Pesti Srácok

Három magyar sérültje van a spanyolországi halálos buszbalesetnek

Három magyar sérültje van a spanyolországi halálos buszbalesetnek

Balesetet szenvedett egy egyetemistákat szállító autóbusz vasárnap Spanyolország északkeleti részén, Katalóniában, a busz 13 utasa meghalt, legalább harmincan súlyosan, további 13-an pedig könnyebben megsérültek – közölték a helyi hatóságok vasárnap délután.

Az autóbusz Valenciából Barcelonába tartott, és barcelonai egyetemeken Erasmus-program keretében tanuló, különféle nemzetiségű hallgatók utaztak rajta. A diákok a hagyományos tűzijátékünnepen, a Fallason vettek részt Valenciában, és visszafelé tartottak Barcelonába az AP7-es autópályán, amikor reggel hat óra körül, nagyjából az út felénél, a Tarragona tartománybeli Freginals közelében a jármű balesetet szenvedett.

Jordi Jané katalán belügyi illetékes tájékoztatása szerint a busz előbb az autópálya jobb szélére sodródott, majd a sofőr elrántotta a kormányt, és áthajtott a szemközti sávba, ahol a jármű egy autóval ütközött, majd az oldalára borult. A másik járműben két utas sérült meg. Jané szerint minden jel arra utal, hogy emberi hiba okozta a balesetet. A busz sofőrje csak könnyebb sérüléseket szenvedett. A barcelonai hatóságok közölték, hogy a vérvizsgálatok szerint a sofőr nem fogyasztott sem alkoholt, sem pedig kábítószert.

PestiSracok facebook image

Az autóbuszon 56 diák utazott, nemzetiségük egyelőre nem ismert. A mentőszolgálatok még a helyszínen dolgoznak. Az áldozatok azonosítása folyik. A valenciai kirándulás szervezői a TV3 katalán televízió információi szerint két barcelonai egyetem többségében külföldi hallgatói számára öt buszt béreltek, s a konvojból az utolsó járművet érte a baleset. VI. Fülöp spanyol király és Letícia királyné részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Carles Puigdemont katalán kormányfő kétnapos gyászt rendelt el a történtek miatt.

Három magyar sérült

Három magyar könnyű sérültje is van a spanyolországi, egyetemistákat szállító autóbusz vasárnap reggeli balesetének – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője vasárnap. Menczer Tamás az M1 aktuális csatornának elmondta: a katalán polgári védelem arról tájékoztatta a barcelonai magyar főkonzulátust, hogy a kórházak jelentése szerint három magyar könnyű sérültje van a balesetnek. Egy 20 éves lányról, valamint egy 23 és egy 24 éves fiúról tudnak, egyelőre csak keresztneveket kaptak, vezetékneveket még nem, mindent megtesznek azért, hogy ezeket is mielőbb megtudják – hangsúlyozta.

Hozzátette: a három könnyű sérültet különböző kórházakban kezelik. A szóvivő szerint a barcelonai főkonzulátusnál érdeklődhetnek a hozzátartozók. A külképviselet ügyeleti száma 0034 629 745 593. Menczer Tamás azt is elmondta, hogy a legutóbbi információk szerint a balesetben 13-an meghaltak és 28-an megsérültek, ebből 12 ember sérülése súlyos.

Forrás: Magyar Idők

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.