Pesti Srácok

A baloldal szerint csak a baloldal fenyegetőzhet és hazaárulózhat

A baloldal szerint csak a baloldal fenyegetőzhet és hazaárulózhat

Nem bírja megemészteni a progresszív oldal, hogy az akció reakciót vált ki, ezért szűnni nem akaró nyafogás övezi, hogy ezentúl nem lehet következmények nélkül pénzt kapni idehaza a külföldi politikai érdekek kiszolgálásáért. Legalábbis elvileg, de hát Magyarországon vagyunk, az okosítás őshazájában, szóval bizonyára lesznek még a CIA-nál és Brüsszelnél sokkal kreatívabb ötleteik. Viszont ahelyett, hogy megtörténne némi beismerés, és legalább a megbánás csíráját mutatnák az érintettek ebben a kínos pillanatban, inkább egészen kellemetlen bizonygatásokba fognak bele. A lebukott ügynök hápog, hogy micsoda diktatúra, ahol leügynöközik a lebukott ügynököt. Fenyegetettségről pampognak, miközben évek óta fenyegetőznek. A legszórakoztatóbb viszont az, amikor már rögtön a következő mondattal megcáfolják saját magukat.

Van az a férfiak körében közismert, magánéleti jellegű aforizma – legyen szó másik nőről, italozásról vagy egyéb kihágásról –, hogy „tagadni, tagadni, tagadni”. „Hát most nekem hiszel, drágám, vagy a szemednek?!” Attól függetlenül, hogy bőven vannak nők, akikkel el lehet ilyet játszani, mégis inkább csak humor ez, hiszen annyira abszurd. A január 24-ét követő lebukáshullámmal cselédsajtóból ügynöksajtóvá avanzsált hazai médialerakat viszont még azután is ezt játssza, hogy már a sodrófát lengetik felé. Az embernek már-már az a gyanúja támad, hogy nemcsak pofátlanul hazudósak, hanem ők maguk is elhiszik az egészet. Mindazt, amit összehazudtak az elmúlt sok-sok évben (rosszat az országról és jót önmagukról meg a külföldről), és talán már azt is, amit éppen most összehazudnak. Hogy ők nem is ügynökök, nem is hazaárulók, nem idegen politikai érdekeket amúgy hazai viszonylatban elég jó fizetésért kiszolgáló csicskák, hanem valódi újságírók, akik mélyszakmai szinten végzik a munkájukat. Sőt, hivatásukat.

Negyedik hatalmi ág, őrkutya, tényellenőrzés, hiteles tájékoztatás, szakmaiság, meg minden. Lehet, hogy nemcsak cinikusan hazudják, hanem elhiszik, mert teljesen önmaguk hatása alá kerültek.

Az ügynöktörvény nem azért született, mert a Fidesznek éppen olyanja volt, nem azért, mert Orbán Viktor vagy épp' Halász János azzal kelt fel egy reggelen, hogy „Innye, no, most aztán jól megfingatom a telexhvg.444-et!”. Van ennek úgynevezett előzménye. Az, hogy Trump újabb elnöki ciklusának legelején kiderült, micsoda pénzeket öntöttek bele Amerikában a pénzcső onnansó végébe, hogy aztán emitt abból virágozzon a „független, objektív, szabad” sajtó, meg a globalista célokat szolgáló szervezetek és pártok. Már 2022-ben is megbicsaklott a dolog Korányi Dávid hanyag fedőmunkája miatt, de nem lett belőle világraszóló balhé, éppen a szintén onnan eltartott ügynöksajtónak köszönhetően.

PestiSracok facebook image

Az ügynöksajtó ugyanis olyan eredményesen végezte el az utóbbi 15 vagy inkább 27 évben az emberek felheccelését, hogy ma már szabad szemmel látható az a néptömeg, amely bármilyen országos szintű megreccsenést (pl. idegen népek tömeges inváziója, háború, közvetlen külföldi befolyásoltság) elfogadna a hatalomváltásért, csak azért, mert Orbán Viktor lop, vagy mert unalmas az ő fejét nézni már másfél évtizede.

Mostanra tisztán kiderült, hogy az ügynöksajtó ezt nem(csak) meggyőződésből csinálta, hanem külföldi megbízásra. A propaganda visszataszítóbb változata, amikor külföldi megrendelésre csinálod a saját országod ellen. És ez ugyanaz az ügynöksajtó, amelyik teli pofával propagandistáz mindenkit, aki nem az ő sorvezetőjükhöz igazodik. Még a propagandistázást sem (csak) meggyőződésből csinálták – noha nyilván melengette az egójukat a gondolat, hogy ők a Szakma, és az ellenoldal a propaganda –, hanem a megbízójuk ezért tartotta el őket. Azért is különös ez a rendkívüli izgalom a külföldi pénzektől elvágás miatt, hiszen mindannyian betéve tudjuk ezektől a lapoktól, hogy őket a saját közönségük tartja el, mikroadományos finanszírozás keretében. Hát akkor nincs baj, nincs miért izgulni, ugye?

A beismerés viszont nem jön, csak az áldozatpóz. Ártatlanul vádolják őket, politikai elfogultságból. Ahogy Julius Rosenbergről is mindmáig bizonygatják, hogy ártatlan az amerikai atomtitok szovjeteknek eljuttatásában, csak éppen az ő lakásán, az ő részévtelével történtek a találkozók. És a feleségéről, Ethel Rosenbergről is bizonygatják, hogy semmi köze az egészhez, nem is tudott semmiről, ő csupán legépelte a találkozók jegyzőkönyveit.

Az, hogy egy ennyire nyilvánvaló lebukás nem jár teljesen egyértelmű társadalmi következményekkel is, csak annak köszönhető, hogy az ügynöksajtó az elmúlt bő két évtizedben kiépítette és emberek tömegeivel elhitette a saját alternatív valóságát. A Fidesz propagandája ehhez képest maga a megtestesült amatőrizmus.

A kellemetlen helyzetben pedig sportszeletes fickóként befutott segíteni Juhász Péter, hogy gyorsan ő is hülyét csináljon magából. A sajtó egy részének külföldi ügynökként (azaz hazaárulóként) megbélyegzésén felháborodott expolitikus ugyanott közölte, hogy a kormány bukása után a fideszes politikusok börtönbe fognak kerülni a bűncselekményeikért, köztük hazaárulásért. Szóval a kormány, az csak ne ügynöközzön senkit bizonyítékok alapján, mert az az ilyen baloldali ügynökök előjoga, hogy bemondásra eldöntsék, ki a hazaáruló! Itt jut eszembe, annak idején, amikor Juhász Péter egykori pártja, a csúfosan bebukott Együtt nem tudta visszafizetni a kampánytámogatást 2018-ban, a „mikroadományozók” gyanúsan hirtelen összekalapozták neki az irdatlan összeget. Akkor, ugye, még évekre voltunk a hálózat lebukásától…

Tegnap aztán az apákésfiúkozáson derpegett Juhász – a korábbi jegybankelnök Simor András fia, Simor Dániel, illetve Kocsis Máté csörtéje kapcsán. Elismételte a szokásos mantrákat arról, hogy nincs összefüggés gyerekek és szülők jelleme, előmenetele között, majd közölte, hogy ő nyugodtan beszélhet erről, hiszen az apja sosem követett el csalárd dolgokat, és őt is ilyenné nevelte.

Nahát, végre egyetértünk valamiben! A fiúk (a lányok is) bizony rendszerint az apák (és anyák) csapásiránya mentén jönnek a sorban, és az a kivétel, amikor nem így történik.

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.