Pesti Srácok

Balog Zoltán a kampány után már vállalja a felelősséget

Balog Zoltán a kampány után már vállalja a felelősséget

Furcsa módon, most hogy már nincs kampány a kormánypártivá avanzsált sajtónak fontos lett az igazság. Ennek része az is, hogy immár a K. Endre ügy kapcsán is többet írnak, mint azt, hogy "pedofidesz", és megkeresték Balog Zoltánt is, akinek eszébe jutott, hogy van némi felelőssége a botrányban. Igen, most...

Az ember így bő egy hónappal a választás után elgondolkodik. Elgondolkodik azon, hogy a jelek szerint hiába mondtunk igazat a kampány alatt, ha a duplagondol jegyében most a másik oldalon is megjelenhet mindaz, amit mondtunk, akkor annak idején miért neveztek minket éppen ők hazugnak? Ilyen a kegyelmi botrány is, amire egy teljesen torzított narratívát húzta fel, most azonban már a kormánypárti média is megkereste Balog Zoltánt, aki elmondta nekik azt, amit mi megmondtunk.

Balog Zoltán a megkésett igazságok bajnoka
Balog Zoltán a megkésett igazságok bajnoka

Hol volt eddig Balog Zoltán?

A püspök által adott interjú szép és bő. Nincs is ezzel baj, vállalja a felelősséget és tulajdonképpen elmondja az igazságot, miszerint sem Orbán Viktornak, sem családjának nincs köze K. Endre kegyelmi ügyéhez, azt ő maga pusztán "igazságérzetből" indítványozta Novák Katalinnál. Ezt ugyebár tudtuk, és beszéltünk is róla, a kérdés pusztán az, hogy Balog ezt miért nem mondta el a botrány kirobbanásakor?

Hol volt akkor, amikor az ellenzéki média felhúzta a "pedofidesz" narratívát. Miért nem állt akkor a nyilvánosság elé és szögezte le akkor, amit mondtunk, miszerint K. Endre személyében nem egy pedofilt, hanem egy pedofil mentegetőt mentett fel a köztársasági elnök, hozzátéve, hogy ő kérte a kegyelmet a köztársasági elnöktől?

A 24.hu minden bizonnyal akkor is kíváncsi lett volna az igazságra. Ha pedig nem, akkor ott van a Telex, az Index, a HVG, akik a hamis narratívát építették többek között az ő hallgatásának segítségével. Most már nincs kampány, az igazság egy kissé elkésett. Ennek ellenére szép az, hogy a püspök úr hajlandó beszélni a felelősségről, de tekintve, hogy immár nincs semmiféle kockázata a felelősség vállalásnak, nem értjük, hogy miért éppen most áll nyilvánosság elé.

Abban azonban biztosak vagyunk, hogy találkozunk még néhány érdekes dologgal, amiről ki fog derülni, hogy újdonságot nem találunk benne, legfeljebb az lesz meglepő, hogy a ballib médiában is megjelenik. Mert mi megmondtuk...