Pesti Srácok

Hétfőn elfogadhatja a Ház a koronavírus elleni védekezésről szóló előterjesztést

Hétfőn elfogadhatja a Ház a koronavírus elleni védekezésről szóló előterjesztést

Az Országgyűlés jövő hétfőn elfogadhatja a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot, miután a törvényalkotási bizottság a kormánypárti képviselők szavazataival megteremtette ennek alkotmányos előfeltételét – nyilatkozta a testület fideszes elnöke csütörtökön, az MTI-nek, telefonon.

Hende Csaba a bizottság ülését követően közölte: a kormánypárti képviselők elfogadták a javaslat összegző jelentését, megteremtve annak feltételét, hogy az Országgyűlés kétharmada jövő hétfőn elfogadhassa az előterjesztést.

A Ház e heti ülésén az ellenzék nem járult hozzá a javaslat házszabálytól eltérő tárgyalásához, így a négyötödös támogatás hiányában az előterjesztést sürgősséggel fogadhatja el a parlament. A kormány március 11-én 15 órától hirdetett a koronavírus-járvány miatt veszélyhelyzetet az ország egész területére. Az alaptörvény szerint a kormány veszélyhelyzetben hozott rendeletei tizenöt napig – vagyis az elsők március 26-ig – maradnak hatályban, kivéve, ha a kormány – az Országgyűlés felhatalmazása alapján – azok hatályát meghosszabbítja.

A koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot a kormány nevében Varga Judit igazságügyi miniszter nyújtotta be pénteken az Országgyűlésnek. Az előterjesztés lehetővé tenné, hogy a kormány megtehessen minden olyan intézkedést és megalkothasson minden olyan normatív rendelkezést, amely a koronavírus-járvánnyal összefüggésben az állampolgárok élet-, egészség-, személyi, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében szükséges. A javaslat szigorítaná a büntető törvénykönyvben a karantén megszegésére és a rémhírek terjesztésére vonatkozó szabályokat is.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.