hazaárulás
Több mint ötmillióan ellenzik, tehát a DK szívből támogatja az ukránok uniós csatlakozását, akiket jobbnak tart nálunk
A régi gyurcsányi hazaáruló erő csillan meg Dobrev Klára szemeiben, amikor skizofrén módon egyik mondatában a kisemberekért és a kitaszítottakért emel szót, a következőben viszont szembemegy a magyar emberek túlnyomó többségével. A DK számára csak a maximális hazaárulás és magyargyűlölet elfogadható, ezért zabosak a Tisza Pártra, mert a babérjaikra törnek. Dobrev hörgő pincsikatonája, Molnár Csaba most elővette a véres nyálat és jó nagyot fröcsögött arról, hogy az ukránok sokkal jobbak, mint a magyarok és képesek arra, amire mi nem. Köszönjük, elvtárs, a Szamuely Emlékklub vörös keretes albumának kiemelt közreműködője vagy. Ukrán szívvel, román földön
Véget ért a nagy kaland, véget ért a gyaloglás, amit néha egy kis autózgatás is megszakított, de ilyen apróságokkal nem foglalkoznak azok, akik Magyar Péter szívszaggató zarándokútjának hatása alatt állnak. De miért is volt ez nagy teljesítmény? Miért kell most lef@snunk a bokánkat? Mert amit a szektán kívüli emberek láttak, az alapján csak az körvonalazódik, hogy a zsebmessiás úgy játssza a nagy magyart, hogy Erdélyt román földnek nevezi, úgy beszél egymás szeretetéről, hogy az erdélyi magyarokat is egymás ellen uszítja, az RMDSZ-t pedig megfenyegeti. A valóságtagadás végtelen és ijesztő méreteket öltött, a hatalomért pedig úgy látszik, hogy semmi sem drága és semmi sem szent. Lehet hülyének nézni az embereket, terelni a témát, de a nagy gyaloglás közepette sem felejtettük el, hogy az ukrán titkosszolgálattal is összeszűrhette a levet a Tisza Párt, sőt, a különlegesen "okos" Ruszin-Szendi Romulusz még hencegett is az ukrán kapcsolataival. Ezt magyar földön nem felejtik, és azt sem, hogy mi magyar és mi román föld. A baloldal szerint csak a baloldal fenyegetőzhet és hazaárulózhat
Nem bírja megemészteni a progresszív oldal, hogy az akció reakciót vált ki, ezért szűnni nem akaró nyafogás övezi, hogy ezentúl nem lehet következmények nélkül pénzt kapni idehaza a külföldi politikai érdekek kiszolgálásáért. Legalábbis elvileg, de hát Magyarországon vagyunk, az okosítás őshazájában, szóval bizonyára lesznek még a CIA-nál és Brüsszelnél sokkal kreatívabb ötleteik. Viszont ahelyett, hogy megtörténne némi beismerés, és legalább a megbánás csíráját mutatnák az érintettek ebben a kínos pillanatban, inkább egészen kellemetlen bizonygatásokba fognak bele. A lebukott ügynök hápog, hogy micsoda diktatúra, ahol leügynöközik a lebukott ügynököt. Fenyegetettségről pampognak, miközben évek óta fenyegetőznek. A legszórakoztatóbb viszont az, amikor már rögtön a következő mondattal megcáfolják saját magukat. "Magyar Péternél még Gyurcsányt is többre tartjuk" - nem szívesen látják a Tisza-vezért Nagyváradon
Vajon hogyan fogadják a hamarosan megérkező Magyar Pétert Nagyváradon, aki Erdélyt és a Partiumot egyszerűen "románföldként" emlegette egy friss nyilatkozatában - kérdeztük Czégényi Raymondot, a nagyváradi Szent László Kulturális Műhely elnökét, amely népszerű közéleti eseményeiről ismert a városban. Azt felelte: Magyar Péter kellemetlen jelenségét ignorálni fogják a nagyváradi magyarok, ami abból is leszűrhető, hogy mindössze tizenegyen csatlakoztak a váradi Tisza-szigethez. "Magyar Péter a Tusványoson az első sorban tapsolt, aztán átfordult, azóta az áruló archetípusaként tekintenek rá a magyarok, Ilyen szempontból még Gyurcsányt is többre tartja az erdélyi magyarság, ő legalább mindig is az volt, ami" - tette hozzá. Az ember, aki akkor is gyalogol, amikor autóban ül | Karanténvlog
A magyar El Camino immár nem csak valami elvont fogalom, hanem maga a valóság. Magyar Péter ugyanis elindult gyalog Nagyváradra a budapesti Szent István-bazilikától, de előtte még virtuálisan felkente magát a Kárpát-medence teljhatalmú császárává. Szerénysége tiltotta, hogy komolyabb címeket aggasson magára. Apró kis szépséghiba a történetben, hogy az egyik első helyszínre úgy érkezett meg, hogy egy autóból szállt ki, de ez a rajongók közül senkit se érdekelt. Megtudtuk tehát, hogy ő az az ember, aki akkor is gyalogol, amikor autóban ül, megtörtént a csoda. A nagy menetelésben legalább nem kell beszélni az ukrán kémügyről, a Tisza Párt és az ukrán kémszolgálat, az SZBU összejátszásával és Ruszin-Szendi Romulusz ukrán telefonszámaival. A terelés egyértelmű, de még a gyaloglást se sikerül abszolválni, mert az önmutogató képeken kívül csak azt látjuk, hogy a zsebmessiás testőrökkel körbevéve, autóból kiszállva, dölyfösen integet azoknak a szerencsétleneknek, akik ezt a szánalmas mutatványt boldog szemekkel figyelik. Azonban Magyar Péternek, Ruszin-Szendi Romulusznak és az egész Tisza Pártnak el kell számolni az ukránokkal való összejátszással, ahogy Kollár Kinga hazaáruló szavait sem felejtette el senki. Ajánljuk még
Lezárhatták az áramellátást Ukrajna felé a szlovákok
Az Európai Unió tagállamainak energiarendszer-üzemeltetőit összefogó ENTSO-E szerint kilenc napja nincs árammozgás Szlovákia és Ukrajna között. Egyelőre sem Kijev, sem Pozsony nem adott ki közleményt az üggyel kapcsolatban, a jelek mégis arra utalnak, hogy a szlovákok válaszul a Barátság-kőolaj vezeték elleni támadásra lezárhatták az energiamozgást. Bővítés igen, Ukrajna már nem annyira - Brüsszel korántsem lehet magabiztos
Még a nagy országok állampolgárai is bizonytalanok, hogy kellenek-e az ukránok az EU-ba. Hoppá! Brüsszel megtanult nemet mondani Brüsszelnek
Volt is mire: az Európai Bizottság elnöke kétszázmilliárd eurónyi befagyasztott vagyont adott volna át Ukrajnának. Kuleba elszökött Ukrajnából, vajon most már mást gondol a rezsimről?
Ha süllyed a hajó, a patkányok menekülnek. Ha az olvasó úgy gondolná, hogy ezzel lepatkányoztuk a volt ukrán külügyminisztert, akkor nem téved, Dmitro Kuleba ugyanis gondolt egyet és lelépett hazájából, mert a rezsim most éppen őt pécézte ki, mint hazaárulót.