Hiábavaló húsvéti remények

Már csak két nap és húsvét vasárnapjára ébredünk. Talán nem úgy és nem annyira, mint a karácsonyi időszakban, de mégis kicsit kiszakadunk a szokásos taposómalomból és aki tud, minél több időt tölt a családjával is. Veszünk egy nagy levegőt, kicsit kikapcsoljuk a lüktető külvilágot, mert tudjuk, hogy a húsvéti időszak után megint nehéz napok, hetek és hónapok érkeznek. Nemcsak a munkáról, az elvárásokról, az újabb megmászandó lépcsőfokokról van itt szó, hanem az egyre hisztérikusabb politikai közegről is, amely elől egyre kevésbé lehetséges már menekülni. Ahogyan lenni szokott, egy évvel a választások előtt a hangulat egyre inkább felfokozott, és bár négyévente elmondjuk, hogy az aktuális választás bír az eddigi legnagyobb téttel, amit nehéz überelni, megint ugyanott tartunk, mint négy éve. És sajnos tényleg.

Talán az előttünk álló nyári szünetet leszámítva, kőkemény célegyenes vár mindenkire, és tudjuk, a hazaárulók, gyűlölködők sem fognak lábat lógatni. Ők azok, akik a tízmillió nyomorgó országát festik hamisan elénk, akik másfél évtizede fáradhatatlanul mantrázzák, hogy minden rossz az országban, hogy senki nem törődik az emberekkel, sőt, majdnem mindenki éhen hal a Kárpát-medencében Orbán Viktor miatt. Ezek az emberek mindig új erőre kapnak, semmiből sem tanulnak és se megbékülni, se itt hagyni nem akarnak bennünket. Már csak dacból is ki akarják söpörni a magyar emberekből az önbizalmat, a büszkeséget és azt az érzést, hogy nem kell meghunyászkodni és térdepelni mások előtt. A magyar sosem volt önfeladó, hiába próbálják ezt évszázadok óta belénk taposni, hiába volt itt bő negyven év kommunizmus és szocializmus, bár rengeteg kárt okozott, megtörni mégsem tudott bennünket. Hát akkor pont ezeknek sikerüljön, akik már annyira ostobák, hogy nyíltan a szemünkbe mondják: kárt akarnak okozni és annak örülnek, ha a magyaroknak rossz?

Ilyen hetyke, flegma és rosszindulatú ostobaságot ennyire nyíltan még nem vágtak a képünkbe, mint amit a tiszás Kollár Kinga tett. Látva az óriási felháborodást, Magyar Péter ismét megmutatta gyávaságát, nem először fedte fel, hogy egy szemernyi bátorság és gerinc sincsen benne. Nem csodálkozunk, hiszen egyetlen időközi választáson sem mert elindulni a TISZA Párt, egyetlen megmérettetést sem vállaltak, egyetlen hibát sem ismertek be, mintha a tökéletesség lenne a szekta védjegye. Itt, a nagyböjt utolsó napjaiban, amikor nagypénteket követően fordul a világ és eljön a remény, Magyar Péter is elgondolkodhatna azon, hogy ha már émelyítő módon rózsafüzért csavart a karjára, akkor szálljon is végre magába, nézzen a saját lelkébe és ne kapja el a szemét a tükör elől. Ha számot vetett magával, gondolja végig tégláról téglára, hogy megéri-e a saját eszement trónigénye és önimádó, császári hóbortja miatt polgárháborús állapotok felé sodorni az országot? Egy magát kereszténynek tartó, azzal hivalkodó ember valóban képes ennyit és ilyen mértékben hazudni, önellentmondásokba keveredni és börtönnel fenyegetni azokat, akik ellent mernek mondani neki, egyáltalán kritikát mernek megfogalmazni ellene? És képes mindezt megbánás nélkül folytatni?

Itt az idő, Magyar Péter. Ha egy cseppnyi becsület van benned, akkor befejezed az ámokfutást, befejezed a hergelést és uszítást. Már sosem teszed jóvá, amit tettél, de a károkozást még berekesztheted. Hidd el, ez neked lesz a legjobb. A folyamatos börtönnel fenyegetéseid, Dunába lökési üzenetek, ordítás a templom előtt, kiakadások, hisztik, kiviharzások élő adásból és a lincshangulat előidézése nem segítenek, ezekkel csak saját magad alatt vágod a fát, ezt mindenki érzi és látja. Elindultál a lejtőn és folyamatosan csúszol, miközben próbálsz minél többeket magaddal rántani. Aki itt fél, az te vagy, aki itt kapkod és menekül, az te vagy. Nem vagyunk naivak, tudjuk, hogy ezek a felhívások természetesen süket fülekre találnak, tudjuk, hogy saját magad úgysem sikerül legyőzni. Félő, hogy az önimádat marad a legjobb barátod, a korábbi mellőzöttséged általi végtelen keserűség pedig sosem fog elhagyni téged, ahogy a kisstílű bosszúszomjad is veled marad, a frusztráltságod pedig csak nőni fog. Mégis, itt húsvét közeledtével arra kérünk, a saját és minden magyar érdekében, hogy szállj inkább magadba. Ne félj, mi nem fenyegetünk, mint te, mi csak tanácsolunk.

Nagypénteken Krisztust keresztre feszítették, meghalt és eltemették. Harmadnapra azonban csoda történt, feltámadt a halottak közül, mindezt értünk, az emberekért tette. Remény tehát számodra is van. Még.