuk megengedni, nem adjuk oda a nagy nemzeti cégeinket a nagy nyugati cégeknek akkor sem, hogy ha az egész Tisza a feje tetejére áll" - fogalmazott.

Orbán Viktor azt mondta: azért jött Egerbe, mert szeretné megújítani azt a szövetséget, amit négy évvel ezelőtt kötöttek a háború ellen. Akkor azt vállalták, hogy ha nemzeti kormány lesz Magyarországon - és így lett - akkor Magyarországot, bármilyen nyomás is nehezedik rájuk, kívül fogják tartani a háborún. Úgy fogalmazott: épelméjű ember nem akar háborút, de ez kevés, nem akarni kevés, ha nyomás van, akkor tudni kell nemet mondani - húzta alá és azt tanácsolta és azt kérte, olyan kormányt válasszanak, amely nemet tud mondani, nem zsarolható, nem helyezhető nyomás alá és eddig is bizonyította, csak és kizárólag a magyar emberek érdekét követi, ha a háború kérdéséről van szó. Ki fogunk maradni a háborúból, ami nem egyszerű feladat - jelezte, hozzátéve: az elődeink sem akartak részt venni semmilyen háborúban, mégis ott voltunk az első világháborúban és elvesztettünk sok százezer embert a másodikban.

Senki nem akart háborút mégis belesodródtunk, belegabalyodunk, mégis belelöktek és belepréseltek bennünket. A kormánynak és az embereknek együtt arra kell vállalkozniuk, hogy a következő négy évben, amikor ismét az a helyzet áll elő, hogy Európa háború felé menetel, akkor összekapaszkodva ki tudjunk maradni a háborúból. Sikerüljön az, ami Tisza Istvánnak és Horthy Miklósnak nem sikerült, sikerüljön nekünk, mentsük meg Magyarországot a háborútól - szólított fel. Rámutatott: azért tudták teljesíteni a vállalásainkat mert sikerült kimaradni a háborúból. A kormányfő azt mondta: Nyugat-Európa szenved attól, hogy a kormányai belevitték őket a háborúba és a pénzüket ahelyett, hogy magukra költenék, elirányítják Ukrajnába.

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a Polbeat nagy antifa-széljobb vitája (VIDEÓ)

‎Polbeat 2025 június 6.
Varga “Nefelejcs” Gergő, aki a marxista Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, az R56 Sörözőben. A mérkőzésvezető Kertész Dávid volt.