A Jobb Szektor tagjai erődemonstrációt tartottak Kijevben, ahol bejelentették népszavazási kezdeményezésüket. Az ukrán kormány eközben új eszközökkel próbál fellépni a „belső terrorizmus” ellen.
Ukrán szélsőjobboldali tüntetők ezrei gyűltek össze kedd este a Majdanon, hogy a kormány lemondását követeljék. Az ultranacionalista Jobb Szektor vezetője, Dmitrij Jaros szerint a demonstráció a forradalom egy új szakaszát jelenti. A radikálisokból álló tömeg magját terepmintás katonai gyakorlókba öltözött nacionalisták adták, akik ukrán nacionalista jelképekkel vonultak fel uszító szlogeneket skandálva.
A Jobb Szektor szélsőségesei egy referendum kiírásához szükséges lépések megtételét tervezik annak érdekében, hogy bizalmatlansági népszavazást indíthassanak az ukrán hatóságok ellen. Az ultranacionalista szervezet vezetője szerint a statárium bevezetését is szavazásra kellene bocsátani egy esetleges voksoláson. Jaros kijelentette, hogy a radikális szervezet országszerte található központjai ezentúl „forradalmi bizottságokként” is funkcionálni fognak. Amennyiben az ukrán választási bizottság nem engedélyezi a népszavazás megtartását, a Jobb Szektor tagjai saját maguk fogják lefolytatni a referendumot az ország egész területén, utalva az ukrán állam megsértett területi integritására. Ugyanakkor a szakadárok megszállása alatt levő kelet-ukrajnai területek és a de facto Oroszországhoz csatlakozott Krím félsziget lakossága nagy valószínűséggel kimaradna a népszavazásból.
Eközben Kijev egy új rendvédelmi egység létrehozásáról döntött, hogy felvegyék a harcot a „belső terrorizmussal” szemben. A kelet-ukrajnai konfliktus kitörésekor még elsősorban a donyecki és a luhanszki szakadárokat tekintették terroristáknak az ukrán hatóságok, és az ellenük való harcot rendre terrorizmus elleni fellépésként aposztrofálták. A helyzet azonban változott, mióta szélsőséges ukrán nacionalista szervezetek az állami hatóságok erőszak-monopóliumát kétségbe vonva párhuzamos – olykor önbíráskodásba hajló – akciókba kezdtek. Közel két hete a kárpátaljai Munkácson alakult ki tűzharc a Jobb Szektor fegyveresei és az ukrán rendőrök között. Az eset kapcsán az Ukrán Legfőbb Ügyészség terrorizmussal és illegális fegyveres szervezet létrehozásával gyanúsítja a radikális szervezet tagjait.
Forrás: Napi Gazdaság Online; fotó: 444.hu
Kaktusz
2015-07-23 at 22:32
igen, na azokat a magyarokat zokszó nélkül be kell fogadni, mert dolgosak és magyarul beszélnek, és velük valóban csak jól járnánk, nem úgy mint a mostani bevándorlókkal.
siskebab
2015-07-23 at 16:50
Hogy mi lesz ebből… Mondjuk sejtjük, hogy mi lesz ebből.
Fel kell készülnünk, mindenre. Menekülttáborokból ki kell rugdalni a megélhetési bevándorlókat, nemsokára valódi menekültek fognak érkezni, a szomszédból.
Öregharcos
2015-07-23 at 16:03
Sajnos ez nem lefutott ügy, most kezd eszkalálódni a konfliktus. Ezt nagyon jól kiszámították az USA szarkeverői. A legsajnálatosabb a dologban, hogy mind ennek a forrongásnak az árát az ottani magyarok fogják megfizetni.
siskebab
2015-07-23 at 16:54
Meggyőződésem,hogy az USA szarkeverői MINDENT ki tudnak számítani. Más kérdés, hogy ilyen cinikus bandát rég nem hordott hátán a Föld. A “Bajnai-effektus” (nem értettünk hozzá) ne tévesszen meg senkit. Ők nagyon jól járnak mindenegyes szarkavarásukkal, mégha az USA sorozatosan kudarcokat szenved is el.
Kaktusz
2015-07-23 at 12:02
Ukrajnának már befellegzett, fel kell darabolni, és csak az ukránok lakta területet kell Ukrajnának nevezni. Ennyi ezen nincs mit filozofálni….