Telê Santanának savanyú lett a jugoszláv szőlő – Negyven éve történt a legendás brazilverés a Népstadionban

A magyar válogatott 1984 őszén megkezdett meneteléséhez, a remek játékkal elért káprázatos győzelmi sorozatához, amely túlzás nélkül világra szóló előadás volt, sikerült még egy fantasztikus finálét is hozzáilleszteni. Más kérdés, hogy akkor még nem sejtettük, hogy ez a finálé. Akkor még hittel hittük, hogy a brazil-meccs csupán főpróba, és az igazi, zajos sikert hozó gálaelőadás majd Mexikóban következik…

Mindössze ötezer dolláros(!) fellépti díjért sikerült lekötni egy barátságos mérkőzést a világ legeredményesebb futballnemzetének számító Brazíliával. A meccs az MLSZ akkori vezetésének remek szervezőmunkája eredményeként jött létre, igaz, kellett hozzá az is, hogy a brazil válogatott március közepén európai körútra induljon. Ettől függetlenül az ötezer dollár, amelyért Budapesten pályára léptek, több, mint jelképes összeg volt, hiszen ugyanez év januárjában a mieink hetvenötezer dollárt, vagyis tizenötször annyit kasszíroztak Katarban egy három mérkőzésből álló turnéért. Még ha ezt elosztjuk hárommal, csapatunk akkor is éppen az ötszörösét kapta egy-egy meccsért Ázsiában. Ráadásul a brazilok vissza is hívták csapatunkat 1987-re vagy 1988-ra, igaz, ebből a meccsből végül aztán nem lett semmi.

Bármilyen kedvező volt is azonban az anyagi háttere a brazilok budapesti szereplésének, mégsem érdekelt egyetlen szurkolót sem a pénz. Felfoghatatlan boldogság volt, hogy saját országunkban láthatjuk futballozni a világ egyik legjobb válogatottját, amely addig még sosem lépett pályára hazánkban, ám amelynek ennek ellenére óriási tekintélye és annál is nagyobb népszerűsége volt nálunk. Ráadásul az 1986 márciusában sorra kerülő meccs előtt éppen 15 éve mérkőztünk utoljára a Selecãóval, vagyis meglehetősen hosszú ideje nem volt brazil-magyar párharc. S ha ehhez hozzávesszük, hogy válogatottunk elmúlt másfél-két éve alapján joggal bízhattunk akár a győzelemben is, akkor többszörösen is érthető, hogy miért úszott össznépi boldogságban minden magyar futballszerelmes a brazil válogatott budapesti fellépése kapcsán.

Félmillió jegyigénylés érkezett

A mérkőzés iránti érdeklődés minden képzeletet felülmúlt. A jegypénztárak kinyitása, vagyis március 10-e előtti este – hasonlóan az 1985 májusi Magyarország-Hollandia vb-selejtezőhöz – sokan kitelepültek a Népstadion pénztárai köré, annak érdekében, hogy biztosan elöl állhassanak majd a sorban másnap reggel. Voltak, akik hálózsákkal érkeztek és aludtak is egy keveset, de voltak olyanok is, akik, hiába a csaknem fagyos hőmérséklet, egész éjszaka ott álltak a pénztár előtt. A hírek több, mint félmilliónyi jegyigénylésről szóltak, vagyis a teljes telítettségében mintegy nyolcvanezer nézőt befogadó Népstadion több, mint hatszor megtelt volna, ha az aréna kapacitása ezt lehetővé tette volna. Elképesztő szám, amelyre Mezey György úgy reagált, hogy ez komoly felelősség, amelyet minden pályára lépőnek át kell éreznie majd a mérkőzésen.

Ebben nem is volt hiba.

A március 16-án sorra kerülő összecsapásra, a zsúfolásig megtelt Népstadionban válogatottunk a Disztl Péter – Sallai, Kardos, Garaba, Varga – Hannich, Nagy A., Détári – Kiprich, Bognár, Esterházy kezdőcsapattal állt fel. A brazilok a Leão – Edson, Oscar, Mozer, Dida – Elzo, Silas, Alemão – Renato, Casagrande, Sidney felállásban vették fel a küzdelmet.

Válogatottunk Wöhrer osztrák játékvezető kezdő sípszavától kezdve ellenállhatatlanul játszott. Egyöntetű volt a vélekedés, hogy ezen a meccsen „mi voltunk a brazilok”, hiszen látványosan, szemre is tetszetősen futballoztak Détáriék. Ahogy mondani szokás: csak egy csapat volt a pályán, a miénk. Csapatunk Détári, Kovács és Esterházy góljaival hihetetlen, 3–0-s győzelemmel küldte haza a Selecãót. Mezey György joggal volt büszke fiaira a lefújás után, jóllehet, nem „szállt el” a győzelemtől, a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón kijelentette, hogy továbbra is Brazíliát tekinti a közelgő világbajnokság egyik esélyesének.

A brazil kapitány, Telê Santana érthető módon bosszús volt. Egyértelmű és sima vereséget könyvelhetett el, és bár előzőleg hangoztatta, hogy Brazília számára ez most egyértelműen felkészülési időszak, ahol az eredmény másodlagos, azért ennél alighanem maga is jobbra számított. Igaz, azt is el kell mondani, hogy a braziloknak úgy hiányzott ez a pesti út, mint üveges tótnak a hanyatt esés… Több okból sem akartak az „öreg” kontinensre utazni. Felkészületlennek érezték magukat, ráadásul az általuk megszokotthoz képest itt – az egyébként is szokatlanul hideg márciusban – számukra dermesztő volt a klíma. A cserejátékosok például felöltözve, vastag pokrócba burkolva magukat, ültek a Népstadion kispadján.

Telê Santana igyekezett is „lefújni” az európai utat, de csak annyit tudott elérni, hogy az eredetileg tervezett öt helyett csupán két meccset kelljen játszaniuk – az NSZK és Magyarország ellen. Talán ez is volt az oka, hogy nem csupán szakmailag, de az egyéb dolgokban is „kötözködött” egy sort. Kiemelte például az állítólagosan hiányos pesti vendéglátást, amelynek ellensúlyozására horribilis összegért ugyan, de szőlőt rendelt csapatának Jugoszláviából, akkori déli szomszédunknál ugyanis a kora tavaszi időpont ellenére lehetett ilyet kapni. A pesti játékot látva, ahol a mieink játéka okán a brazilok többnyire csak keresték a labdát, alighanem savanyú volt Santanának a méregdrága jugoszláv szőlő…

A magyar lelkeknek ez több volt, mint futballgyőzelem

Ez a győzelem annyira beégett a magyar futballtörténelembe, hogy sokan annak ellenére ezt tartják az utolsó magyar focidiadalnak, hogy azóta legyőztük Angliát Wolverhamptonban 4–0-ra. De ez nem véletlen. Ennek a győzelemnek – és eleve a Mezey-válogatott szereplésének, menetelésének – hátteréhez mindenképpen hozzátartozik az, hogy egy olyan korszakban adott örömet magyarok milliói számára, amikor nem nagyon akadt más örömünk. Ráadásul egy nappal március idusa után játszották a meccset, s amíg az utcán a kádári terror idején nem lehetett méltón megemlékezni forradalmunk és szabadságharcunk hőseiről, a Népstadionban „legálisan” loboghatott több tízezer nemzeti lobogó. Talán ezért is égett bele ennyire a kollektív szurkolói tudatba ez a mérkőzés és ez a pompás győzelem.

Az mindenesetre biztos, hogy a válogatott elképesztő, minden várakozást felülmúló játéka hatalmas hullámokat vetett a magyar futballszerelmesek körében, sőt, az ország egészében is. Ezután a mérkőzés után még azok is felfigyeltek a csapatra, akik esetleg addig nem. A csapat tudása ezzel végérvényesen és mindenki szemében megkérdőjelezhetetlenné vált, a szövetségi kapitány felkészültsége úgyszintén. Függetlenül az 1985 májusi, hollandok elleni hazai vereségtől, valamint az 1985 decemberi Mexikó elleni 0–2-től, a szurkolók lelkében verhetetlennek tekintett volt a csapat, s a magyar fociszerelmesek körében lassan, de biztosan előlépett a közelgő mexikói világbajnokság reménybeli esélyesei közé. Azt nem lehet kijelenteni, hogy mi, szurkolók, konkrétan aranyérmet vártunk volna a csapattól, de azt igen, hogy el sem tudtunk képzelni egy esetleges vb-kudarcot.

A Brazília elleni győzelem még egy okból különleges volt. Szurkolóként már a brazilok elleni meccset megelőzően is nagyszerűnek éreztük csapatunkat, olyannak, amely versenyképes és győzelmi eséllyel lép pályára aktuális riválisa ellen. Teljes joggal, hiszen az eredmények alátámasztották mindezt. Ám ekkor még megoszlottak a vélemények arról, hogy egy brazil, vagy egy argentin csapat ellen – amelyik nem klasszikus, európai stílusú futballt játszik – elég lenne-e az, amit a válogatott tud, s ami az európai riválisok ellen már bizonyítottan elég volt. A Brazília elleni 3-0 – a korábban már említett okokon túl – ettől is volt akkora siker, ezért is élte meg minden magyar szurkoló extázisként Détáriék „futballkarneválját”. Ugyanis ezután a diadal után joggal érezhettük úgy, hogy ez a válogatott tényleg világklasszis, ez a csapat bárkit képes megverni, mert bármelyik válogatott is van a másik térfélen, mindenki ellen működik a játéka.

Két és fél hónappal a mexikói világbajnokság rajtja előtt, az egyre inkább fokozódó vb-lázban, ennél csodálatosabb érzést elképzelni sem tudott egy magyar szurkoló! Azután sajnos érkezett Irapuato, de ez már egy másik történet...

A Magyarország-Brazília mérkőzés rövid összefoglalója. Forrás: YouTube

*****

EMLÉKMORZSÁK

„Az én Aranycsapatom” címmel 2020-ban jelent meg a Mezey-válogatott történetét feldolgozó könyvem. Ennek a brazilverésről szóló fejezetében több egykori érintett is felidézte emlékeit a szenzációs győzelemről. Ezekből idézek az alábbiakban. 

DISZTL PÉTER: Mindegy, hogy szurkolóként vagy játékosként, de aki átélte a brazilok elleni meccset, az aligha feledi. Akkor is éreztem bent, a pályán, hogy nagyon jól játszunk és hogy megérdemelten vertük meg a világ egyik legerősebb válogatottját. Ám ahányszor csak visszanéztem azóta a meccset, mindig elámulok még utólag is csapatunk játékán. Akkor még szabályos volt a hazaadás, amit a kapus kézzel is megfoghatott, ám védőink alig-alig éltek ezzel. Ellenben gyönyörű labdakihozatalokat lehet látni, formás támadásokat, kemény küzdelmet és pompás gólokat. Nagyszerű meccs volt! S hogy nekem személy szerint mit jelentett a brazilok ellen védeni? Erre hadd meséljem el azt, hogy pályafutásom befejezése óta majdnem minden mezemet odaajándékoztam már valakinek, vagy egy családtagnak, vagy egy kedves szurkolónak. Ám a világbajnok brazil kapus, Leão mezét, amelyet a meccs után cseréltünk, a mai napig is nagy becsben őrzöm.

VARGA JÓZSEF: Rendkívül jó formában és nagyon jó erőnléti állapotban érkeztem haza a brazilok elleni meccsre, hiszen Törökországban folyamatosan játszottam csapatomban. Ennek nagy hasznát vettem a brazilok ellen is, mert a dél-amerikaiak jól játszottak. Igaz, mi még jobbak voltunk. S bár ez „csak” egy barátságos meccs volt, akkor is felejthetetlen élményt jelentett a brazilok legyőzése.

DÉTÁRI LAJOS: Őrületes futball-lázban égett mindenki azokban a napokban. Mi, Tatán is nagyon készültünk, nagyon szerettünk volna bizonyítani, hiszen majdnem egy év után léptünk újra idehaza pályára. Várakozásunkat tovább növelte, amikor értesültünk róla, hogy több százezernyi jegyigénylés futott be a meccsre. Talán ezek az előzmények is közrejátszottak abban, hogy valósággal nekiugrottunk a braziloknak. Igyekeztünk nyomás alá helyezni őket, ami csakhamar eredményt is hozott, hiszen már az 5. percben megszereztük a vezetést. Máig büszke vagyok, hogy gólt szereztem a brazilok ellen.

Vezető kép: a magyar válogatott kezdőcsapata Brazília ellen 1986. március 16-án a Népstadionban. Fotó: MTI/Németh Ferenc