hazaárulás
Magyar Péter tényként kezelte és büszke volt az ATV-ben Kollár Kinga hazaáruló szavaira
Magyar Péter a tegnap esti ATV Egyenes Beszéd műsorában ott folytatta a felelősségvállalást, ahol abbahagyta. Szóval, ha valaki azt várta volna, hogy a Tisza Párt elnöke majd vezetőhöz méltóan vállalja politikusa, Kollár Kinga EP-képviselő megnyilvánulásáért a felelősséget, és az őszinteség csakrái nyílnak meg, nos, annak csalódnia kellett.Brüsszelből kapott lista alapján haknizott Magyar Péter azokban a kórházakban, amelyekben a forrásmegvonás miatt maradt el a felújítás
Nyilvánvaló összjáték tapasztalható az Európai Unió vezetése és Magyar Péterék között abban, hogy az uniós források befagyasztásával segítenék Brüsszelből a Tisza Párt hatalomra jutását, írta a Magyar Nemzet. Erre utal, hogy az ellenzéki pártelnök nyáron minden bizonnyal az Európai Bizottságtól kapott lista alapján akciózott a felújításra szoruló kórházakban. Ezt a listát tette közzé hétfőn Takács Páter egészségügyi államtitkár, aki szerint a Tisza Párt folytatja a baloldal politikáját és támogatja a hazánknak járó uniós pénzek visszatartását.Azt szeretjük Kingában, hogy mindig tud rontani a saját megítélésén!
Eleve szeretjük azokat az embereket, akik nagyságrendekkel jobban néznek ki a profilképükön, mint az alá posztolt szelfiken. Ebben is persze Magyar Péter a sztár, csak neki van embere arra, hogy alapesetben minden egyes önarcképén feltúrbózza a fejét. Kinga elment fagyizni és ha már lazának érezte magát, posztolt is egyet a Facebookra, a következő szöveggel: "Fejenként 800 ezer Ft ingyenpénzt elbukni. Kimondani nem lehet, csinálni igen!?"Mégsem hordja minden EP-képviselő tarsolyában a marsallbotot
Beleégett a retinámba az az elképesztően bamba és ostoba ábrázat, amit Kollár Kingának sikerült vágnia, amikor Móna Márk próbálta kérdezni azokról a kevéssé jól sikerült mondatairól Brüsszelben. A szerencsétlen asszony tényleg nem érti, hogy mi folyik körülötte.Árulj hazát tiszás lendülettel, majd sértődj meg, ha ez másokat felháborít | Karanténvlog
Aki nem ismerte Kollár Kinga nevét, az utóbbi napokban alaposan megismerhette. Ő az a tiszás EP-képviselő és fővárosi képviselő, aki mosolyogva, teljesen őszintén kimondta, hogy ha romlik a magyarok életszínvonala, az jó a Tisza Pártnak, mert több esélyük van a választásokon. Kollár Kinga az a vegytiszta hazaáruló, aki szerint jó dolog, ha 50 kórházat nem tudnak felújítani, mert megvonták hazánktól az uniós forrásokat, és ő az, aki annyira rosszindulatú és ostoba, hogy észre sem veszi a kimondott szavainak a súlyát. Normális közösségekben ilyen ember nem is lehetne jelen, főleg nem az élcsapat tagjaként. De normális közösségekben egyből elbujdosna egy ilyen ember, ha meg nem, páros lábbal rúgnák ki. Ehhez képest a Tisza Pártban erény az ilyen hazaárulás, bár Kollár nem mer nyilatkozni, Magyar Péterék még a kormányt hibáztatják az ilyen egyértelmű és aljas gondolatok után. Nulla következmény, maximális önbizalom és ami igazán fájó, hogy a szektások szerint ez rendben van, a keménymag már bevette az hazugságszérumot és másokat birkázva béget az agresszív pásztor minden csettintésére. Nézzétek a Karanténvlogot, ahol alaposan kibeszéljük a hazaárulók utóbbi néhány napját.A fasorban sincs Kollár Kinga Hadházy Ákoshoz képest, ha hazaárulásról van szó
Úgy tűnik, Hadházy Ákos nem nyugszik le. Most éppen védi azt a Kollár Kingát, aki Brüsszelben mutatta meg a hazaárulás kvintesszenciáját, sőt, még ki is emelte írásában, egy centet sem adna saját hazájának.GEOrgPOLITIKA | Dollár Kinga bujkál, a tiszások énekelnek
Továbbra is kerüli a nyilvánosságot Kollár Kinga, a TISZA Párt európai parlamenti képviselője. Bár egy közösségi médiás bejegyzésében egy feldúlt kommentelőnek azt írta, akár helyet is cserélhetnek, hivatalos lemondásról szó sincs. Úgy tűnik, a politikus – aki egy portugáliai luxusingatlan tulajdonosa – nem szívesen válna meg a brüsszeli képviselőséggel járó jelentős jövedelmétől. Nem tudni, hogy Magyar Péter őt Soros-ügynöknek, vagy agyhalottnak tartja, de láthatóan le lett tiltva minden rendezvényről és nyilatkozatról, most, hogy megmutatta a Tisza Párt igazi arcát.Bayer Zsolt: Az árulás és ezen belül a hazaárulás mellett egyszerűen nem lehet szó nélkül elmenni
A közismert publicista nem hagyja szó nélkül Kollár Kinga mondatait, amelyek szerint azért szövetkeznek Brüsszellel, hogy a magyar életszínvonalnak ártsanak. Bayer Zsolt szerint ki kell menni az utcára, hogy kifejezhessék a kijelentéssel kapcsolatban a véleményüket.Ha azt hitted, hogy Kollár Kinga nyílt hazaárulását nem próbálja megvédeni a 444, akkor nagyot tévedtél
Aki fogadásokat kötött, hogy Kollár Kinga undorító hazaárulását még a külföldről finanszírozott, liberális cselédsajtó sem próbálja megvédeni, az felteheti a kezét és elismerheti, hogy vesztett. A tiszás Kollár annyira egyértelműen fogalmazott, hogy ezt tényleg csak a gyengeelméjűek, a végletekig elhivatott szektások vagy a zsoldban állók gondolhatták komolyan egyáltalán szóba hozni. Mutatkozott némi kis esély arra is, hogy ezt inkább végleg elhallgatják a baloldalon, de ez csak egy-két napi működött, aztán kiszabadult a szellem a palackból és valamit lépni kellett. A 444 utána már nem teketóriázott, vélhetően a USAID pénzek sem csak úgy puszira érkeztek, de most igazi Mission Impossible-ra jött felkérés a központi boszorkánykonyhából. Nem gond, ők belevágtak a reménytelen feladatba, és igen meglepő módon, csúnyán bele is tört a bicskájuk.Ajánljuk még