Magyar Péter tényként kezelte és büszke volt az ATV-ben Kollár Kinga hazaáruló szavaira

Magyar Péter a tegnap esti ATV Egyenes Beszéd műsorában ott folytatta a felelősségvállalást, ahol abbahagyta. Szóval, ha valaki azt várta volna, hogy a Tisza Párt elnöke majd vezetőhöz méltóan vállalja politikusa, Kollár Kinga EP-képviselő megnyilvánulásáért a felelősséget, és az őszinteség csakrái nyílnak meg, nos, annak csalódnia kellett.
Magyar Péter már az első mondatában annyira ura volt a helyzetnek, hogy rögtön pontosított Rónai Egon kijelentésén. A nagyvezír úgy fogalmazott:
Hadd pontosítsak, hogy Kollár Kinga nem az én európai parlamenti képviselőm, hanem a magyar emberek választották meg és a magyar embereket képviseli.
Péter, ahogy kell, szépen lerázza magáról, hogy közvetlenül is összekössék Kollárral, miközben azokra a magyar emberekre hivatkozik, akiknek romló életminőségét tartja pozitívnak. A helyzet azért is kényes Magyarnak, mert az utasításokat, nyilvánvaló módon ő fogalmazza meg a képviselőinek, akik a pártelnök akarata szerint cselekednek. Majd fapofával kimondja azt, amelyre EP-képviselője cáfolt pár nappal korábban rá:

A Tisza európai parlamenti képviselői mindig is a magyar érdekeket mentén szavaztak.
De Péterünk nem áll meg, tovább megy a néphülyítés útján és még azzal is megpróbálja beetetni a magyar választókat, hogy ők bizony annyira elkötelezettek a magyar érdekek mellett, hogy mindig a magyar érdekek mellett fognak szavazni, akkor is, ha ehhez az kell, hogy
hogy kiszavaznak a Néppártból, vagy eltérnek ez európai parlamenti többségtől, akkor így.
Magyar később még azt is bedobja saját magának és pártjának mentőövként, hogy
Soha nem szavaztak a Tisza képviselői, én se, de a többiek se, a magyar pénzek felfüggesztéséről.
Rónai Egon azon kérdésére, hogy most örülnek a pénzek felfüggesztésének, Magyar álszent módon, képes volt kijelenti, hogy ők bizony nem lelik örömüket ebben. Talán ezek után érdemes lenne újra meghallgatni a tiszás Kollár Kinga bizottsági felszólalását az Európai Parlamentben, aki örömét fejezte ki, hogy a magyar emberek életszínvonala romlik, mert az az ellenzéknek, vagyis Magyaréknak kedvez. A pártelnök próbálja visszalapátolni a sz@rt a lóba, de Péternek üzenjük, hogy ehhez sokkal nagyobb lapátra lesz szükség és ló helyett bálnára.
A "kiváló" jogász azért még egy "döntő" érvet benyög a párt megmentésére:
Kollár Kingának az a hibája, hogy túl jól beszél angolul, míg Deutsch Tamás kevésbé.
De Magyar nem bírta tovább a megpróbáltatást, és végén ő maga árulta el, hogy csak akkor fogják hazahozni az uniós forrásokat, amikor majd a Tisza kétharmaddal (!) megnyeri a választásokat! Köszönjük Magyar nagyvezírnek, hogy - ha még nem is szándékosan - de végül csak kinyögte, hogy addig is a Tisza mindent megtesz, hogy romoljon a magyar nép életszínvonala, és ezzel - Wéberék tervével összhangban - hergelve a népet, a Tisza Párt felé tereljék, amellyel végül az jelenlegi magyar kormány bukását hozzák el.