Miközben a magyar kormányt folyamatosan az európai értékek és a jogállamiság lábbal tiprásával vádolják az Európai Unió legfelső fórumain – most épp az EU-elnökséget júliusban átvevő Finnország teszi ezt –, addig Európa vezetői nagyvonalúan szemet hunynak a kárpátaljai és az erdélyi magyarság jogait durván csorbító intézkedések felett. Bezzeg Nyugat-Európa vezető államai az első világháború végén nem néztek félre, amikor a román, szerb vagy szlovák nemzeti érdekekről volt szó. A trianoni békediktátummal teljesítették a saját nemzetállamra vágyó népek óhajait, mert az egybeesett a nagyhatalmi érdekeikkel. Most viszont az Orbán-kormányt, amely kiáll nemzeti érdekeiért és a kisebbségeiért, az unió befolyásos, liberális politikusai nacionalistának, hovatovább fasisztának nevezik. Teszik mindezt azért, mert jelenleg az unió befolyásos államainak és politikusainak más az érdeke. Arra viszont nem számítottak, hogy Magyarország nem hagyja magát: ezúttal már nem eleve legyőzöttként, felemelt kézzel várja sorsa alakulását. Abból, hogy a magyar kormány beleállt a harcba, az Európai Bizottság elnöki székéért folytatott versenyből nemrég kiesett Frans Timmermans és Manfred Weber volt csúcsjelölt urak kaptak ízelítőt.
Az unióban és idehaza is fröcsögnek az orbánfóbiások
Úgy tűnik, az Európai Unió haladó köreiben amolyan stafétaszerűen kézről kézre adják egymásnak a jogállamiság furkósbotját, hogy valaki azt fenyegetően mindig meglengesse Magyarország fölött. Most épp a júliustól az EU-elnökséget betöltő Finnország jelentkezett önként és dalolva, hogy szívesen továbbvinné Magyarországgal szemben a hetes cikkely szerinti eljárást. Ez az az eljárás, amit korábban a Barroso-fióka, portugál kommunista Rui Tavares, aztán pedig nemrégiben a nagyon zöldpárti, holland Judith Sargentini már nagyon szeretett volna végigvinni. Ezúttal a sok migránst befogadó és a skandináv államok közül a melegházasság intézményét legutoljára törvénybe iktató Finnország játszaná el az “Európa liberális rendőre” szerepet. A hetes cikkely szerinti eljárás azt vizsgálja, hogy mennyire sérül a jogállamiság elve hazánkban.
Az Európai Parlamentben üldögélő Guy Verhofstadt-féle, nagyon liberális elemek az egész életüket arra tették föl, hogy végre hivatalosan is kimondassék: Orbán Viktor diktatúrát épít, Magyarországon naponta lábbal tiporják az emberi jogokat és meggyalázzák a demokráciát. Sargentini, Verhofstadt, Timmermans és a többiek végül azt szeretnék elérni, hogy a hetes cikkelyre hivatkozva kizárják Magyarországot az unióból. A napokban egyébként felsorakozott melléjük Ungváry Krisztián történész is, aki bosszúból, amiért az ’56-os Intézetet beolvasztották a Veritas Intézetbe, azt kéri az EU-tól, hogy zárják el a pénzcsapokat, hogy így végre megbukjon az Orbán-kormány.
Nyugat-Európa pár évtizede még vagonokba rakta a magyarokat és a németeket
Azt gondolhatnánk, hogy az unió és hazánk megveszekedett liberálisai az indulattól vagy talán az Orbán-fóbiától vezérelve amolyan csőlátással csak a magyar kormány döntéseit, cselekedeteit vizslatják. Felháborodásuk pedig olyan mértékű, hogy mást maguk körül már nem is vesznek észre. Hihetnénk azt is, hogy miközben Magyarországot folyamatosan a jogállamisággal ekézik, már nem marad energiájuk arra, hogy vigyázó szemüket a magyar kisebbségeket sújtó ukrán nyelvtörvényre, vagy az épp a minap életbe lépett új román közigazgatási törvénykönyvre irányítsák, amely elvenné a magyarok anyanyelvhasználati jogát ott, ahol számarányuk 20 százalék alá csökken. Akár hihetnénk is, de meggyőződésem, hogy nem így van. Sokkal inkább arról van szó, hogy a jól felfogott, éppen adott érdekei mozgatják Nyugat-Európa fajsúlyos, vezető államait. Schmidt Mária történész hívta fel a figyelmet nemrég az első világháború centenáriuma kapcsán, hogy a nagy háborút lezáró, számunkra végzetes és megalázó Versailles-i békekötéskor az volt a magukat győztesnek kikiáltó, nagy nyugat-európai államok vesszőparipája, hogy a nemzeti önrendelkezést meg kell adni a legyőzött Osztrák-Magyar Monarchia népeinek.
Akkor arra hivatkoztak, hogy Európa a nemzetállamok Európája kell, hogy legyen, ezért minden nemzetiségnek joga van hozzá, hogy saját állama legyen. Trianon sunyi indoka mögött valójában az a cél húzódott meg, hogy eltöröljék a föld színéről a vetélytárs Ausztria-Magyarországot. Kicsinyes bosszú volt ez, különösen a franciák részéről, akik valójában maguk is elvesztették az első világháborút, Trianonnal viszont megtépázott önbizalmuk valamelyest helyreállhatott. A második világháború után az antant hatalmak szintén a nemzetállami eszme jegyében a lakosságot kezdték el ide-oda telepíteni. Az újonnan létrejött nemzetállamok érdekeire hivatkozva több, mint tizenegymillió őslakos németet telepítettek ki. Ezen eszme, vagyis a homogén nemzetállamok létrejöttét sürgetve, a csehszlovák nemzeti érdekekre hivatkozva telepítették ki magyarok tízezreit a Felvidékről.
Sargentini és Tavares, most nincsen hangotok?
Most viszont, amikor a magyarság nemzeti érdekeiről van szó Kárpátalján vagy Erdélyben, akkor meg sem szólalnak az érzékeny liberális jogvédők, és mélyen hallgat az EU brüsszeli vezetése is. Az áprilisban elfogadott ukrán nyelvtörvény kapcsán – amely rendkívüli mértékben megnyirbálja a kárpátaljai magyarok anyanyelvhasználathoz való jogát – az Európai Bizottság azt mondta, hogy megvizsgálja az ügyet. Na, azóta is serényen vizsgálják a derék brüsszeliták! Hogy lehet az, hogy Nyugat-Európa vezető államai az első világháború végén még olyan érzékenyek voltak a románok, szerbek nemzeti érdekeire, sérelmeire, olyannyira támogatták a nemzetiségi törekvéseiket, hogy elintézték nekik, hogy saját nemzetállamuk legyen, míg most a magyar kisebbségek érdekében a fülük botját sem mozdítják? Vajon megzavarodtak volna az unió vezetői?! Szó sincs róla, csak most más az érdek. Most már nem a nemzetállami eszme a favorit, hanem a multikulturális Európa! Mert most ez az érdekük. Egy nagy olvasztótégellyé akarják tenni Európát, elárasztva migránsokkal; lebontanák a nemzeti határokat, hogy a nagy massza fölött uralkodhasson egy szűk liberális elit. Ebbéli törekvésükben a nemzetállamokért, a keresztény Európáért és a magyar kisebbségek érdekeiért kiálló magyar kormány igen nagy szálkát jelent.
Ki is a fasiszta valójában?
Ezért van az, hogy Brüsszelben és Strasbourgban is inkább átveszik a román vagy épp az ukrán kormány retorikáját, miszerint Orbán Viktor egy tekintélyelvű, nacionalista államot épít. Célja elérése érdekében akár még a szent és sérthetetlen trianoni határokat is megváltoztatná. Országhatáron kívül imitt-amott már fasizmust is emlegetnek, a határokon belül pedig azt állítják a liberálisok, hogy Orbán Viktor a Horthy-korszakot akarja visszahozni. Amikor pedig ezt a szólamot így együtt halljuk, miszerint a haladók multikulturális Európát építenének, ám ezt megpróbálja megakadályozni a nacionalista és fasiszta Orbán-kormány, akkor hirtelen déja vu érzésünk támad. Éppen ugyanezt mondták a kommunista diktatúrák időszakában. Csak akkor nem a multikulturalizmus, hanem az internacionalizmus nevében söpörték a szőnyeg alá például az erdélyi magyarság szisztematikus elnyomásának kérdését. A multikulturalizmus és az internacionalizmus ugyanazt jelenti, csak a kor változott meg. Azaz nincs, illetve nem is lehet fontos a nemzeti ügy, a nemzetiségi kérdés, mert már a nemzetköziség, avagy liberálisul mondva az Európai Egyesült Államok eszméje a fontos. Szeretnék mindenkit emlékeztetni rá, hogy amikor a ’80-as évek végén Magyarországon tüntettek az erdélyi falurombolás ellen, akkor Ceausescu nacionalistának, fasisztának nevezte a magyarokat.
Miközben Orbán Viktor kiáll a nemzetállami eszme mellett és kormánya újra és újra keményen fellép – akár a nagykövetek berendelésével is – a magyar kisebbségek védelmében, addig az EU-ban azzal fenyegetőznek, hogy végigviszik Magyarországgal szemben a hetes cikkely szerinti eljárást, amely végsősoron az unióból való kizárásunkat vonhatja maga után. Az unió befolyásos, liberális politikusai pedig újra és újra lefasisztázzák az Orbán-kormányt. De ennél a párhuzamnál maradva kérdem én, hogy ki is a fasiszta valójában? Az, aki kiáll a nemzeti érdekeiért – legyen szó az anyaországról vagy a kisebbségbe került nemzetrészekről –, vagy az, aki fel akarja számolni Európában a nemzetállamokat és fittyet hány a kisebbségi jogokra?
Weber és Timmermans még mindig csak pislognak
Sajnos a magyar ellenzék – amikor kormányon volt, meg azóta is – mindig ezeknek a szemforgató uniós politikusoknak, meg a mögöttük álló európai nagyhatalmi lobbiérdekeknek akart megfelelni. Ezért pezsgőztek 2002. december elsején az aktuális román miniszterelnökkel, és ezért támogatják a migrációt is. Amikor a balliberálisok voltak itthon kormányon, akkor nem is forgatták a fejünk fölött Damoklész kardjaként a hetes cikkelyt. Magyarország akkoriban az unió éltanulója volt, igaz, a kárpát-medencei magyarság érdekei nem is voltak képviselve sehol, semmilyen EU-s fórumon. Most viszont fordult a kocka, ezért kapunk is hideget-meleget a nyakunkba. Orbán Viktor pontosan tudja, hogy milyen érdekek mozgatják a brüsszeli elitet, és nem akar megfelelni az ízlésüknek. Tudja, hogy vagy harcol Magyarország a saját érdekeiért, vagy megint átgázol rajtunk a történelem, mert helyettünk, értünk senki más nem fog harcolni. Emiatt a szokatlanul kemény magyar kiállás miatt vannak most annyira megsértődve Timmermans és Weber egykori csúcsjelölt urak. Hogy merészeli egy 10 milliós kis állam kormánya megvétózni az ő európai bizottsági elnökké választásukat?! Még nincsenek teljesen hozzászokva, hogy az érdekérvényesítésért folytatott európai harcba már Magyarország sem feltartott kézzel megy.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS