Pesti Srácok

Hamilton nyolcadszor lehet a Hungaroring királya

Hamilton nyolcadszor lehet a Hungaroring királya

A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője immár nyolcadik alkalommal nyerheti meg a Magyar Nagydíjat, és ebben várhatóan legfeljebb csapattársa, az összetettben most vezető finn Valtteri Bottas, vagy Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája akadályozhatja meg.

A 35 esztendős Hamilton ráadásul egy újabb mogyoródi sikerrel ismét beállítana egy Michael Schumacher-rekordot, a legendás hétszeres világbajnok ugyanis pályafutása során nyolc alkalommal diadalmaskodott a francia Magny-Cours-ban 1994 és 2006 között. Hamilton 2007-ben, 2009-ben, majd 2012-ben és 2013-ban, valamint 2016 után tavaly és tavalyelőtt bizonyult legyőzhetetlennek a Hungaroringen.

– nyilatkozta a múlt vasárnapi Stájer Nagydíj megnyerése után a brit címvédő, hozzátéve, hogy a kanadai Montréal mellett a magyar pálya az egyik kedvence azért, mert itt általában jól megy neki a versenyzés.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Hamilton, aki 85 futamgyőzelemnél tart az F1-ben, és már csak hat hiányzik neki ahhoz, hogy beállítsa Schumacher sokáig megdönthetetlennek hitt, 91 sikerből álló csúcsát. Verstappennek önmagában az még nem elég, hogy versenyképes az autója, de a szezonnyitó osztrák, és az egy héttel később rendezett stájer GP-n megmutatta: lenne lehetősége megfogni Hamiltont és Bottast. Csapattársának, a thaiföldi Alexander Albonnak a gyengébb teljesítménye viszont azt jelenti, hogy a holland nem kap megfelelő támogatást a két Mercedesszel szemben vívott csatájában. Wéber Gábor, az M4 Sport vezető F1-kommentátora szerint Verstappennek emiatt is nehéz a dolga, ugyanakkor a holland pilóta csapaton belül olyan magasra tette a mércét, hogy azt nehéz lenne bármelyik másik versenyzőnek megugrani.

– mondta Wéber, aki a középmezőnyről szót ejtve a McLaren és a Racing Point közötti küzdelemre is kitért.

– utalt a kommentátor az Osztrák Nagydíjon harmadik Lando Norrisra és a Stájer Nagydíj időmérő edzésén harmadikként záró Carlos Sainzra.

– vélekedett Wéber Gábor, hozzátéve, hogy ezzel a két csapattal kellene versenyben lennie a Renault-nak is, de az első két futam alapján a francia gyári istálló elmarad a közvetlen riválisoktól. A múlt vasárnapi stájer GP-n mindössze két kanyarig jutó Ferrari és versenyzői javíthatnak a Magyar Nagydíjon, de a csapaton belüli krízis elmélyülése és a fennálló problémák vélhetően nem az ő malmukra hajtják a vizet.

– nyilatkozta a mogyoródi versenyhétvége előtt a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel, aki a szezon végén távozik a Ferraritól.

– tette hozzá. A koronavírus-járvány nyomán zárt kapus 35. Magyar Nagydíjon a média is csak jelentősen korlátozott létszámban lehet jelen, ezért az M4 Sporton megszokott extra tartalmak közül ezúttal kevesebbet tudnak biztosítani a nézőknek. A közmédia sportcsatornája ezzel együtt minden fontos történést élőben közvetít majd a pályáról, így a Forma-3-asok és a Forma-2-esek időmérő edzését és versenyeit is.

– mondta Wéber Gábor. A 35. Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését szombaton 15 órakor, a 70 körös futamot pedig vasárnap 15.10 órakor rendezik.

Forrás: MTI; Fotó:MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.