Hogy viszonyul A tanú című film a Rajk-perhez? A retusált képek után jönnek az újraszinkronizált archív felvételek? Meddig ér a kommunizmus árnyéka? Ezeket a kérdéseket veti fel három friss magyar dokumentumfilm és a Heti Válasz a standokon lévő friss száma.
Magyar dokumentumfilm utoljára a Biszku-film, vagyis Skrabski Fruzsina és Novák Tamás Bűn és büntetlenségcímű, 2010-es alkotásával vált közüggyé. A volt belügyminiszter körül kialakult társadalmi vitát per is követte. Hasonló következményekre aligha lehet számítani a nemrég bemutatott három magyar dokumentumfilm után, pedig ezek témája sem kevésbé közügy.
A kérdés most már inkább az: fellelhetők-e még a régi idők tanúi, illetve ha élnek még, a filmrendezők az események szórakoztatóipari vagy hiteles bemutatására törekszenek-e.
Novák Tamás rendező új filmje, a Cinema Inferno (Nullahategy.hu videóinterjú ITT!) annak jár utána, milyen hasonlóságokat mutat a Rajk-per és Bacsó Péter A tanú című 1969-es alkotása. Új levéltári kutatásra hivatkozva tár fel egy régi filmtörténeti rejtélyt: miként engedélyezhette a hatalom, hogy a kommunista múlt egyik tabutémáját feszegesse a rendező.
Míg a Cinema Inferno a történelemhamisítás játékfilmes módozatait, a Huth Gergely–Kerekes András alkotópáros a Lejáratás és bomlasztás titkosszolgálati „munkáját” járja körül, és állításaikat lábjegyzeteléssel támasztják alá, az 1989 – Határon című dokumentumfilm azzal ássa alá hitelességét, hogy nem sokat bíbelődik forrásmegjelöléssel. A kreatív dokumentumfilm olyan képsorokat mutat, amelyeknek hitelessége legalábbis megkérdőjelezhető. A rendszerváltáshoz vezető folyamatról szóló film láttán felmerül a kérdés: hogyan nevezhető hiteles dokumentumfilmnek egy olyan visszaemlékezés, amelyben nem jut szóhoz mások mellett Horn Gyula akkori külügyminiszter, Kádár János vagy éppen Pozsgay Imre. A korszak legelismertebb kutatóját, Oplatka Andrást kérdeztük az unortodox alkotásról.
Forrás: Heti Válasz
Fotó: Lejáratás és bomlasztás, werkfotó
Facebook
Twitter
YouTube
RSS