Pesti Srácok

Hazugságokkal riogatta a közvéleményt a DK-s Arató, az Emmi tette helyre

Hazugságokkal riogatta a közvéleményt a DK-s Arató, az Emmi tette helyre

A Demokratikus Koalíció (DK) szombaton ismét leleplezte magát, hogy csupán politikai haszonszerzésre kívánja felhasználni a koronavírus-helyzetet. Most nem politikai pamfletekre, hanem együttműködésre van szükség – reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Arató Gergelynek, a DK frakcióvezető-helyettesének kijelentéseire.

Arató Gergely szombati budapesti sajtótájékoztatóján egyebek mellett azt mondta: felszólítják a kormányt, hogy azonnal zárja ki a koronavírus-járvány miatt felállított operatív törzsből Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét. Az Emmi reakciójában az áll: ha Arató Gergely vette volna magának a fáradtságot, és nemcsak egyes "szenzációhajhász" médiumokat olvasna, hanem valóban odafigyelne a miniszter és más szakemberek nyilatkozataira is, akkora tudná – hiszen tucatszor elhangzott –, hogy a világon sehol sincs tünetmentes emberek szűrésére alkalmas teszt. Hozzátették: Kásler Miklós megszólalásai során minden kérdésre válaszolt, minden információt megosztott, amit abban a pillanatban tudni lehetett, akár a fertőzött iráni diákokról, akár a kontaktokról volt szó. A tárca szerint Arató Gergely valótlan állításával szemben a miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján pontosan elmondta azt is, hogy az iráni diákok melyik egyetemre járnak.

– fűzték hozzá.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta az Emmi.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.