Pesti Srácok

Harkiv megyei település elfoglalását jelentette be az orosz katonai szóvivő

Harkiv megyei település elfoglalását jelentette be az orosz katonai szóvivő

Az orosz hadsereg elfoglalta a Harkiv megyei Dvoricsna községet – jelentette be Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a pénteki hadijelentést ismertetve.

A tábornok szerint az orosz erők műveleti területen megsemmisítettek egyebek között egy Mi–8-as helikoptert, három harckocsit, két sorozatvetőt, négy amerikai gyártmányú M777-es tarackot és az ukrán hadsereg több lőszerraktárát. Mint mondta, az ukrán emberveszteség az elmúlt nap folyamán meghaladta a négyszáz főt; a legtöbb katona, mintegy 125, Donyeck körzetében esett el. Konasenkov közölte, hogy az ukrán erők Herszon megyében két sikertelen partraszállási kísérletet tettek a Dnyeper bal partján.

Gyenyisz Pusilin, az Ukrajnától elcsatolt donyecki régió megbízott vezetője a Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva közölte, hogy az orosz erők megvetették a lábukat az ostromlott Vuhledar déli részén. Mint mondta, megkezdődött a városban maradt polgári lakosok – mintegy ezer ember – evakuálása a biztonságosabb Volnovahába. Kifogásolta, hogy az elmúlt héten gyakoribbá váltak az ukrán tüzérségnek a hátországi települések polgári létesítményekre mért csapásai.

Az orosz fegyveres erők második nyugati körzeti katonai bírósága pénteken hét évre növelte Alekszandr Leskov mozgósított katona fegyházbüntetését, aki a kubinkai Patriot parkban tavaly novemberben megütötte Gyenyisz Mazanov alezredest, kifogásolva a mobilizáltaknak biztosított kiképzést és felszerelést. Az országos visszhangot kiváltó ügyben Leskov – akit önkéntesként vonult be – eredetileg öt és fél évet kapott, ám az ügyészség súlyosításért folyamodott. Szevasztopolban a helyőrség katonai bírósága fejenként több mint háromévi szabadságvesztésre ítélt két katonát, akik harci bevetés során tavaly szeptemberben megtagadták a parancsot.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szerhij Kozlov

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.