Hazaáruló-e, aki elárulja a hazáját, kárt okoz Magyarországnak?

Hazaárulás-e, hogy magyar állampolgárságú képviselők szerdán megszavazták a válogatott szidalmakkal és hazugságokkal teli Sargentini-jelentést és a hetes cikkely szerinti eljárás megindítását, amely végső soron hazánk uniós szavazati jogának elvételéhez vezethet? A kommunista kirakatperek és népbíróságok hangulatát idéző keddi lincselés és szerdai ítélethirdetés után van-e bármi keresnivalónk az Európai Unióban? Ezek most a legfontosabb kérdések.

A kedd-szerdai sajnálatos események minden eddiginél komolyabban el kell, hogy gondolkoztassanak minket arról, akarunk-e egy ilyen klubhoz tartozni. Mert mi történt? Az unió hatalmasságai lefolytattak ellenünk egy koncepciós eljárást, kirakatpert. Sargentini összehányt egy vádiratot a magyar kormányt eszelősen gyűlölő, Soros György fizetési listáján lévő ügynökszervezetek segédletével. A kommunisták annak idején legalább a formaság kedvéért kihallgatták a vádlottakat, pontosabban: addig verték szerencsétleneket, amíg vagy meghaltak, vagy beismertek mindent. Sargentini asszonyságnak jelen pillanatban (már vagy még) nincs lehetősége spanyol csizmát, tonfát és gyógyszereket alkalmazni beismerő vallomások kicsikarásához, ezért hagyta az egészet a csudába, inkább ki sem hallgatta az érintettet. Úgy írt vádiratot, hogy a vádlottat meg sem kérdezte! A magyar kormány álláspontja, tételes cáfolatai semmilyen formában nem kerültek az összegányolt dokumentumába. Ilyen értelemben azt mondhatjuk: Sztálin és Rákosi elvtárs jobban adott a formaságokra, mint ez az egzaltált hollandus nő.

Ugyancsak a kommunista kirakatperek és pártbizottsági ülések hangulatát idézte a szerdai szavazást követő álló ováció, vastaps, szenvedélyes puszilkodás. Bizonyos motívumaiban viszont a középkori boszorkányégetésekre hajaztak a strasbourgi történések: voltak ott rikácsoló boszorkányok (igaz, ezúttal ők akartak másokat megégetni), a lincshangulatról pedig piaci kofáknak látszó figurák gondoskodtak, akiknek üvöltözése közben azt vártuk, mikor kezdenek el paradicsommal dobálózni.

Piaci kofák is fölszólalhattak Magyarország ellen. A képen Eva Joly. (Forrás: Origo/M1)

Sargentini, illetve az Európai Parlament többsége föltehetőleg bele sem nézett a magyar kormány 108 oldalas írásbeli védekezésébe. Mint ahogy magasról tettek arra is, amit Orbán Viktor mondott a számára kiporciózott kemény hét percben. A kirakatperre a koronát a tartózkodó szavazattal való primitív csalás tette föl, végül csak így lett meg a kétharmaduk. Fellebbezésnek helye nincs.

Hogy jön ide a hazaárulás?

Már az öt évvel ezelőtti Tavares-jelentésnél is okkal vetődhetett föl a gondolat, hogy az azt megszavazó magyar európai parlamenti képviselők esetleg, netalántán, icipicit hazaárulók. Jelesül Tabajdi Csaba, Göncz Kinga, Gurmai Zita, Herczog Edit és Bokros Lajos, akik akkor az igen gombot nyomták meg. (Utóbb lelepleződött, hogy Göncz és Tabajdi tevőlegesen is részt vett az iromány elkészítésében.) Nem szállnék vitába senkivel, aki ezeket az alakokat címeres hazaárulónak tartja. Hiszen önként beálltak a szülőhazájukat rágalmazó-köpködő nemzetközi gyűlöletkórusba, és szavazatukkal hozzájárultak Magyarország szégyenpadra ültetéséhez. Ezzel elsősorban nem az Orbán-kormánynak, hanem hazánknak okoztak felmérhetetlen károkat. Rombolták az országimázst.

Ugyanakkor lényegi különbség az öt évvel ezelőtti és a mostani vádirat között, hogy a Tavares-jelentés elfogadásával közvetlenül nem került veszélybe hazánk uniós szavazati joga – Sargentiniével viszont igen. Aki Magyarország szavazati jogának elvételében bármilyen módon segédkezik, ahhoz bármilyen csekély módon hozzájárul, az ehhez vezető út kikövezésében részt vesz, az legnagyobb sajnálatomra egy utolsó, senkiházi, feketeöves hazaáruló. És pont.

Álljon itt, magyarként kik szavazták meg ezt a mostani gyalázatot: Szanyi Tibor, Ujhelyi István, Niedermüller Péter, Molnár Csaba és Jávor Benedek. (Közülük Szanyi és Molnár 2010-ben nem szavazta meg a kettős állampolgársági törvényt. Ők tehát régi ellenségei a tizenötmilliós magyar nemzetnek.) Jellemző, hogy most valamennyien büszkén számoltak be arról, mit követtek el. A megbánás legkisebb jele nélkül döfték hazájuk szívébe a tőrt. Tudvalevő, hogy a honi balliberális gyülekezetet (pártjaival, értelmiségével, médiájával egyetemben) rendkívül bosszantja, ha valaki megpendíti: ők nem a szülőhazájuk sikeréért, Magyarország előbbre jutásáért dolgoznak, csak Orbán bukásáért. Ezt mindig kikérik maguknak, ezen mindig felháborodnak.

• Pedig amikor külföldi lapokban hazudoznak össze-vissza Magyarországról, aztán „weyerbéláznak”;

• amikor külföldön följelentik a hazájukat;

• amikor kivándorlást népszerűsítő, arra buzdító cikksorozatokat írnak;

• amikor az erdélyi magyarságot sanyargató Romániát éljenzik, hogy nekünk még jobban fájjon;

• amikor hazánk gyengítésében érdekelt üzletemberektől, titkosszolgálatoktól, országoktól vesznek föl júdáspénzt

– ez mind külön-külön is árulás. A Sargentini-jelentés magyarként való megszavazása, az ennek való honi tapsikolás viszont már történelmi bűn, a hazaárulás minősített esete. Akinek az érintettek közül nem tetszik a „hazaáruló” jelző, aki ezt kikéri magának, annak pont ugyanannyira érdekel a panasza, mint amennyire Sargentinit és a strasbourgi-brüsszeli bűnszervezetet érdekelte a magyar kormány 108 oldalas cáfolatcsokra. Semennyire. Tetszettek volna nem elárulni a hazát!

Szanyi Tibor májusban uniós zászlót tűzött a magyar Parlament épületére. (Forrás: Youtube)

A jövő

A strasbourgi lincselést követően vérszagot éreznek a szocialisták, akik Álljunk ki az európai hazánkért! címmel vasárnap délutánra tüntetést hirdettek. („Európai haza”? Az milyen? Az egy ország?) Azt hiszik: az ő dicsőséges hazaárulásuk „örömhíre”, Magyarország szavazati jogának esetleges elvétele, hazánk tönkretétele hatalomba segítheti őket, fölvillanyozza majd a megfáradt, kevéske ellenzéki szavazót. Azt hiszik, tízezrek mennek majd a Nyugati térre… Nem hiszem, hogy önök közül sokakat meglepne, ezek mennyire hülyék.

A valóság az, hogy a magyarok tudják: a Sargentini-jelentés bosszú a migráció megállításáért, a határkerítésért. A magyarok nem akarnak migrációt. Nemcsak illegálist: legálist sem. Nem akarják, hogy menekültstátust kapjanak olyan afgánok (meg pakisztániak, marokkóiak stb.), akik aztán magyar lányokat erőszakolnak meg a kebabozó mosdójában. Nem, nem és nem. És ha Sargentini, Merkel, Macron meg az isiászos tovább erőszakoskodik, zsarol és fenyeget, hogy fogadjuk be Afrika és Ázsia lakosságát, akkor a magyarok nem Orbánt fogják elzavarni, hanem az uniót. Jön a Huxit (én várom). És minden riogatás, fenyegetés, zsarolás ellenére (amit a Brexit előtt is előadtak) boldogabb, nyugodtabb lesz az életünk, mint most, ezekkel a brüsszelita újmoszkovitákkal a nyakunkon. Mert az az igazság: „Van élet az Európai Unión kívül is”.