Hazavinné a vitrinbe a Hankooknál csütörtökön megkötött bérmegállapodás trófeáját Dunaújváros jobbikos képviselője. Pintér Tamás szerint az egyezség nagy részben az ő érdeme, holott csak annyit tett, hogy üzengetett az ügyben a kormánynak, csak közben nem a megfelelő ajtón kopogtatott. Pintér sajátos észjárása szerint a kormánynak szégyellnie kell magát azért, mert az egyik stratégiai partnerénél némi vita után sikeresen megegyeztek a munkaadók és a dolgozók, és nem egészen érthető módon nagyot rúgott abba a cégbe, amely amúgy valamiért jótékonyan, bőkezűen támogatja a pártját.
Saját áldozatos munkájának igyekszik betudni a Hankooknál csütörtökön, az egy hétig tartó sztrájk után megkötött bérmegállapodást Pintér Tamás, Dunaújváros jobbikos képviselője, aki az ügyben a saját jogköreivel érezhetően épp annyira nincs tisztában, mint a kormányéval, amelyre minden igyekezetével igyekszik rákenni a történteket. A honatya szerint bár a munkabeszüntetés miatt és a Hankook dolgozóinak bérrendezése ügyében többször is felszólalt az Országgyűlésben, szavai nem hallgattattak meg, sőt, elutasításban volt része. A Jobbik politikusai régóta egy párhuzamos valóságban élhetnek, mert a Pintér Tamás által közölteket senki nem utasította el, legfeljebb közölték vele a kormánypártok prominensei azt az egyszerű tényt, hogy a kabinet és a Hankook stratégiai partnersége nem azt jelenti, hogy Orbán Viktor letelefonál, mennyi lehet a béremelés. A bérviták csak némileg finomodtak az utóbbi kétszáz évben, ám az alapjuk ugyanaz maradt: a dolgozók többet szeretnének keresni, a munkaadó is ajánl valamennyit, aztán valahol félúton megegyeznek. Rácalmáson ez még kedvezőbben sikerült, mint máshol, mert az alkalmazottak megkapták, amit a szakszervezet követelt. Az eredményben az érdekvédők mellett elvitathatatlan a sztrájkoló alkalmazottak kitartása is, de az bizonyos, hogy nem Pintér Tamás szállította a megoldást. A képviselő legfeljebb üzengetéseivel igyekezett a köztudatban tartani magát, és némi népszerűséget szerezni az ellenzék csodafegyvernek gondolt rabszolgázásával, kizsákmányolózásával. A történet különös és egyedi pikantériája, hogy Pintér úgy támadta az utóbbi napokban a Hankookot, hogy a világcég régóta támogatja bőkezűen, hirdetések formájában a hírportálnak álmodott faliújságját, amelynek ő az állandó és egyetlen interjúalanya.
Bár Pintér Tamás szavakban nagyon aggódik a nagy külföldi cégek magyarországi vállalatainál sínylődő alkalmazottakért, az Országgyűlésben végzett tevékenysége alapján már nem látszik meg a sokat hangoztatott empátiája. A képviselő egyebek mellett a népjóléti bizottság tagja, tavaly azonban a testület üléseinek a felére sem sikerült elmennie, és mindössze egyszer szólalt meg röviden. Tény ugyanakkor az is, hogy a Jobbikban manapság valóban zajlik az élet, van mit tenni, van min gondolkodni, a tömegével távozó tagok mellett már országgyűlési képviselők is sorban hagyják el a pártot; állapotaikat jól illusztrálja, hogy a korábban nem túl nagy talentumnak tartott Jakab Péter lett az egyik legerősebb ember. A PestiSrácok.hu a napokban saját sajtótájékoztatóján igyekezett megtudni Pintér Tamástól, nem érez-e ellentmondást abban, hogy az a Hankook támogatja a pártját, amelyet ő folyamatosan támad, de érdemi választ nem kaptunk. Ugyancsak hasztalan tudakoltuk a képviselőtől, hogy ő is szakított-e már korábbi antiszemita nézeteivel, ahogy azt frakcióvezetője próbálta meg sajátságosan, amikor kérdésünkre elhatárolódott önmagától, de Pintértől még annyit sem tudtunk meg, mint Gyöngyösi Mártontól. Pénteken, a rácalmási sztrájk befejezése és a bérmegállapodás aláírása után egy nappal kiadott közleményében a sikert ünnepelve Pintér Tamás arra ragadtatta magát, hogy a megegyezést úgy értékelje: a dolgozók térdre kényszerítették a dél-koreai vezetést, a kormánynak pedig azt üzente, hogy tagjai szégyelljék magukat. A képviselő azt nem részletezte, hogy a kormánynak miért kellene szégyellnie magát, ha az egyik stratégiai partnerénél sikerrel zárultak a bértárgyalások. A térdre kényszerítés perverziójának megértéséhez valószínűleg jobbikosnak kéne lenni; józan emberek úgy értelmezik a Hankooknál történteket, hogy hosszas vita után a felek megegyeztek. És ez jól van így.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS