Az Európai Unió felé tartó menekülthullámok keletkezhetnek Afrikában a koronavírus-járvány miatt, ezért a közösségnek haladéktalanul a kontinens segítségére kell sietnie – mondta a nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős német miniszter egy hétfőn ismertetett nyilatkozatában.
“Brüsszel nem várhat, amíg összeomlanak egész országok, zavargások kezdődnek és ellenőrizetlen menekülthullámok indulnak” Afrikában – mondta Gerd Müller a Rheinische Post című német lapnak a nemzetközi fejlesztéspolitikai ügyekért felelős tagállami miniszterek tanácsának hétfői videókonferenciája elé időzített nyilatkozatában. A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa kiemelte, hogy Afrikában nem csak az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen kell küzdeni, mert már a kórokozó megjelenése előtt is “drámai élelmezési és gazdasági válság” volt.
A munkanélküliség tömeges, hiány van élelmiszerből és vetőmagból, és a kontinens keleti részén sáskajárás pusztítja a termést. Így milliók éheznek, mire a vírus megérkezik
-tudatta. Számos afrikai ország egészségügyi rendszerének a járvány nélküli “normál üzemmód” is túl nagy kihívás – tette hozzá a miniszter, idézve egy ENSZ-tanulmányt, amely szerint az egészségügyre világszerte fordított kiadások csupán 2 százaléka jut az afrikai ellátórendszerekre. Rámutatott, hogy míg Németországban a 83,1 millió lakosra több, mint 30 ezer intenzív ellátási ágy és ugyanennyi lélegeztetőgép jut, az 50 milliós Kenyában mindössze 80 kórházi ágy alkalmas intenzív ellátásra, és az egész országban 120 lélegeztetőgép van.
Az európai szolidaritás eddig csak befelé irányult, a kontinens államai között érvényesült, és az EU egyetlen cent pótlólagos forrást sem mozgósított az afrikai élelmezési és gazdasági válság enyhítésére. Ezen változtatni kell, az EU-nak el kell indítania egy azonnali programot Afrika és a közel-keleti térség támogatására
-mondta a német miniszter, hozzátéve, hogy segélyekre és a stabilizációt szolgáló hitelekre is szükség van.
Afrika mind az 54 országát együttvéve az utóbbi időszakban hozzávetőleg naponta 7200 új SARS-CoV-2-fertőzést mutattak ki. Az esetek nagyjából felét egyetlen országban, Dél-Afrikában regisztrálták. Az igazolt fertőzések viszonylag alacsony száma legfőképpen a koronavírus-tesztek alacsony számával magyarázható, és azt a reménységet, hogy a fiatal népességű kontinenst elkerüli a járvány, egyre inkább felváltják a várható súlyos fejleményekről szóló figyelmeztetések – áll a Rheinische Post hírportálján közölt összeállításában.
Forrás/fotó: MTI
Namond
2020-06-09 at 10:42
Nahát, ámulok.
A kibocsájtó országoknak nincs kormánya? Így nincs is felelőssége?
Az ENSZ és a WHO összes vezető tisztségében afrikaiak, arabok és félvér portugálok, libsi franciák ülnek?
Dudás Pálné
2020-06-09 at 06:02
Szánalmas !
Naprózsa
2020-06-08 at 23:11
Abba kell hagyni az “Afrika megmentése segélyezéssel” című bizniszt, mert pont ettől szaporodtak el. A segélyezés egyébként sem hatékony, egyrészt mert lenyúlják, másrészt mert sokszor a gyűjtési, szállítási, szervezési folyamatban résztvevőkre megy el a pénz zöme, de leginkább mert kontraproduktív.
Nekik is tudomásul kell venni, hogy az életben munka, felelősség és túlszaporodás korlátozása nélkül nincs ingyenkoszt.
Vezessük be azt a gyakorlatot, hogy segélyt csak felelős emberek kaphatnak, vagyis mint a kínaiaknál bevált és Indira Ghandi is megpróbálta: Segélyt, pénzt csak akkor kapsz, ha leállsz a szaporodással.
Vagyis kellene egy új hozzáállás, hogy a végleges, nem visszafordítható születésszabályozási műtétre 1-2 gyerek utáni korú nőknek, csak nőknek!!! adjunk komolyabb összeget az ingyenes műtét után. Akkor ők adhatnak a már meglévő gyerekeiknek, a férfiak és öregebbek elkezdik majd becsülni a nőket, mert pénzt hoznak, és talán divat lesz ilyen megműtött nőket feleségül venni, ha pláne nem is pénzt, hanem kis földarabot, földművelő eszközt, telefont, vagyis nem halat, hanem halászhálót adunk cserébe a nőknek szinte hozományként az ivartalanításért.
EMes
2020-06-08 at 14:24
Attól függ, hogy mit akart mondani. Ha csak Afrika általános segélyezését szorgalmazza, akkor egyetérthetünk vele, nagyon sok szerencsétlen ember él arra felé, akiket segítenünk kellene a járvány alatt. Amennyiben viszont “szolidaritás” alatt megint az iszlamista fiatal férfiak európai kötelező betelepítését érti, akkor viszont ördögien ravasz és vissza kell utasítanunk.
Az a gond, hogy a nyugati-európai “újbeszél” nyelven a szolidaritás nem szolidaritást jelent, hanem európai nemzetek tömeges öngyilkosságát, meghajlást az iszlamizmus előtt.
Egyébként nagyon szórakoztató, hogy az afrikai koronavírus elleni harcban Brüsszelt hívta segítségül a miniszter. A csodálatos Brüsszel az európai járványban is teljesen impotens, béna, lassú és rosszindulatú volt. Majd pont ők oldanák meg az afrikai járványt. NEM! Ha segítünk Afrikának, azt tagállami szinten kell megoldani, Brüsszelt ki kell zárni a külpolitikánkból, segélyezéseinkből.
Ivan von Gorcsev
2020-06-08 at 14:52
Ha segíteni akarunk Afrikának, akkor figyelmeztetni kellene őket a brüsszeli vírusokra !
Európában a vezérlő agyat támydta meg először, és a földrészen egyedi, egymástól függetlem mozgató mechanizmusokat hívott életre. Csak a legkírívóbbak:
Svédország,
Spanyolország
Olaszország
Franciaország.
A nagy nemzetek bizony elhasaltak az EU iránymutatása alapján…
politikai koszfészek
2020-06-08 at 15:59
Ha segíteni akarunk Afrikának, akkor horror mennyiségű fogamzásgátlót kell megetetni velük, mert mint az üregi nyulak, úgy szaporodnak. Azután meg kell(ene) tanítani azokat víztározókat és egyéb mérnöki létesítményeket létrehozni (na ennek a sikerére befizetek) földet művelni, gazdálkodni stb. stb.
Nézzük_magát_a_dolgot
2020-06-08 at 16:30
Az se lenne utolsó segítség, ha Franciaország végre abbahagyná volt gyarmatai fosztogatását. Egy kis túlzással még az is előfordulhat, hogy a Burkinába eljuttatott pénzügyi segítség Makronisztánban köt ki gyarmati adó formájában.
Szabó László
2020-06-08 at 14:20
Ez egy kommunikációs baki. Azokat az okokat, amik az afrikaiak felkerekedését idézik elő tilos orvosolni, mert épp a felkerekedésük a cél! Gerd Müller urat – úgy néz ki – erről nem tájékoztatták.
khm
2020-06-08 at 14:12
Gyanítom,nem lesz hosszú életű a merkel nyanya truppjában.
yindzsang19
2020-06-08 at 15:09
-biztos voltam benne hogy a sorosisták a járványügyet is(mint bármit)felhasználják
a betelepítéses népirtásba-a zusa ‘olvasztótégely’ európai kiterjesztésére-csak az a bibi hogy az amarikába bevándorló ÖNKÉNT vállalja a beolvasztást-európában pedig amerikai célokból-az amerikai hadsereg által megszálltan akarnak-ártó szándékkal-másokat ránk erőszakolni…