Hétköznapok járvány idején
Az emberiség, az európai emberek is mindig is kénytelenek voltak együttélni a különböző fertőző betegségekkel. A járványos gyermekbénulást például csak a hatvanas években sikerült megfékezni Európában, de világszerte még mindig sok fertőző betegség kínozza az embereket. A modern egészségügynek, a jóltápláltságnak és persze a szerencsének hála az európai ember elszokott attól, hogy súlyos, esetleg halálos fertőző betegségekkel kelljen szembenéznie napi rendszerességgel az életében. De ennek vége. Ahogy az AIDS-szel, az antibiotikum-rezisztens baktériumok általi fenyegetéssel meg kellett tanulnunk együtt élni, vagy ahogy a visszatérő influenzajárványokat is megtanultuk kezelni, úgy a koronavírus is a mindennapi életünk része lesz. Legyőzni teljesen talán nem fogjuk, de kordában tartani igen.
Mi, magyarok egyszerűen idáig nem vettünk arról tudomást, hogy mennyire szerencsések vagyunk sok szempontból. Mindig a tragédiáinkra gondolunk – „nekünk Mohács kell” –, de arra nem, hogy az elmúlt 60 évben sok szerencsés lapot is húztunk itt, Közép-Európában. Magyarországról – a szerencsés körülményeknek köszönhetően is – eltűnt szinte az összes fatális kimenetellel fenyegető fertőző betegség.
Ebben benne volt a kommunista diktatúrával együtt járó elzártság, mind kelet, mind nyugat és dél felől. A magyar városok már százéves távlatban rendelkeznek normális ivóvízellátással és szennyvízelvezetéssel, a szemétkezelés is gyakorlatilag teljesen megoldott közegészségügyi szempontból, minden hosszútávú egyéb hibájával együtt. Magyarországon viszonylag kevés igazi nyomortelep van, és azok is általában sokkal konszolidáltabb állapotúak, mint akár Nyugat-Európában. Mert nálunk – ezt nem győzöm hangsúlyozni – iható csapvíz és csatornázás szinte mindenütt van. Az sem fordul elő, ami Dél-Európában például igen, hogy hetekig, hónapokig nem viszik el a szemetet egyes nagyvárosokban.
A magyar egészségügy pedig még mindig az egyik legjobb átlagos ellátást kínálja a magyar átlagember számára, nemcsak a világon, hanem Európában is. Az aljas és ostoba ellenzéki vádak ellenére, amelyekkel csak rombolni akarnak, a magyar ember, ha megbetegszik, alapesetben jobb egészségügyi ellátásra számíthat, mint a ma a Földön élő emberek 95 százaléka. Ez nem mellesleg egyébként igaz a közép-európaiakra is, közegészségügyi értelemben kivételezetten jó helyen vagyunk. Persze természetesen a legmagasabb szinten élő nyugati középosztály egészségügyi helyzetéhez, illetve az arról szóló legendákhoz mérjük magunkat, de a kép még ekkor sem rossz.
A közép-európai és a magyar egészségügy kifejezetten jól vizsgázott a járványkezelés során: nemcsak az emberek, hanem a hatóságok is általában fegyelmezettebbnek bizonyultak, mint nyugaton. Most élvezzük igazán annak az előnyeit, hogy még őrizzük egy egészségesen zárt társadalom viselkedési mintáit. Nálunk tulajdonképpen sokkal kevesebb vírusszkeptikus hülye, álhírzabáló kretén van, mint máshol, csak valakik rengeteg pénzt tesznek bele, hogy sokkal hangosabbnak tűnjenek. Persze így is pont elegen vannak ahhoz, hogy az ellenzéki politikusok szellemi szintjén vegetálva kockázati tényezőt jelentsenek.
Mert természetesen nem csináltunk mindent jól. Kicsit talán jobban belazultunk, mint kellett volna, túlságosan reménykedtünk benne, hogy túl vagyunk rajta. Ilyen az ember: csak hízelgünk magunknak azzal, hogy mindig értelmesen cselekszünk.
El kell fogadnunk azt, hogy a globális turizmusnak abban a formában vége van, ahogy az elmúlt harminc évben megszoktuk. A horvát tengerpart már nem a „monarchia része”, ahogy azt a „jugoszláv” időkben és a délszláv háború után természetesnek vettük. Nem lehet csak úgy elugrani a bolygó másik felére, ahogy eddig természetes volt, nem lehet átköltözni néhány hónapra, évre a világ másik felére, ahogy egy kis, de annál nagyobb hangú és hatású kozmopolita réteg ezt életvitelszerűen csinálta idáig.
A bolygó nem egy hely, hanem számtalan nagyon különböző hely összessége, és bizony, ha egy vuhani piacon rosszul sül el valami vírusmutáció, vagy gondatlan egy amerikai megrendelésre kísérletezgető kínai mikrobiológus, lehet, hogy pár hónappal később leáll a világ.
Mi, akik nagyjából ott éljük le az életünket, ahol születtünk és ott is akarjuk, ha lehet, nekünk nem akkora tragédia, ha újra kell gondolni a nyaralási szokásainkat, vagy azt, hogy külföldi egyetemekre küldjük-e a gyerekeinket. Ami egyébként sokkal kevésbé természetes és racionális, mint manapság gondolják.
De a mindennapjainkat is újra kell terveznünk, mert sok ember apró döntésein múlik a vírus kordában tartása. A vírus elleni védekezés alapja, amíg nincs védőoltás, egyértelműen a statisztikai alapú gondolkodás: az, hogy a mindennapi viselkedésünk módosításával csökkentjük annak az esélyét, hogy elkapjuk vagy továbbadjuk a vírust. Ha ezt jól csináljuk, akkor nemsokára majdnem úgy élhetünk, mint korábban. De csak majdnem.
Mert az elmúlt ötven-hatvan év járványügyi szempontból egy kegyelmi időszak volt. Örüljünk, hogy a valóság nem egy sokkal brutálisabb vírus képében tért vissza az életünkbe, hanem egy olyannal, amelyikkel együtt lehet élni, amely miatt csak minimálisan kell átszervezni az életünket. De ez az alapvető minimális óvatosság viszont véresen komolyan kötelező. Szánjunk rá időt, hogy megértsük, milyen szituációkban és milyen esélyekkel fertőz a vírus. Ne kockáztassunk feleslegesen. Amikor elkerülhetetlen a személyes jelenlét, tartsuk a távolságot. A gazdaságnak működnie kell, sőt, a magyar gazdaság most tanulja meg igazán, akadozó világgazdaság esetén is tud úgy változni, hogy jó állapotban maradjon.
Viseljünk maszkot mindenütt, ahol sok ember között vagyunk, tömegközlekedésen, bevásárlóközpont közösségi terein, boltban. Bírjuk ki tömegrendezvények nélkül. A fiatalok térjenek vissza a szűkebb körű beszélgetősebb házibulikhoz – ez, azt hiszem, rájuk is fér, ez is egy „célravezető” módja a szórakozásnak.
Lesznek még jobb idők, de ahhoz az is kell, hogy most értelmesen viselkedjünk ezekben a nehezebb időkben.
Vezető kép: MTI/Balogh Zoltán
